The Batman

Külvilág / Mozijegy (44 katt) Jimmy Cartwright
  2022.05.20.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/4 számában.

Az első dolog, ami eszembe jutott, amikor megláttam a film időtartamát, hogy: „Baszd meg, ez kurva hosszú!”. Az első dolog, ami eszembe jutott a film végén: „Ez baromi unalmas volt.” Igazából ennyivel is le lehetne tudni ezt az egészet, de sem én, sem a kedves olvasó nem ússzuk meg ennyivel. Az alábbiak nyomokban spoilereket tartalmazhatnak, tehát, ha még nem láttad a filmet, és szeretnéd megnézni, akkor ezt csak utána olvasd el, kérlek.

Visszaemlékezés

Az első Batman film, amit láttam, az az 1989-es, Tim Burton rendezésében készült mozifilm volt, a mely a magyar mozikban „A denevérember” címmel futott. Ezt többször is láttam, és elég jól is emlékszem rá. Mint első Batman filmem, nyilván kedvenc is lett, ma is kellemes nosztalgiával gondolok rá. Ebben Michael Keaton csodálatos alakítást nyújt mind Batman-ként, mind Bruce Wayne-ként, Jack Nicholson pedig zseniális Joker. Nyilván a kor és a rendező elvárásait figyelembe véve. Mind a látvány, mind a hangulat meseszerű, mondhatni képregényes, kellően eltávolítja a nézőt a valódi világtól, hogy kellemesen ki tudjon kapcsolódni, és egy jót szórakozzon.

Ezt követte 1992-ben a Batman Returns (Batman visszatér), majd 1995-ben a Batman Forever (Mindörökké Batman), és 1997-ben a Batman & Robin (Batman és Robin). Bár a szereplőket megformáló színészek és a rendezők is változtak, a látványvilág és a történet alapkoncepciója megmaradt ugyanolyan meseszerűnek. Akkoriban teljesen jó is volt ez így, kedveltük mindet. Jópofa, időnként vicces, kellemesen humoros alkotások voltak ezek.

Valósághű ábrázolás

Aztán eljött az ezredforduló, a világ is változott, ahogyan a szuperhősök, és a filmek is. Egy fiatal rendező, Christopher Nolan (aki számomra a Memento-val írta be magát a filmtörténetbe) pedig úgy gondolta, hogy átformálja a Batman univerzumról alkotott képünket. Gyakorlatilag berobbant az életünkbe a 2005-ös Batman Begins, ami szakított a jópofa, meseszerű képi és hangulati világgal. Valósághű, komor, brutális Gothamba érkezünk egy eredettörténettel. Christian Bale alakítása jócskán túlszárnyalta az elődeiét a két folytatásban is. Nem csak az én véleményem szerint eddig magasan ő alakította a legjobban Batmant. A Batman: Kezdődik!-beli teljesítményének megítélését az is nagyban kiemeli, hogy előtte forgatta le a „The Machinist” (A gépész) című filmjét, amelynek kedvéért felvigyázó orvosai szerint is kórosan lefogyott. Ebből az állapotból kellett úgy fél év alatt Batman-re kigyúrnia magát. Nájsz!

Szóval Nolan-tól és Bale-től olyan Batman trilógiát kaptunk 2012-ig bezárólag – amiből nyilván nem maradhat említés nélkül Heath Ledger 2008-as Joker alakítása sem –, hogy letettük tőle a hajunkat is. Hiszen nem hiába adták hozzá a nevüket az olyan, már bizonyított színészek, mint Gary Oldman, Michael Caine, Morgan Freeman, és Rutger Hauer.

Ám annak ellenére, hogy a látványvilág valósághű volt, a történetmesélés mégis megmaradt a képregényes alapokon. Figyelembe vették, hogy ez azért mégiscsak egy fantáziavilág, ahol bizony akár még a lehetetlen is megtörténhet. Talán ezért is ütött akkorát a trilógia.

DC Extended Universe

Közben nem csak a Marvel, de a DC is elkezdte felépíteni a saját mozis univerzumát, bár igaz, kevesebb sikerrel. Azért Ben Affleck alakításában három alkalommal is találkozhattunk Batmannel. (Illetve, ha a Zack Snyder's Justice League-et is ide számítjuk, akkor négy alkalommal.) Nekem különösebb problémám egyikkel sem volt, viszonylag koherensnek éreztem a felépített világhoz képest.

Persze formált ez is mind a karakteren, mind a világon, és ezekben a filmekben Batman ugyan csak egy szuperhős volt a sok közül, mégis volt jelentősége. Ha már csak azt nézzük, hogy szembeszált Supermannel, ugyebár.

De szuperhős-e valójában Batman?

A szó klasszikus értelmezésében egyáltalán nem. A szuperhősök mind-mind rendelkeznek valamilyen képességgel, amely az emberek fölé emelik őket. Batman viszont csak egy szimpla ember, szuperképességek nélkül. Neki egyetlen szuperképessége van (szokták mondani): a vagyona. Meg talán az, hogy a megfelelő embereket gyűjti maga köré, hogy megtervezzék, leteszteljék és elkészítsék a felszereléseit. Talán ő arra lehet példa, hogy egy ember, megfelelő körülmények, motiváció, elkötelezettség és biztos anyagi háttér esetén mit érhet el.

Hiszen az nem Bruce Wayne érdeme, hogy a családja megalapozta az anyagi jólétét. Persze gyermekként elveszteni a szüleinket komoly trauma, főleg úgy, hogy magunk is szemtanúi vagyunk a történésnek. Ez a fő körülmény volt az, ami elindította a kis Bruce-t, hogy végül Batman-né váljon. Megvolt a motivációja, hisz meg akarta találni szülei gyilkosát. A Nolan-féle eredettörténetben pedig megtudhatjuk, hogy miként vált elkötelezetté, a bűn és a bűnösök üldözőivé, sőt, rémálmává.

Számomra ezért a legszimpatikusabb, legkedvelhetőbb „szuperhős” Batman.

A ló túloldalán?

Most pedig megkaptuk a legújabb önálló Batman filmet, sorrendben a nyolcadikat. Még sötétebb, még valósághűbb, még maibb. A kor Batman rajongói tényleg erre vártak? Valakinek bizonyára egy álom teljesült, hogy elkészült ez az adaptáció is. Mások számára viszont – akárcsak Batman a bűnözők számára – egy rémálom vált valóra.

Félreértés ne essék! Robert Pattinson alakítása kifogástalan Batmanként. Szerintem nem vele volt a probléma a The Batman-ben, részemről teljesítette az elvárásokat. A „jelmeze” is, hogy is mondjam finoman... „baszó” volt, hogy a TheVR-os srácok szófordulatával éljek. Bár azért az a mókusruha elég fura volt. Ebben igazán megtarthatták volna a régi, kifeszített köpenyt. Mégse „Mókusemberről” lenne itt szó, hanem „Denevéremberről”. És akkora szarvashibát elkövetni ott a felüljárónál! Akkor már miért nyitotta ki az ejtőernyőt? Illetve miért nem hamarabb nyitotta ki? Hogy The Riddlert idézzem: „Ezek szerint mégsem vagy olyan intelligens, mint azt gondoltam.”

Bruce Wayne-ként azonban valahogy erőtlen volt a karakter. A szülei elvesztése óta eltelt húsz évben azért összeszedhette volna magát lelkileg. Egy megtört, időnként szinte picsogó kissrác nézett le így ránk a vászonról. The Riddler-nek igaza volt, amikor azt mondta, hogy maszkot viselve tudja valódi önmagát adni. Anélkül egy összetört felnőtt, aki csak a bosszúra éhezik. Ezt az a jelenet is megerősíti, még a film elején, amikor Alfred felelősségre vonja, hogy nem foglalkozik a céggel. Teljesen jogosan még az is elhangzik, hogy ha a cég nincs, Batman se lenne – persze nem így szó szerint, de lényegét tekintve.

Belegondolva a történet, amelyen a film során végigmegyünk, nem volt rossz. A The Riddler mozgatta szálak határozottan vitték előre a cselekményt. Illetve határozottan vitték volna, ha nem úgy hömpölyög, mint egy lassú, széles folyó. Túl sok kitöltő rész, feleslegesen elnyújtott jelenet van az egész film alatt. Félrevezető mellékszálak kuszálják össze a nézőt, hogy aztán „bumm”, „haha”, „nem is úgy volt ám az” módon elvarrják őket.

Egy Batman filmtől nem egy nyomozós, Colombo-szerű mozit várna az ember. Teljesen jogosan tették fel a rendőrök a kérdést több ízben is, hogy mit keres a gyilkosságok helyszínén. Ha már annyira valósághű akart volna lenni ez a film, akkor a rendőrök, nyomozók, nyombiztosítók, különleges egységek rögzítik, összeszedik a bizonyítékokat. Aztán behívják Batmant a kapitányságra kicsi elbeszélgetésre, hogy ugyan mondja már meg, miért üzenget neki a gyilkos.

A látványvilágban gondolom a Nolan-féle vonalat akarták tovább vinni. Ez olyan jól sikerült, hogy sok jelenetnél marhára nem látunk semmit, olyan sötét van a vásznon. Egy Batman filmnek nem ilyen módon kellene sötétnek lennie. Amúgy tényleg, hová tűntek a monumentális szobrok Gothamből? Míg mások valósághűnek mondanák a látványvilágot, én inkább fantáziátlannak nevezném.

És ember! Mi az a Batmobil már? Egy Fast & Furious filmben faszább kocsik vannak! (Jó, oké, azok tényleg autópornó-filmek.) De akkor is. Emlékszünk még a '89-es, szárnyas Batmobilra? De még a 2005-ös, „transformers” Batmobil is fantáziadúsabb volt. Hová lettek ezek a jó ötletek? És amikor beindítja a kocsit, miért égeti el álló helyzetben a rakétahajtómű üzemanyagának jó részét? Miért nem a gyorsításhoz használja később? Amúgy is egy „izomautóban” csücsül, fel lehet azt úgy tuningolni, hogy gyorsuljon, mint a kurva élet. Na, és ha arra pakolja még rá a rakétahajtómű tolóerejét, menet közben... akkor az történik, mint amit a filmben is láttunk, hogy nem tud ott bekanyarodni, ahol az üldözött gépjármű. Jól van! Ügyes vagy! :-)

Meg mi az a BDSM szopóálarc The Riddler-en és a követőin... Mi a f...? Mondjuk az még mindig jobb volt, mint a Macskanő „álarca”. B+ Akkor már inkább a '92-es Michelle Pfeiffer, vagy akár a 2004-es Halle Berry által alakított Catwoman, ami ugyan indokolatlanul túlszexualizált volt, de sokan épp azért kedvelték. :-) Ugyan a mostani cicalány egyes jeleneteiben is ott volt a szexuális túlfűtöttség, ami, lássuk be, valóban az egyik védjegye, de alapvetően mégsem arról kellene szóljon az ő karaktere. Pingvin / Oz se volt igazán pingvines, bár az igaz, hogy rohadtul nem ismertem rá a szerepet alakító, amúgy általam igen nagyra becsült Colin Farrell-re. Komolyan, sokszor olyan érzésem volt, hogy a büdzsé egy részét simán lenyúlták, és pofátlanul olcsó megoldásokat alkalmaztak. Valahogy nem ezt a szintet várja el az ember egy Batman filmtől.

Akkor végül jó-e vagy nem jó-e?

Egy szó, mint száz, mit is mondhatnék összességében a The Batman-re? Ambivalens érzéseim vannak. Látom benne a jót, a megújulni vágyást, a realitásba helyezést. De az összkép mégis siralmas. Nem lett jó, legalábbis nem tudom rámondani, hogy az. Nem azért, mert szubjektíve így gondolom. Objektíven vizsgálva sem tartom annak. Persze az is lehet, hogy úgy vagyok vele, mint egy nagyon művészfilmmel, hogy hiába nézem, nem értem a koncepciót, nem tudok vele mit kezdeni, és rámondom, hogy sz... :-)

Előző oldal Jimmy Cartwright