Ki hallgat
Szépirodalom / Versek (1176 katt) | Tolerancia |
2011.05.16. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/5 számában.
Biz' nem mind szendereg, ki még hallgat,
csak ólombetűkben rejtőzve el
szaggatják átok-fekete varjak,
s szívéből dobbanásokat vesz el...
Üres kétségbeesés.
Biz' nem mind áruló, ki még hallgat,
paplannak szaggat magára reményt,
kispárnát csak bizalomból hajthat,
hinni s érezni próbál, mit nem ért...
Csak magányos szenvedés.
Biz' nem mind nyúlszívű, ki még hallgat,
teste mégis félelemtől reszket,
tudja, bánatába mégsem halhat,
s bár "nem így képzelte el a rendet"...
Egymagában oly kevés.
* * *
Biz' szíveink nyitókódja más és más:
Van, kinek elég egyetlen tollvonás,
ki úgy takargatja bűzös szennyesét,
hogy szavaiba fojtja ellenfelét...
Öntelt és elvakult.
Biz' a bátor nem önmagáért harcol,
elöl áll a sorban, kér, megint, karmol,
bátran kiáll, küzd, verekszik elvekért
még, ha tudja is, az ügy már elvetélt...
Feje a porba hullt.
Biz' ennél én sokkal jámborabb vagyok:
ha gyomrom szorítja rettegés-marok,
fájdalmaimban engem csendem ölel,
kísérteni kegyetlen lidérc jön el...
Felperzsel, lángra gyújt.
* * *
Tekintetem már a semmibe réved
várva, vágyva, hogy ősi tiszta fények,
s néhány baráti kéz simítson újra,
intve hívjanak egy új, közös útra...
Tán emléke megfakul...
Előző oldal | Tolerancia |
Vélemények a műről (eddig 5 db) |