A hegedűművész - vélemények
maggoth1
Felhasználó
Felhasználó
2015.05.23 12:08
95 vélemény
95 vélemény
Hát, Norton, most megleptél 
Egyébként azzal dobták vissza ezt a sztorit egy irodalmi pályázatról, hogy sablonos és közhelyes a megfogalmazás
Nyilván nem láttak benne semmiféle irodalmi értéket vagy ne adj Isten szimbolikát. Nagyon örülök, hogy akadt egy olvasó, aki viszont felfedezett benne ilyeneket.
Egyébként azzal dobták vissza ezt a sztorit egy irodalmi pályázatról, hogy sablonos és közhelyes a megfogalmazás
Nyilván nem láttak benne semmiféle irodalmi értéket vagy ne adj Isten szimbolikát. Nagyon örülök, hogy akadt egy olvasó, aki viszont felfedezett benne ilyeneket.
Norton
Felhasználó
Felhasználó
2015.05.23 11:58
666 vélemény
666 vélemény
Kedves Maggoth!
Elolvasva ezt a novelládat, először arra gondoltam, hogy ez szépen van megírva, de nem szól semmiről. Vannak ilyen történetek, de az is lehet, hogy én nem értettem meg. Ha nem értek valamit, akkor megpróbálom a szimbólumokat megfejteni, akár az álmoknál.
A „hegedűs” egy művész ember, mint oly sok másik, mondjuk egy író… de elvesztette a hallását, mert jó nagy pofonokat, rúgásokat kapott. Ezek szintén lehetnek szimbólumok, mondjuk rossz kritikák formájában. A jó kritika megmetszi a fát, a rossz még a zsenge hajtásokat is megsemmisíti. Attól függ, hogy mi a cél: a fejlesztés, vagy az eltaposás.
A te történetedben a lényeg nem a fizikai bántalmazás, hanem a lelki terror: ezt vettem le abból, hogy a hegedűs támadói igazi pszichológusok, akik nem segíteni akarnak, hanem megalázni, ami sikerül is nekik, mert a művész elveszti a készségét - a hegedűs a hallását, az író pedig a kreativitását, az örömét, a bátorságát.
Ha egy író elveszti az önbizalmát, akkor leír egy mondatot, de máris azon töri a fejét, hogy abba hogy fognak majd belekötni, ezért esélye sem lesz a fejlődésre, így maximum egy sablonos tucattermékké válik, vagy még annak se lesz jó.
Sokat mond az a kép is, hogy a támadói közül a legkisebb, a leggyengébb provokál. Ha ő kapna egy pofont, azt se tudná, merre boruljon, de mögötte vannak a nagyok, akik ronggyá verik szerencsétlen művész embert, aki aztán visszaijeszt, majd öngyilkosságot követ el. És a művésszel együtt a művészet is megsemmisül.
Ha a szimbolikát megérti valaki, mindjárt más a kép, és az egész történet értelmet nyer. Már csak az a kérdés, hogy tudatosan, vagy öntudatlanul írtad ebben a formában, bár ez az olvasó szempontjából teljesen lényegtelen, ezért inkább nem fejtegetek tovább, mert tetszett a novellád: jól van megírva, és értelme is van, ez pedig ritka kombináció.
Elolvasva ezt a novelládat, először arra gondoltam, hogy ez szépen van megírva, de nem szól semmiről. Vannak ilyen történetek, de az is lehet, hogy én nem értettem meg. Ha nem értek valamit, akkor megpróbálom a szimbólumokat megfejteni, akár az álmoknál.
A „hegedűs” egy művész ember, mint oly sok másik, mondjuk egy író… de elvesztette a hallását, mert jó nagy pofonokat, rúgásokat kapott. Ezek szintén lehetnek szimbólumok, mondjuk rossz kritikák formájában. A jó kritika megmetszi a fát, a rossz még a zsenge hajtásokat is megsemmisíti. Attól függ, hogy mi a cél: a fejlesztés, vagy az eltaposás.
A te történetedben a lényeg nem a fizikai bántalmazás, hanem a lelki terror: ezt vettem le abból, hogy a hegedűs támadói igazi pszichológusok, akik nem segíteni akarnak, hanem megalázni, ami sikerül is nekik, mert a művész elveszti a készségét - a hegedűs a hallását, az író pedig a kreativitását, az örömét, a bátorságát.
Ha egy író elveszti az önbizalmát, akkor leír egy mondatot, de máris azon töri a fejét, hogy abba hogy fognak majd belekötni, ezért esélye sem lesz a fejlődésre, így maximum egy sablonos tucattermékké válik, vagy még annak se lesz jó.
Sokat mond az a kép is, hogy a támadói közül a legkisebb, a leggyengébb provokál. Ha ő kapna egy pofont, azt se tudná, merre boruljon, de mögötte vannak a nagyok, akik ronggyá verik szerencsétlen művész embert, aki aztán visszaijeszt, majd öngyilkosságot követ el. És a művésszel együtt a művészet is megsemmisül.
Ha a szimbolikát megérti valaki, mindjárt más a kép, és az egész történet értelmet nyer. Már csak az a kérdés, hogy tudatosan, vagy öntudatlanul írtad ebben a formában, bár ez az olvasó szempontjából teljesen lényegtelen, ezért inkább nem fejtegetek tovább, mert tetszett a novellád: jól van megírva, és értelme is van, ez pedig ritka kombináció.