Találkozásom Jézussal /akinek nem tógája, ne vegye magára/ - vélemények

Ugrás a műre


Kereder Márk
Felhasználó
2021.02.23 08:21
205 vélemény
Szia SzaGe,

igazad lehet.

Mondjuk lenne egy jogi aktus, aminek közepette egy gyanúsított arra az alibire hivatkozna, hogy éppen Jézussal teázott abban az időben... eskü alatt mondaná.

Na, ez jó kis hitpróba lenne a - mondjuk hívő - bírónak. Elfogadná az alibim?

Nem veszem magamra az írásod olyan szempontból, mint gondold, mert a kereszténység nem az én ingem.
Viszont olyan szempontból magamra veszem, hogy igen, lehet, hogy igazad van.

Azt gondolom, - de ez vita alap is lehet - hogy minden vallást joga van az embernek kritizálni, az iszlám saría törvényektől elkezdve (aminek asszem az erőszak is része adott esetben, mint "jog";), egészen a keresztény világmagyarázatig.

Most csak a kereszténységről beszéljünk!
A tudomány folyamatos kritikai viszonyban van a Bibliával. A tudomány szerint nem 6000 éves a legősibb élőlény a földön. A tudomány szerint nem 6 nap alatt teremtődött a világ.

Kérlek ne érts félre, a hit azért hit, mert nem logikával operálsz benne, hanem érzésekkel. Ezek az érzések valakiben vagy megvannak, vagy nem. Bennem is van ilyen érzés, de az nem 100%-osan fedi a mostani keresztény tanokat.

Azt hiszem a hit lényege pont annak az elismerése, hogy az hit és nem bizonyosság, hiszen ettől hit. Az én hitem nem erős hit. Az én hitemet inkább úgy fogalmaznám, hogy egy nagyon erős vágy arra vonatkozólag, hogy létezzen Isten. Egy nagyon-nagyon erős remény. Így belegondolva, tényleg lehet, hogy nem értem a hit lényegét.

Hát ez van. Elismerem, hogy lehet, hogy nem értem. Mert hát, ha bizonygatnám, hogy értem, azzal semmivel sem kerülnék közelebb a megértéshez. Nem attól lesz igaz valami, hogy minél többször és minél hangosabban mondjuk.

Én tiszteletben tartom mindenki hitét. Tök természetes és nagyon jó, ha valaki hisz bármiben. De! Ő is tartsa tiszteletben az én hitem. A kereszténység önmagát kizárólagos vallásnak tekinti. Ebben nekem kritikám van. Jogos a kritikám? Mármint nem az, hogy igazam van-e, hanem az, hogy "beszélhetek róla"? Lehet ez a véleményem?

Üdv!
SzaGe
Felhasználó
2021.02.23 05:57
243 vélemény
Pont ez a "jó" a mai kereszténységben, mert manapság minden rájuk lehet húzni. Lehet Jézusból hozzánk hasonló "szórakozottat" csinálni, lehet szidni, mint a bokrot, lehet meleg pornót készíteni róla és még sorolhatnám. Aztán más vallások követői egy karikatúra miatt képesek kivégezni az egész irodaház alkalmazottjait, mindezt fényes nappal. De hát ilyen világot élünk, hisz ami nem öl meg az megerősít.

Márk, ha te úgy gondolod, hogy kényszerzubbonyt adnának rád az emberek, mert beszélgettél Jézussal, akkor te sose értetted meg a hit lényegét, csak beszélsz róla sületlen következtetésekkel. De ha nem a tógád, kérlek ne vedd magadra.
Kereder Márk
Felhasználó
2021.02.22 08:52
205 vélemény
Mortelhun, nekem talán ez az írásod tetszett a legjobban! (De talán egy korábbi verseddel ez megosztott első helyes.)

Képzeld, hogy sok keresztény van az országban.
Képzeld, hogy hisznek Jézusban.
Na most azt képzeld el, hogyan viselkednének, ha olyat mondanék nekik, hogy az este beszéltem Jézussal és ezt komolyan gondolom.
Kényszerzubbonyt adnának rám és bezárnának.
Pedig csak a hitüket igazoltam.
Furcsa keresztények vannak manapság.

Nem akarok kárörvendőnek tűnni, de néha arra gondolok, hogy "Istenem, csak teljesüljön az, amiben ők hisznek, legyen égi igazságszolgáltatás, örök pokol, stb., pont úgy, ahogy ők gondolják!

Ez ugye egy abszolút jó kívánság, hiszen azt akarom, amit ők.

Na de.
Az lenne létezésük legdurvább és legkarcosabb eshetősége.
Az összes pokolra kerülne.

S ÉN IS AZT MONDOM: AKINEK NEM INGE, NE VEGYE MAGÁRA!

Nagyon-nagyon osztom az érzést.
Szerintem - talán nem bántok meg senkit - ami itt zajlik párezer éve, az egy árnyékkereszténység. Egy hamis. Pont Jézus tanításai ellen való. Számomra egy aranykereszt a nyakban szimbolizálja ezt: kirakni a kirakatban, hogy "mekkora keresztények vagyunk, sokkal jobbak, mint te" és mindezt aranyból, a gazdagság szimbólumából.

Jézus két dolgot nem akart igazán:
hogy felsőbbrendű tudatod legyen, és hogy a gazdagság vezéreljen.

Ez persze sarkítás és képletes, persze, hogy nem baj, ha valakinek aranykereszt lóg a nyakában, ezt csak szimbólum miatt írtam, ne legyen félreértés!!! Nekem is volt régen aranykereszt a nyakamban.

Az életünkkel bizonyítunk.

(Kérem, akit bánt fenti megnyilvánulásom, az ugorja át, nem akarok senkit megbántani...) :-)
Petya
Felhasználó
2021.02.22 02:55
78 vélemény
Látom neked is ki van a fa*od a dogmáktól, meg a bigott balfa*kodásoktól :D
Ilona
Felhasználó
2021.02.21 22:02
61 vélemény
Az írás végén eszembe jutott kedvenc irodalom tanárom kérdése : " na most gondolják át, mire gondolt a költő?". Valahogy soha nem arra amire mi....
SzaGe
Felhasználó
2021.02.21 19:15
243 vélemény
Kicsit botránkoztató ... is lehet annak, aki hívő ember. Engem valahol zavart a sok öncélú kitekintgetés az olvasóra, mindattól függetlenül, hogy "egyoldalú" párbeszéd-féleség az egész alapja. És igazából a lényeget se szűrtem le belőle, de ez talán az én értetlenségemből adódik. Az biztos, hogy ez az írás nem a "megszokott" Mortelhun história. Félreértés ne legyen, nem vettem magamra a tógát/ágyékkötőt/sarut/aranybárányt/égő csipkebokrot, csak kevésbé értem, mire is akartál kilyukadni.
angyalka146
Felhasználó
2021.02.21 14:20
660 vélemény
Zseniális! :-D

Előző oldal