Gondolatok a horror műfajról - vélemények

Volt egy másik jó film, az 1980-as A köd (The Fog). Én ezt később, már nem gyerekként láttam, így egyáltalán nem viselt meg az élmény, de az ismerősök között volt olyan, aki a film megnézése után este nem mert egyedül kimenni a WC-re, olyan sokkoló volt számára a világító szemű kísértetek látványa

Emlékszem a holdbázisra, de csak a "csápos" rész maradt meg. Valóban voltak gondjaim a világgal a megtekintése után. Gyerekként ezek mondhatni sokkoltak, ám engem ez az út vitt a horrorfilmek szeretetéhez, amit a mai napig gyakorlok

Óóó...
Csak arra emlékszek belőle, hogy nyújtogatja a nyavalyás csápjait a rohadt dög, és hiába lövik, mindig elkap valakit... aztán visszaadja, de izé. Végül egy jóember tűzoltó baltával csapkodta, úgy tudta csak becsukni az ajtót. Most azt hagyjuk, hogy egy űrállomásra minek tűzoltó balta.

Évekig nem mertem hátat fordítani az ajtóknak, és a radiátorok mellett elmenni. Sokáig sötétben magam mögé világítottam inkább az elemlámpával, mert a fény elijeszti a szörnyeket. Én csak annyira emlékeztem, hogy "A sárkány" de így most már rá is tudok keresni. Asszem, ideje szembenézni gyerekkori félelmeimmel

Ti annak idején néztétek az Alfa holdbázist? Bár alapvetően fantasztikus sorozat volt, de volt benne egy rész, A sárkány birodalma, amely elment volna akár horrornak is, nekem gyerekként nagyon félelmetes volt. Egy másik fórumban az egyik hozzászóló azt írta, hogy ez a rész egy egész nemzedéket traumatizált

Mély egyetértésem.

1986 - Alien (A bolygó neve halál)
Ripley megy a folyosón, kezében a sorozatvető, meg a lángszóró egymáshoz ragasztva, az űrhajó önmegsemmisítő szirénája diszkréten üvölt, mindenhol árnyékok mozognak a fényszirénák miatt, és semmi nem történik ezen kívül. Mégis lehengerel, már szinte kívánom, hogy legyen valami, mert a nyomasztó érzés elviselhetetlen. Nézem, hogy az új idők hősnője, a kemény badass csaj a túlélésért küzd, karjaiban tartva egy apró telepes lánykát, és tudja, hogy erre minimális az esélye egy agresszív, idegen létformákkal teli, pusztulásra ítélt űrhajóban egyedül. Átérzem, amit érezhet (hetente egyszer menekülök egy ilyen űrhajóból) a magányt, a félelmet, és az érzést, hogy azért csak nem kellene feladni, mert minden jobb, minthogy az ember tüdejébe nyomjon egy zigótát egy arctámadó. (Elég perverz a gondolattársítás, elvégre ez fajtalankodás, és kényszerű orális szex)

Most meg mi van? Jó, ha a főszereplő nevére még emlékszek a film után.

Anno öcsémmel néztünk mindent, ami szembejött (volt Zs kategória is, azon legalább könnyesre röhögtük magunkat) Alien, Rémálom az Elm utcában, Necronomicon, Hellraiser, Amityville Horror, Leprechaun, A játékkészítő, Bőrpofa (Texasi láncfűrészes) az ismertebbek közül, és jóval később, felnővén azt tapasztaltuk, hogy a mai horror csak trancsírból, meg Scary Jumpokból áll. Kell egy lavór a TV alá, hogy felfogja a vért, aztán nézhetjük, hogy az ember mennyit tud kínlódni, mielőtt meghal. Nem mondom, hogy nincs némi hangulata ezeknek a történeteknek, kellőképpen adagolt misztikummal, de azért valahogy nem az igazi. Megnézem, aztán rá két napra alig emlékszek az egészből másra, minthogy valami elmosódott szar ugrál az arcomba pár percenként kedélyesen sikoltozva. Bezzeg amikor éjjel a film után úgy mentem haza, hogy fogtam a saját kezemet! (Vicces volt, mert a város szélén laktunk egy temető mellett.) Egyetlen üdítő kivétel a kísértet horror, az még mai napig megborzongat.

Szóval ja, ekkora neveket, mint Koontz, Lovecraft, King, vagy Barker nehéz túlszárnyalni. Bár lehet, hogy csak kezdek szentimentálissá válni.

Érdekes írás, jó gondolatok. Ott van pl. egyik kedvenc íróm, H.P.Lovecraft, akinek a művei többnyire nem fröcsögnek a vértől, mégis van olyan írása, amitől nekem is rémálmaim voltak.