XI.LFP.Űrhalál - Svalbard - vélemények

Ugrás a műre


Jimmy Cartwright
Admin
2021.05.17 19:41
280 vélemény
Nem tudom, szabad-e ilyet, de hát én itt főmufti vagyok, szóval leírom. :-)

Nekem ez volt a személyes kedvencem, pontozásban is ez lett nálam az első.
Aztán a többiek is beleszóltak, mintha demokrácia lenne errefelé. :-)

Elgondolkodtam rajta, hogy miért tetszett ennyire, és arra jöttem rá, hogy az utóbbi bő tíz évben rengeteget foglalkoztam olyan kérdésekkel, amelyeken a novellában leírt világ lakói már túl vannak. Konkrétan a természetben való túlélés, a bármilyen szóba jöhető katasztrófára való felkészülés (prepping). Ennek kapcsán jutottam el én is az ilyen magtárolókig (egyébként Magyarországon is van, bár nem olyan méretű), és szó szerint szíven ütött a novella vége, mert egy az egyben azt láttam, hogy ez a jelenünkből kiindulva tök reális. Ez az érzelmi ráhangolódás lendítette meg az értékelésem a többiekéhez képest. :-)
alfaCMa
Felhasználó
2021.05.16 22:03
1 vélemény
Szívből köszönöm az elemzés! Nagyon örülök, hogy a novellám elnyerte a zsűri tetszését, és hogy ilyen pozitívan írtatok róla! <3 Az az igazság, hogy még soha nem nyertem semmilyen pályázaton, ezért nekem ez most kifejezetten jól esik. Köszönöm szépen még egyszer! :-)
Lidércfény HQ
Felhasználó
2021.05.15 01:16
15 vélemény
Ahogyan ígértük, megérkezett a zsűri által megfogalmazott, szöveges véleményezés is.

Ötlet: A beérkezett pályaművek közül talán ennek volt a legeredetibb ötlete. A világűrben génmódosított, pusztító gombafaj nem csak a növényeket, ezáltal az állatállományt, de még majdnem magát az emberiséget is kipusztította. Másodlagos hatásként pedig – növényzet hiányában – felmelegedést, elsivatagosodást okozott.

Világ: A novellában bemutatott világ akár még valós is lehet. A leírás alapján simán elképzelhető, hogy egy szerencsétlenül alakuló helyzetben ilyenné válik a jövő. A felszín többnyire élhetetlen, az emberiség maradéka biztonságos plázavárosokba, és a kicsit jobb klímával rendelkező tenger-, óceánparti városok maradékaiba szorulnak. Szépen, logikusan felépített jövőkép, mely jelenünk állapotára is komolyan építkezik. Ha az első helyezett novellához azt írtuk, hogy abban a világban nem élnénk, ez erre hatványozottan igaz.

Karakterek: Szépen, fokozatosan építi fel az írónő a szereplőket. Ahogy egyre inkább haladunk a történetben, úgy bontakoznak ki ők is. Karakterfejlődést ilyen rövid távon nyilván nem is várunk el, viszont itt azért van egy-két fordulat, ami árnyalja a főszereplők jellemét.

Fogalmazás: Néhány apróságtól eltekintve szépen megfogalmazott novella. Jól érthető, az esetleges idegen kifejezéseket is könnyedén magyarázza el, nem szájbarágós. Sci-fit kedvelő, műszaki végzettségű emberként ugyan egy-két kiejtés szerint leírt kifejezésbe beleborzongtam, de ez az összképet nem befolyásolta.

Dramaturgia: A történet szinte a végéig szépen halad a maga útján, nincsenek benne kiugróan feszült részek. Mondhatnánk, hogy a dramaturgiai ív szinte lapos, mindaddig, amíg meg nem érkeznek a szigetre. A vége viszont a bevitt csavar miatt rendkívül nagyot szól. De komolyan, tényleg, ki gondolná, hogy a profitéhes gigavállalatok keze még ide is elér. Pedig van rá utalás korábban, hogy még a tibeti kolostorok szentélyeit sem kímélték, és oda is élmény-bevásárlóközpontot építettek.

Szórakozás: Ha a témájától eltekintünk, kellemes olvasmány. Sikerült kikapcsolnia a szürke hétköznapokból, tudtunk együtt izgulni a szereplőkkel, hogy vajon elérik-e a céljukat.

Összbenyomás: Nem volt olyan nyomasztó, mint a többi novella, sőt, a bemutatott világ ellenére végig azt éreztük, hogy teli van reménnyel. Ez talán a kevés konfliktusnak, feszültségnek, drámának köszönhető. Még az Összeomlás és az azt követő évek is másodkézből jutnak el hozzánk, ami ugyan érthetővé tesz mindent, de érzelmileg már mi sem tudunk rákapcsolódni. Ugyanakkor a történet miatt az előzmények valójában is másodlagosak, hiszen van egy helyzet, amit ez a két fiatal szeretne megoldani, és tudják is rá a választ.
Ida
Admin
2021.03.29 00:08
1326 vélemény
Isten hozott a Lidércfényen!:-D

Előző oldal