Szerena-szisztéma (Akikó naplója) 15-16. fejezet
015.
Hogy gyorsabbak legyünk, most a szédítő, üvegfalú felvonóval mentünk felfelé, de aztán Dalma a cipőszinten lecövekelt és kijelentette, hogy kávébarna magas sarkú cipő nélkül ő innen el nem megy.
– Ez talán még belefér… – sóhajtottam, és vitatkozás helyett inkább én is kerestem egy bor-vöröset.
A szandálokat, a folyosót és a földalattit hamar megtaláltuk. Mentünk déli irányba két megállót. Már éppen kezdtünk örülni, hogy milyen gyorsak és ügyesek vagyunk, amikor az állomáson megpillantottuk Rodit. Nem volt egyedül. Tíz-egynéhány fiatal fiú és lány vette körül. Valamit magyarázott nekik széles taglejtésekkel és elég hangosan. Mikor meglátott bennünket, elvörösödött és hirtelen elhallgatott. Tekintete körbe-körbe repkedett, de már nem volt ideje eltűnni.
– Helló, elveszett bárány! – csapott le rá Dalma.
– Nem vesztem el… – húzta ki magát Rodi sértődötten. – Csak meguntam Engor nyáját.
– Ezt meg hogy érted? – kérdeztem.
– Szívesebben lógok a haverokkal, mint hogy engedelmesen csücsüljek a hajó sötétzárkájában.
– Nem eszik olyan forrón a kását! – kezdtem bele a pszichológusi típus-szövegembe. – Nem is biztos, hogy bezárna. És ha mégis, akkor lehet, hogy csak egy-két napra, nem az egész itt töltendő időre.
– Lehet, lehet… az nekem kevés.
– Nincs veled a kommunikátor, nem tudunk elérni. Nincs nálad a gyűrű sem, nem tudsz vásárolni… Egyáltalán hol alszol? Mit eszel?
– Akikó! Nem vagy az anyám. Ne aggódj, a haverok megoldják ezeket az apró problémákat. Nagyon kedvesek, főleg Bifi – szemléltetésül átkarolta a mellette álló, szőke, egy centis hajú, törékeny kis lányt, aki automatikusan hozzásimult, mint egy kiscica.
– Rodi! Te is nagyon jól tudod, hogy nem helyes, amit csinálsz. Vissza kéne térned az expedícióhoz, és nem kéne visszaélned a haverjaid vendégszeretetével.
– Minek jöjjek vissza? Ha Engor nem is zár be, akkor is minek jöjjek vissza? Azért, hogy szépen, engedelmesen végiggyalogoljak azon a hülye parkon? Hogy hallgassam azt a nyávogó Niát, meg a tudálékos Evant? Hogy nézzem, ahogy cammogtok utánuk, mint a birkák? Nem, kösz! Inkább élem az itteni fiatalok életét, velük, köztük.
– Rodi!
– Ti csak dagonyázzatok itt ebben a mézédes pocsolyában! – kiabálta – Én majd megmutatom ezeknek a srácoknak, hogy mi a menő! Na, menjünk!
A kis csapat futásnak eredt, a lépcsőn felfelé. Mire a földalatti állomásról mi is felértünk a felszínre, Rod már egy gömbben ült Bifivel. Amíg a gömb ajtaja be nem zárult, a többiek elénk álltak, hogy ők nyugodtan fel tudjanak szállni. A felemelkedő gömbből Rodi kajánul vigyorgott ránk, és még integetett is nekünk.
A pilótaülésen ülő Rod ölében ült a szőke kislány. Tenyerét ráfektette a vezérlőműre, Rod pedig a kezét a lány kezére. Megoldotta az apró, kis problémát; hogyan kell kommunikátor, ujjlenyomat és gyűrű nélkül repülni.
– Szemtelenül ügyes… – mondtam. – Csak arra lennék kíváncsi, mit akar megmutatni ezeknek a gyerekeknek. Mi az, ami szerinte menő? Rossz érzésem van…
Még fel sem ocsúdtunk, amikor Evan szállt le mellettünk egy gömbbel. A srácok közben kereket oldottak, mi pedig ott toporogtunk tehetetlenül.
– Most már szem előtt lesz Rod – nyugtatott minket Evan. – Ezeket a srácokat már azonosítottuk, és mostantól szemmel tartom őket is. Láttam az előbbi jelenetet a földalatti megállóban. A keresőszolgálat bekapcsolt nekem néhány ott lévő kamerát, amikor Rodiék ott megjelentek. Van valami elképzelésetek, hogy mit akar megmutatni nekik?
– Talán a rémes neo-punk zenéjét, talán a kedvenc akciófilmjeit, talán autót, motort, vagy motorcsónakot akar építeni. Nem tudom… – mondtam bizonytalanul.
– Ha csak a rémes zenéjével riogatja őket, az nem nagy ügy, de az akciófilm az már rázós. Engor hozzáférést biztosított nekem a hajó számítógépéhez, adattárához. Belenéztem ebbe-abba, és elég sok olyan dolgot láttam, aminek nincs helye itt a Szerenán. Akció- és horrorfilmek ide nem kellenek. Ha pedig motort épít, magam szedem le a fejét… – mondta Evan indulatosan.
Engor már türelmetlenül integetett felénk a huszonkettes kapu tövéből, a tér túlsó oldaláról.
– Remélem, nem látta Rodit – mondtam. – Még felrobbanna mérgében…
– Úgy érted, ne mondjuk el neki? – kérdezte Dalma.
– Ha nem látta, akkor most inkább még ne… – javasolta Evan. – Ne idegesítsük feleslegesen. Egyelőre bízzátok rám ezt az ügyet!
Tudtuk, hogy nem helyes elodázni a problémák megoldását, de azzal áltattuk magunkat, hogy talán nem is olyan nagy a baj… Nem kell túllihegni… Majd megoldódik…
016.
Beletelt még vagy félórába, mire az egész társaság összejött. Dalmának igaza lett, mindenki vásárolni volt ma délelőtt. Vadi-új cuccokban feszítettek, és nem tudtak másról beszélni, csak az áruházakról és az apró, kis boltocskákról.
Engor létszámellenőrzést tartott.
Rodin kívül nem hiányzott senki. Kivételesen Nil sem késett el. Sőt. Úgy oldotta meg a problémát, hogy inkább magával hozta késései okát, Terezát. Ő pedig szívesen jött, szabadnapos volt, a kisfia éppen a volt férjénél töltötte a mai napot… ráért. Örült, hogy ma nem csak a délelőttöt, hanem a délutánt is Nillel töltheti.
– Nil annyi szépet és jót mesélt rólatok – mosolygott rám és Dalmára. – Örülök, hogy ma délután veletek lehetek.
– Mi viszont még nem sokat hallottunk rólad – válaszoltam. – Mióta Nil minden idejét veled tölti, nem sokat mesél nekünk.
– Nem sok érdekeset lehet rólam elmondani – szerénykedett Tereza.
Végre elindultunk a park belseje felé. Tereza útközben elmondta, hogy harminc éves, volt egy házassága és van egy gyereke. Havonta öt napot dolgozik a palotában, tizenöt napot pedig egy kávézóban, délelőttönként, amikor a fia iskolában van. Havonta húsz napot vele él a kisfia, húsz napot az apjával, de ez csak formális, mert szomszédos lakást bérelnek, a gyerek itt is, ott is otthon van. A gyerek szobája van középen és mindkét lakásba nyílik ajtaja. Ugyanabba az iskolába tud járni mindkét helyről.
Tereza igazi bőbeszédű, széles gesztusokat használó, temperamentumos mediterrán típus volt. Fekete, hosszú hajába meggypiros tincseket festett, ruhája is meggypiros volt, fodros, spanyolos. Elmondta, hogy ő nem kedveli ezt a mostani, kék hajú divatot, ő inkább a meleg színeket kedveli, meg a meleg napsütést, a forró kávét és a forró öleléseket. Nillel nagyon meg volt elégedve, csak egy problémája volt, a dohányzás.
– Hogyan tudnám leszoktatni erről a büdös vacakról? – kérdezte.
– Nem tudom – válaszoltam őszintén. – Nil nagyon erős dohányos. A hajóra is több évre elegendő készletet halmozott fel. Az a gyanúm, nem is akar leszokni róla. Tudod, a Földön propagálják ugyan az egészséges életmódot, de sajnos Kolombusz után sok-sok száz évvel is még mindig bomba üzlet a dohány, a cigaretta. A kormányok ugyan tessék-lássék kiállnak az egészséges életmód mellett, de nem igazán akarnak lemondani a dohányból származó jövedelemről. Álszent dolog ez, de hát persze nem csak ez… Itt, a Szerenán viszont nem látok senkit sem füstölni. Itt hogy oldották meg ezt a kérdést?
– Nagyon egyszerűen. Nem termelünk dohányt, és nem gyártunk cigarettát. Történelemből tanultunk róla, mint primitív, káros szokásról, de nem gondoltam, hogy ennyire büdös.
– Akkor hogy bírod elviselni Nilt?
– Kizavarom a teraszra rágyújtani… A lakásban egyébként sem lehetne füstölni, mert beindulna a tűzjelző és perceken belül az ablakomban lebegne az összes környékbeli tűzoltó-gömb.
– És a lehelete?
– Állandóan narancsot eszik, hogy a kedvemben járjon…
– Akkor nem reménytelen az ügy.
– Én nagyon szeretném, ha itt maradna velem.
– A Szerenán?
– Igen… A dohányon kívül itt mindent megkaphat, amit csak szeretne.
– A cigi miatt csak nem szalad haza a Földre… – mondtam, de ebben nem voltam egészen biztos.
– Hány évre lehet elég az a készlet, amit magával hozott? – kérdezte meg végre azt, amire igazán kíváncsi volt.
– Nem tudom, tőle kéne megkérdezni.
– Mást akarok én tőle megkérdezni – komolyodott el Tereza. – A holdtalan éjszaka utáni reggel, amikor a fontos döntéseket meg szokta hozni az ember, azt akarom kérdezni tőle, hogy velem marad-e… ha tudnám, hogy bőséges a készlete, nyugodtabban várnám a válaszát.
Megdöbbentem, hogy ez a szenvedélyes, romantikus nő milyen reális, és micsoda biztonsági játékot akar játszani. Ennyire fél a kudarctól, ennyire büszke, vagy ennyire kell neki Nil?
– Ha ennyire nem bízol a szerelem erejében, a kedvedért belenézek a hajó poggyász-leltárába – nyugtattam meg.
Tereza örömében a nyakamba ugrott, és egy egész percig szóhoz sem jutott. Egy pillanatra elsírta magát a megkönnyebbüléstől, hogy hozzájuthat a számára olyan fontos adathoz… aztán máris újra fecsegett és nevetett. Örömében felajánlotta, hogy másnap délelőtt menjünk el együtt megvásárolni ruháinkat a közelgő ünnepre. Azt ígérte, a legjobb üzletet mutatja meg nekünk. Említettük az áruházat, ahol ma délelőtt jártunk, de erre csak legyintett.
– Az semmi! Majd holnap meglátjátok.
Mob-kom-om jelezte, hogy megérkezett a hajó számítógépéből a kért adat. Először azt akartam mondani Terezának, hogy majd holnapra megnézem. De rájöttem, hogy ez csak olyan földi beidegződés. Teljesen feleslegesen váratnám Terezát, feleslegesen feszíteném az idegeit. Perceken belül megkaphatom az adatot, akkor meg minek várassam ezt a szegény lányt? A Földön bevett szokás, hogy ha valaki minden ok nélkül megvárakoztathatja a másikat, meg is teszi. Csak úgy, hogy megmutassa, hogy megteheti. Úgy látszik, hat rám a Szerena. Mintha kezdenék kevésbé nehézkes lenni…
A mennyiség, amire rákérdeztem, Tereza számára megnyugtatóan tekintélyes volt.
– És mit gondolsz, hány évig lesz ez elég neki? – faggatózott tovább.
– Ha rá tudod venni, hogy egyre kevesebbet szívjon, akkor nagyon sokáig…
– Mégis meddig?
– Pontosan nem tudom, de a szakértő orvosok, és irodalmi emlékeim szerint az igazán szenvedélyes dohányosok még a szárított tevetrágyát is elszívják… csak füstöljön. Ha Nil teljesen kifogy a dohányból, szerintem fog találni valami növényt, amiből cigit sodorjon. Ne feledd el, ő biológus.
– Mi az a tevetrágya?
– Talán költői túlzás…
– Jó, de mi az a teve? A trágyát még csak értem, állati ürülék, tanultuk biológiából, de a tevéről még nem hallottam. Lehet, hogy arról is tanultunk, de nem emlékszem.
– A teve az egy állat, nagydarab teherhordó. Észak-Afrikában él, és állítólag szörnyű büdös. Talán nálatok is van az állatkertben.
– Állatkertben?
– Ez egy nagy kert, ahol állatokat tartanak és meg lehet nézni őket. A Földön minden nagyobb városban van.
– Nálunk nincsenek állatkertek. Ha valaki élőben akar állatokat látni, akkor el kell utaznia a hegyekbe, vagy a déli kontinensre. Az ottani erdőkbe szoktak fotós szafarikat szervezni. Itt, nálunk az állatok személyes szabadságát sem szabad korlátozni. Csodálkozom rajta, hogy ti állandóan a személyes szabadságjogokat emlegetitek, az állatokat pedig bezárjátok. A szafarik fárasztóak, kényelmetlenek és néha veszélyesek is. Sokkal kényelmesebb levenni a hálóról egy természetfilmet, és otthon megnézni. Így nekünk is kényelmes, és az állatok életét sem zavarjuk.
– Gondolom, az itteni állatvédők nagyon elégedettek lehetnek.
– Állatvédők? Nem kell őket védeni, nem akarja bántani őket senki.
– Na, azért ez túlzás. Nem? A tegnap esti pulykasült nagyon finom volt. A pulykák tartásával, vágásával, szállításával talán minden rendben van? A földi állatvédők kedvenc témája a haszonállatok szükségtelen kínzása elleni tiltakozás. És a hobbiállatok problémáival ki foglalkozik? A kutyák, macskák, az aranyhörcsögök, a kanárik… A Földön törvények szabályozzák a tartásukat, tiltják a kínzásukat.
– Nem tartunk, nem gyilkolunk, és nem szállítunk pulykákat. Meg semmilyen más állatot. Nincsenek „haszonállatok”, nincsenek „hobbiállatok”. Kutyákat, macskákat a telepesek nem hoztak magukkal, itt pedig ilyesmit nem találtak. Semmilyen állatot nem tartunk fogságban. Szigorúan tilos. A parkban és az erdőkben vannak mókusok. Ők néha elfogadnak egy kis diót, vagy gyümölcsöt, de ritkaság, hogy ha rendszeresen visszajárnak valahová. Barátságosak, kedvesek, de szabadon vándorolnak.
– De a tegnapi pulykasült… – makacskodtam.
– Az nem élő állatból készült.
– Hát akkor miből? Ezt az ízt nem lehet szójából, moszatokból és egyéb mű-vacakokból előállítani.
– Ebben igazad van. Nyugi, valódi húst ettél, de nem élő állatból.
– Hát akkor miből?
– Klónozásos szövettenyésztéssel állítjuk elő a húsféléket.
– Klónozás? Az nálunk tiltott eljárás. Sokan attól féltek, hogy őrült tudósok embereket akarnak másolni… esetleg aljas célokra. Több száz évvel ezelőtt teljesen betiltották.
– Nálunk ez a húsgyártás alapja. Vándor-éveimben többször is dolgoztam élelmiszergyárakban. A növények nagy részét viszonylag hagyományos technikával, termőföldön, üvegházakban, barlangokban és pincékben termesztjük. A húst, a tejet, a tojást kizárólag a klónozásos szövettenyésztéssel állítjuk elő. De klónozásos eljárások nélkül a kórházak sem tudnának dolgozni. Ha nem lenne a lokális klón-terápia, nem tudom, hogyan helyettesítenék a sérült és megbetegedett szerveket, testrészeket.
– Lokális klón-terápia?
– Mindennapos dolog. Ha megbetegszünk, megsérülünk, az orvos bejuttat a szervezetünkbe egy nano-műszert, ami a saját DNS-ünkből kiindulva felépíti, vagy helyreállítja, amit éppen kell. Dolga végeztével a kis műszer elhagyja a beteg testét, az orvos pedig elemzi az elvégzett munkát.
– Akkor nálatok se vér, se műtét?
– A legtöbb beavatkozás abból áll, hogy az orvos bejuttatja a szervezetbe a nano-műszert, és azokat az anyagokat, amiket az a működéséhez kér. Komolyabb sérüléseknél, nagyobb műtéteknél egyszerre több orvos és nano-műszer is dolgozik egy betegen.
– Azt akarod mondani, hogy a foghúzástól, a csípőcsonttörésen keresztül az abortuszig mindent nano-technológiával, klón-terápiával intéznek el? Nem nagyon drága ez?
– Lehet, hogy drága, de az élet, az egészség a legfontosabb… Egyébként nem hiszem, hogy a nano-technológia olyan drága lenne, hiszen még a takarításhoz, a ruhatisztításhoz, a kávéfőzéshez, és még sok minden máshoz is használjuk nap, mint nap. Fogat nálunk nem húznak, csak javítanak. Ha megsérül a fog, a fogorvosok helyreállítják. Az abortuszt, azt nem tudom… Mi is az? Segédápoló voltam, de orvos nem vagyok…
– Amikor a nem kívánt terhességet megszakítják.
– Úgy érted, hogy kiemelik a magzatot, és lombikban nevelik?
– Nem. Úgy értem, megszüntetik a terhességet. Elölik a magzatot.
– Megölik a magzatoz? Direkt? Akarattal?
– Igen.
– Egek! Ez borzalom!
– Az. De mindig vannak felelőtlen, meggondolatlan emberek, bajba jutott lányok, és van, hogy már nincs más megoldás. Vannak államok, ahol tiltják, vannak ahol korlátozzák, és vannak ahol engedik. Nálatok mi történik a nem kívánt terhességekkel? Te is elváltál… Akartátok azt a gyereket, vagy csak úgy jött? Véletlen gyerek?
– Nem. Nálunk nincsenek véletlen gyerekek és nem kívánt terhességek.
– Ne viccelj!
– Nem vicc. Az első menstruáció alkalmával minden kislánynak beültetnek egy nano-műszert, ami szabályozza, rendben tartja a ciklust, és nem enged terhességet kialakulni. Aztán felnőtt korában, amikor majd szeretne gyereket, az orvos eltávolítja. A szülés után pedig beépít egy másikat. Az én fiam pedig nem véletlen gyerek. Akartuk őt, és örülünk, hogy van. Az, hogy az apjával egy idő után már nem akartunk együtt élni, az sajnálatos, de nem tragikus. Mindketten nagyon szeretjük a gyermekünket. Sőt, nem csak mi, hanem a szüleink, a testvéreink, a férjem új felesége, és annak a testvérei is. Azt hiszem, már említettem, hogy szomszédos lakásokat bérelünk. A fiam szobája van a két lakás között, középen, és neki mindkét lakás felé van ajtaja. Ő otthon van az apjánál is, nálam is, de mi nem járunk át egymáshoz a gyerekszobán keresztül. Nem kell feltétlenül találkoznunk, a gyerek viszont mindkettőnknél lakik egyszerre.
– Ez egy elég érdekes megoldás. De téged nem zavar, hogy ennyire a közeledben él a volt férjed? Nem idegesít? Már a válás hosszadalmas procedúrája is megviseli az embert, és akkor még ott nyüzsög a közvetlen közeledben az új feleség…
– A válás elég hamar ment, mert meg tudtunk egyezni a gyerek ügyében. A szomszédos lakások bérlését egyből elfogadta megoldásként a békebíró. Ez különben gyakori megoldás ebben a helyzetben. A húsz nap nálam, húsz nap az apjánál megosztás is csak formalitás, ennek az alapján kapjuk a számlánkra a gyerek állampolgári jövedelmének szülőt illető részét. Ha nem tudtunk volna megegyezni, akkor a békebírónak kellett volna köztünk közvetíteni. Így viszont annyi volt az egész, hogy mindketten bejelentettük a szándékunkat, három hónap türelmi idő után megerősítettük, és már el is voltunk válva. Kommunikátoron ment az egész, csak a végén kellett bemennünk az anyakönyvi hivatalba, hogy a személyes megjelenésünkkel megerősítsük a döntést.
– Irigyellek. Az én válásom több, mint egy évig húzódott, pedig se gyerek, se elosztani való vagyon nem volt. Rengetegbe került az ügyvéd, és az idegeim is teljesen kikészültek.
– Nálunk az egyszerűbb ügyeket a békebíró intézi el egymaga. A komplikáltabb ügyekben jogi konzíliumot hívnak össze. De a leghosszadalmasabb ügy is lefut pár nap alatt. A békebíró és a jogi konzílium számára ott van „kéznél” a háló minden adata, információja, az összes törvény szövege és értelmezése, a hasonló ügyek minden jegyzőkönyve. A per résztvevőivel folyamatosan kapcsolatban vannak kommunikátoron. Ha megszületik a döntés, az ítélet, és a felek azt elfogadják, akkor bemennek a bíróságra személyesen, megerősítik, és ezzel jogerőssé válik.
– És ha az egyik fél nem megy be, mondjuk azért, hogy szívassa a másikat?
– Akkor a kereső szolgálat beviszi, és nyilatkoznia kell, hogy elfogadja-e a döntést.
– A Földön ez nem működne… A személyes szabadságjogok…
– Nekem úgy tűnik, a Földön a személyes szabadságjogok leginkább akkor kerülnek terítékre, ha valaki ki akarja húzni magát valamiből, ha a zavarosban akar halászni, ha nem akarja, hogy kiderüljenek a disznóságai – szólt közbe Evan. – Nekem úgy tűnik, a földi jogrendszer még mindig az elkövetők pártján áll, és nem a sértetteket, az áldozatokat védi. Az adatvédelemről is mindig azok papolnak, akiknek titkolni valójuk van. „Nyitott könyv az életem.” mondják, de körülbástyázzák magukat szigorúan bizalmas adatokkal, és közben vaj van a fülük mögött.
– Lehet benne valami… – mondtam – A személyes szabadságjogok oltárán olykor elvérzik az igazság. A földi igazságszolgáltatás lassúsága és nehézkessége is sokszor a bűnözőknek kedvez. De az itteni, ripsz-ropsz ügyintézés nem jár téves ítéletekkel, elhamarkodott döntésekkel?
– Ameddig minden érintett el nem fogadja a döntést, addig nem zárul le az eljárás. Javaslom, hogy nézz meg a hálón néhány konkrét bírósági ügyet, tárgyalást. Meg fogod látni, mennyire alapos a bizonyítási eljárás, mennyire körültekintő a határozat meghozatala.
– Csak úgy belenézhetek bárkinek a bármilyen ügyébe?
– Persze. Ez az információ is hozzáférhető, mint bármi más.
– És ez nem zavarja az ügy résztvevőit? Nem tiltakoznak a magánéletük kiteregetése ellen?
– Akinek nincs takargatni valója, az nem bánja. Akinek van, annak is jobb, ha a valós tények kerülnek nyilvánosságra, és nem születnek alaptalan pletykák. A teljes nyilvánosság sok félreértést megelőz.
– De ha mindenkiről minden kideríthető, akkor hol van a magánélet szabadsága? Van egyáltalán magánélet?
– Az embereket őszintébbé teszi az, hogy nincsenek titkok. Nem titok például az, hogy kinek mennyi a jövedelme… nem kérdezik, nem tagadják, ha valakit érdekel, megnézi a hálón. Vannak emberek, akik nem férnek bele egy monogám kapcsolatba. Ők nem csinálnak belőle titkot, hogy állandó partnerük mellett másokkal is vannak kapcsolataik, vagy éppen párhuzamosan élnek két, vagy több állandó, vagy ideiglenes partnerrel.
– És hogyan viselik az ilyen bonyodalmas kapcsolatokat az érintettek?
– Van, aki kilép a számára túlbonyolódott kapcsolatból, de sokaknak ez semmilyen problémát nem okoz. A földiek is ugyanúgy követik az ösztöneiket, az érzelmeiket, mint a szerenaiak, csak éppen titokban, bűntudattal küszködve. Az csak egy makacs félreértés, hogy az embernek muszáj egész életében csak egyetlenegy valakit szeretnie. Nem kell mindig választani, rangsorolni, valamiről lemondani…
– Egy igazán őszinte világban talán ez így van… Habár mi néha azért hazudunk és titkolózunk, hogy meg ne bántsunk valakit.
– Ez nagyon szépen hangzik, de eléggé álszent dolog. Nem jobb többet megengedni és elnézni a másiknak, mint hazugságra kényszeríteni?