XI.LFP. Űrhalál - Víz - vélemények

Tudom, hogy igazam van.
Egyszer valami fura késztetés okán nekiveselkedtem, és egy csomó Hollywoodi filmes illúziót leromboltam magamban. Talán a Mytbusters vitt rá annó... Ez a combsérüléses dolog is az egyik. Egyébként más pályaműben is előfordult hasonló.

Ilyen még az is, amikor kloroformmal akarnak valakit elaltatni, pillanatok alatt. No, a valóságban az sem működik, percekig kell igen komoly mennyiségű kloroformot belélegezni, hogy bármi érezhető hatása legyen. Aztán a filmekben mégis, ilyen tenyérnyi méretű textilre pár cseppet ráhintenek, és még oda sem ér az áldozat orrához a cucc, már padlón van.

A buta amcsiktól elviselem már ezeket, de egy egyébként ilyen szépen, realisztikusan felépített világnál – mint ebben a novellában is – számomra zavaró. Lehet, ez csak az én problémám amúgy.

Köszönöm szépen a mélyebbre ható véleményezést! Nagyon örültem ennek a pályázatnak, mert az ötlet már korábban megfogalmazódott bennem, de csak a kiírás által kaptam igazán kedvet és ihletet a megvalósításra! Mondhatni, kapóra jött!

Jimmy, igazad van a combsérüléssel kapcsolatban. Valóban nem foglalkoztam a következményeivel, találhattam volna kevésbé halálos kimenetelű találati pontot is. Ezt majd a jövőben figyelembe veszem. Ahogy a tördelést is ezen túl.

Köszi még egyszer!

Az újraolvasások során megfogalmazódtak bennem olyan gondolatok is, amelyek tartalmilag nem fértek bele a zsűri által közösen összeállított véleményezésbe, ezért úgy döntöttem, külön, a saját nevem alatt teszem közzé. Tessék ezt úgy kezelni, hogy az alábbiak a saját meglátásaim, és azért osztom meg ezeket is, mert úgy vélem, segíthetnek a jövőben valóban reálisabb, világkoherensebb írásokat alkotni.

Egy dolog szúrt mindössze jobban szemet, ami talán a Hollywood-i filmek hatása lehet: a combsérülés. Ez önmagában egy rendkívül veszélyes sérülés, attól függetlenül is, hogy a comb mely részét, milyen módon, és mennyire mélyen érinti. Rendkívül nagy szerencse kell ahhoz, hogy combsérülés esetén, azonnali szakszerű ellátás hiányában a delikvens túlélje a sérülést. A „késhasználók” nem hiába kedvelik azt a módszert, hogy belső combra támadnak, ha ölni akarnak.

Ahogyan ígértük, megérkezett a zsűri által megfogalmazott, szöveges véleményezés is.

Ötlet: A pályaművek között talán ez volt az egyik legegyedibb ötletre épülő novella. Bár Johnny Silver pályaművében is a vizet fertőzte meg az idegen, űrből érkező vírus, ott egyértelmű volt, mi okozta a bajt, itt viszont csak találgatnak. Ráadásul itt egy zárt közösség túlélését követhettük nyomon egy lakó szemszögéből.

Világ: Ha valóban történne egy ilyen esemény, simán el tudjuk képzelni, hogy pontosan így alakulna a helyzet. Rendkívül sötét, nyomasztó, a társasházi lét zsúfoltságát még problémákkal is tetéző, klausztrofób világot kapunk, saját „törvényekkel”.

Karakterek: Névtelenek. A főszereplő is csak beceneveket ad, vagy tulajdonságra utal, amikor megnevez egyeseket. De ez tökéletesen beleillik a leírt világba. A viselkedésük, egymáshoz való viszonyuk érthető és megérthető.

Fogalmazás: Alapvetően a megfogalmazással nem volt probléma, ilyen szempontból tulajdonképpen minden a helyén volt. Ami viszont a történet, a cselekmény értelmezhetőségét negatívan befolyásolta, hogy az alkotó szinte minden esetben folyamatosan, sortörés nélkül írta le a párbeszédes részeket is (ezeket már kérésünkre javította), így sokszor nem tudtuk, ki, kihez is szólt. Utólag kiderült, hogy ez stílusgyakorlat lett volna a The Road című regény alapján. Ám annak írója is megtett azért annyit, hogy a párbeszédes részeket új sorba tördelte.

Dramaturgia: A történet íve, a cselekmények egymásutánisága szépen, fokozatosan bontakozik ki, mígnem eljutunk a főszereplővel a novella végén egy egészen új helyzetig. Jó helyre és jó időbe vannak elhelyezve a konfliktusok, legyenek azok szóbeliek, vagy fizikaiak, ezáltal a tét és a feszültség is egyre nagyobb.

Szórakozás: Ha a szó szoros értelmében nézzük, akkor azt nem lehet rá mondani, hogy szórakoztató novella. Tulajdonképpen alig-alig bukkan fel benne humor, akkor is inkább csak próbálja oldani a feszültséget. Viszont igen kellemes olvasási élményt biztosít, kikapcsol, és a végén visszatérve a valóságba szinte örül az ember, hogy nem ez a helyzet (még ).

Összbenyomás: Ez egy tök jó novella, és bárkinek őszintén tudjuk ajánlani, aki szereti az ilyen poszt-apokaliptikus, komor színezetű sci-fi-ket.

"A nevekről még eszembe jutott egy I. világháborús emlékirat (arra már nem emlékszem, hogy ki írta). A lényeg, hogy a nagy veszteségek miatt a veteránok gyakran már meg sem kérdezték érkezéskor az új katonák nevét. Néhány napon belül a többségük elesett a harcokban, és ha valakiről tudták, hogy kicsoda és honnan jött, sokkal nehezebb volt feldolgozni az elvesztését."

Ezt nagyon átérzem. Hála a jó istennek, sosem voltak katona, nem is szeretnék az lenni, de amikor albérletben laktam Londonban, akkor előfordult velem ez a "frontveszteség". Jöttek-mentek az albérlők, én meg nem voltam hajlandó szóba állni velük amíg nem ragadnak ott meghatározott időre.
És tessék, egyik legjobb barátom egy ilyen "baka" lett... Hogy az élet milyen önellentmondásos tud lenni...

Szerencsére nincs szükséged védelemre. R. Harbingernek nagyon jó észrevételei vannak.

Ez a novella nekem sem lesz a kedvencem a műveid közül, de nagyon jó, hogy több új dologgal is mertél kísérletezni, és a nyomasztó hangulatot sikerült megteremtened.

R. Harbinger! Remélem, ez az élmény nem fog eltántorítani Petya többi írásáról.

A nevekről még eszembe jutott egy I. világháborús emlékirat (arra már nem emlékszem, hogy ki írta). A lényeg, hogy a nagy veszteségek miatt a veteránok gyakran már meg sem kérdezték érkezéskor az új katonák nevét. Néhány napon belül a többségük elesett a harcokban, és ha valakiről tudták, hogy kicsoda és honnan jött, sokkal nehezebb volt feldolgozni az elvesztését.

Köszönöm R. Harbinger a jó tanácsokat! Igyekszem szem előtt tartani!

Neked pedig köszönöm, Ida, hogy bevédtél! xd

Alapvetően igazad van, de ha elolvasod Petya egy másik írását, észre fogod venni, hogy nem ez a stílus jellemző rá.

Szerintem ez az írás merített a legtöbbet az elmúlt év tapasztalataiból, bár szerencsére mi nem jutottunk el erre a szintre.

A járvány egyik mellékhatása volt az elidegenedés. Mindenkit lefoglaltak a saját problémái, és az emberek bizalmatlanná, türelmetlenné váltak, és egyre kevésbé tekintettek egymásra névvel és személyiséggel rendelkező lényekként.

Pár javaslat az írással kapcsolatban:
Amilyen hamar csak lehet, nevezd el a karaktereket. "Férfi, feleség, katona, néni." Nagyon személytelenek, csak burkok, nem fogják meg az olvasót, nem tud kötődni hozzájuk.
Példa: ha elmegy a postás az utcán, de nem ismered, akkor egyszerűen hidegen hagy, nem figyelsz rá, ellenben ha tudod, Pista bácsinak hívják, máris elengedsz egy köszönést.

A másik, nagyon rövid mondatokat használsz. Kiemelem soronként, hogy jobban látszódjon:
Szomjas volt.
Mostanában mindig érezte.
Mindenki érezte.
Szerencse, hogy közeleg a tél.
Bele se mert gondolni, mi lesz az enyhe időszakban.
Azzal nyugtatta magát, hogy addigra majd vége.
De tényleg vége lesz?
A nyarat nem fogják kibírni így.

Sajnos nem tudtam végigolvasni a művet, mert ezek a hibák nagyon zavaróak voltak számomra. Ezeket próbáld meg javítani, nagyon sokat fog dobni a stílusodon.