Zokni

Szépirodalom / Novellák (419 katt) GROSS65
  2023.11.07.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/11 számában.

Halálra ítélten, öklömnyi, remegő szőrcsomóként került hozzánk. Egyik reggel anyám ellopott félig összerágott zoknijából kukucskált kifelé, ezért Zokni lett a neve.

Hamar rájött, hogy apró termete nem túl elrettentő, ezért öblös hangjával „fedezékből”, a ház sarkához húzódva késztette menekülésre a postást, s aztán emelt fővel, büszkén kocogott elő karikalábain. Órákig játszogatott a labdájával, magasra dobta, majd elgurította.

A tyúkokat ugyanilyen finoman terelgette vissza a baromfiudvarra vagy óvatosan a földre nyomta őket míg odaértünk.

Minden családtagnak külön „tiszteletkör” járt, ha hazaérkezett. Ilyenkor hatalmasakat szökkent és képes volt ragadós puszikat nyomni az ember arcára. A vendégek közül csak a halk szavú, derűs lényeket fogadta el. A többiekre mély hangon rámordult, vagy egyszerűen hátat fordított nekik.

Egy alkalommal megsértettem, durván rászóltam. Másnap elmaradt a szokásos tiszteletkör, nekem is hátat fordított és mogorván nézett rám. Hűséges kutyaszeme csak akkor derült föl, amikor megkapta a bocsánatkérő simogatást.

Imádott kocsikázni is, ócska Trabantunk hátsó ülésről figyelte a világot és izgatottan fedezte fel az ismeretlen, új illatokat.

Zokni új szokásai közé tartozott, hogy a ház külső ajtaját egy finom mozdulattal kinyissa, vagy ha a vonalas telefon csengett, nyüszítve rohanjon anyámhoz, aki épp a kertben dolgozott. Szívesen pihent a fotelban, állát a karfán nyugtatva szunyókált, vagy tévét nézett.

Anyám a magányában verseket mondott magnóra vagy énekelt, ilyenkor a kutya a konyha kövén ülve áhítattal hallgatta és dünnyögött hozzá.

Ha reggelente a mama rosszul érezte magát és sírdogálva ücsörgött az ágyán, Zokni két lábra állt, anyám térdére támaszkodva nyüszögve próbálta vigasztalni. Tekintete szinte már emberi volt, egyik családtagunk emberszeműnek nevezte.

Egy alkalommal a kutya eltűnt, hiába kerestük.

Aztán a szomszédok mesélték, hogy a temető felé látták kocogni. Ott is találtunk rá, apám és nagyanyám sírja mellett. Melegen üdvözölt bennünket. Valószínűleg örült, hogy megtalálta az „elkóborolt” családtagokat.

Zokni igazi öreg dáma lett. Megőszült, kigömbölyödött, a tiszteletkörökből már csak bágyadt hanyatt fekvés maradt. Tekintetéből bocsánatkérés sugárzott, hogy lám-lám már nem tudja hozni a régi formáját.

A temetőjárásnak a betegsége vetett véget. Egyik este már a foteléből se tudott felkelni. Anyámat hívta. Odavonszolta magát a kezéhez, s a fejét elhelyezte a tenyerében.

Kíváncsian figyelt az ajtó felé – talán valamelyik kutyaőse jött el hozzá – és az ismerős tenyérben csendesen elaludt.

Játékos lényének, feltétlen szeretetének az emléke még hosszú évek múlva is otthonossá és meleggé varázsolja az egyre ridegebbé váló világot.

Előző oldal GROSS65
Vélemények a műről (eddig 1 db)