Pech

Szépirodalom / Novellák (431 katt) SzaGe
  2022.03.05.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/3 számában.

Már éjjel éreztem, hogy valami nincsen rendjén. Hajnalban kimentem a verandára, leültem arra az ósdi hintaszékre, amit apámtól örököltem. Fojtogatós dögszag terjengett a levegőben. Már a reggeli kávémat se bírtam meginni, annyira öklendeztem. De jobban nyugtalanított, hogy a velem szemben elterülő búzamező közepén legalább hat alak sziluettje körvonalazódott. Embereknek tűntek, de nem ismertem fel őket, mert ahhoz még túlságosan sötét volt. Felálltam a székből, és besiettem a fegyveremért.

Egy ócska vadászpuskám volt, de legalább működött. Betáraztam. Mire ismét a verandán álltam, a hat alak még mindig a búzamező közepén ácsorgott. Ekkor balról érkezett a hetedik. Tisztán láttam a fekete erektől csúfított arcát. Meg akart harapni, de a puskatussal fejbe kólintottam. A szomszéd tanya gazdasszonya, Linda feküdt előttem. Szakadt ruházatát sötét foltok tarkították. Nem teketóriáztam! A fejére céloztam a zombinak, ki valaha a Linda nevet viselte. Tudtam, hogy elérkezik ez a nap! A rádióban mondogatták folyamatosan, hogy baj van, de jó ideje nem lehetett fogni semmilyen adást. Ám öt töltényem volt összesen, és az hét zombira baromi kevés. Pech...

Előző oldal SzaGe