Korommal írt szerelem

Szépirodalom / Novellák (704 katt) Mortelhun
  2021.11.12.

– Pssszt, Mariska, erre! Itt vagyok! – a fiú hangját alig lehetett hallani az éjszakában.
– Peti…, Peti, ugye te vagy az…? – a lány hangja izgatott és bizonytalan volt egyben.

Óvatos kaparászás hallatszott a sötétben a kövek és a tégladarabok között, ahogy a lány a fiú felé indult a belövést kapott épületben. Pár méterre a lánytól narancssárgás fény lobbant el, majd aludt ki hirtelen. A fiú a nála lévő gyufával jelzett a lánynak, hogy merre is van pontosan. Mariska gyomra összeugrott a félelemtől.

– Peti! Ezt nem lett volna szabad! Mi lesz ha meglátják? – hangja feddő volt és félelemmel teli.
– Csak gyere már! – a fiú hangja türelmetlen volt és remegett.

Mariska odaért hozzá. Peti egy L alakú faltöredék mögött bújt meg, s ott várta a lányt.

– Óvatosan gyere, Mariska! Nehogy felrúgd az üveget itt mellettem! Apámtól loptam egy üveg vöröset. Megisszuk!

A lány halkan kuncogott, majd a fiúhoz bújt.

– Nagy kópé vagy te, Peti!
– Te pedig rózsaillatú, mint mindig – válaszolta a fiú, majd megcsókolta a lányt.

Hosszan, nagyon hosszan csókolták egymást a metsző szélben ezen a hideg, október végi éjszakán. Egy jobb világban ez a csók nem egy félig szétlőtt épületben csattan el az Amerikai úton, hanem valamelyik kellemes presszóban egy kellemes délutánon pár krémes és némi szörp fölött. De ezek nem azok az idők voltak, és ez most nagyon messze volt egy jobb világtól. A csók után megnyitották az üveg vöröset és kortyoltak. Szorosan ölelték egymást és némán a hiányos tető alatt, mely látni engedte a csillagokat.

– Te Peti… mondd, de csak az őszintét mondd nekem, szerinted győzhetünk?
– Persze, Csillagom.
– De Peti, a papuska mondta, hogy majd 8000 katona és majd 50 tank tart a főváros felé. Valami régi barátja hozta a hírt Székesfehérvár felől. De Románia felől is jönnek a szovjetek.

A fiú nem felelt. Tudta, hogy még egyszer nem tudná őszintén kimondani, hogy szerinte győzhet a nép, így nem válaszolt semmit inkább.

– Te Peti, hoztam neked valamit – suttogta a lány, majd a szövetkabátja alól izgatottan vett elő egy összenyomott rétesdarabot. A fiú kezébe adta.
– Milyen sütemény ez, Mariska?
– Egy darab almás rétes. A nagybácsi sütötte a boltban, ő hozott nekünk belőle, én meg loptam neked egy darabot. Ugye szereted az almás rétest? – a lány hangja aggodalmas volt.
– Persze, Csillagom, a legjobban – hazudta a fiú, pedig ha valamit nem szeretett, az az alma volt.

A fiú kettétörte a rétest és a felét a lánynak adta. Csendben ettek, nem szóltak. Miután elfogyott, ismét meghúzták a borosüveget. Kellemes melegség járta át a testüket.

– Te Peti… nem kérsz fel táncolni? – suttogta a lány izgatottan.
– Most? Mármint itt a romok között? – a fiú nem értette még csak a kérdést sem.
– Persze, most és itt. Mert most vagyunk itt és nem máskor – válaszolta a lány mosolyogva.
– Nem tudom, jó ötlet-e – válaszolta a fiú kedvetlenül.

A lány duzzogva húzta össze magát a fiú ölelésében. Ismét hosszú percek teltek el anélkül, hogy szóltak volna. Ám most a csókok elmaradtak. Csak hallgatták a néma csendbe burkolózott várost. Egyszer csak felállt a fiú. Meggyújtott egy gyertyát és takarásba helyezte, hogy minél kisebb fénnyel világítson, majd a lány elé lépett. Mélyen meghajolt előtt és a kezét nyújtotta.

– Kisasszony, ha nem veszi tolakodásnak, szabad egy táncra? – mosolyogva állt a csillagos ég alatt a gyertya tompa narancsos fényében.

Mariska megütközve nézett rá, majd halkan kuncogni kezdett és felállt elfogadva a fiú kezét.

– Hát persze, hogy szabad, kedves uram! – arcán a mosoly boldog volt és szerelmes.

A fiú lassan magához húzta, és valami Kovács Erzsi slágert kezdett dúdolni a lánynak, amit még a nyáron hallott, még azelőtt, hogy az orosz lánctalpak csörgése elnyomott volna mindent, ami szép, jó és szabad lehetett a megszállt országban. Szorosan összebújva táncoltak, szinte egybeolvadtak, de olyannyira, ami nem lett volna illő, ha közösségben teszik mindezt. Pár percre övék lett a világ. Átjárta őket a szerelem igaz és a szabadság hamis illúziója.

A fiút a fején érte a lövés, kissé balról érkezett a lövedék egy pisztolyból, ám a lány fel sem foghatta, mi történik, mert ugyancsak balról egy dobtáras Spagin géppisztoly köpte rá a halált. Körülöttük porzott a téglafal, ahogy zúdultak rájuk a lövedékek a sötétből, mindenfelé téglapor szállt, a testek pedig egy végső, bizarr tánccal búcsúztak a földi léttől.

Miután elhallgattak a fegyverek, a négy szovjet katona és a két magyar összekötő tiszt közelebb mentek a csendes és mozdulatlan testekhez, immár zseblámpával világítva meg őket.

– Bazd meg, Tibi, ezek nem felkelők… – ennyi szaladt ki az egyik tiszt száján, míg a négy orosz közül kettő, fenemód elkezdett káromkodni, amikor meglátták a két alig 16 éves testet a földön heverni.

Csendben nézték a fiatalokat, akik vélhetőleg a szülői tiltás vagy egyéb más ok miatt éjszaka titokban kellett, hogy megejtsék a randevút, távol a kíváncsi szemektől.

– Átkozott Kovács… azt mondta, hogy felkelők bujkálnak a romok között, de ezek ketten csak szerelmesek voltak, tán kissé részegek. És mi van, ha a szüleik a párt hű és szorgos tagjai? Tibi, bazd meg, válaszolj, akkor mi van?

A másik tiszt csak csendben nézett, majd elsietett. Pár perc múlva egy kanna benzinnel tért vissza.

– Mi lenne? Semmi. Azt hiszem, ezzel itt minden problémát megoldunk – és ezzel a lendülettel locsolni kezdte a fiatalok mozdulatlan és vérmocskos testét.

Amikor végzett, intett az egyik unottan cigiző szovjet katonánk, hogy adja oda a gyufáját. A katona odaadta neki, az összekötő tiszt pedig a benzintől ázó testekre dobta azt. Magasra csaptak a lángok a hűvös, októberi éjszakában, és az egykori szerelmespárból reggelre csak két névtelen és kormos csonthalmaz lett az utókor számára. Másnap, amikor a járókelők megtalálták őket, nem tudhatták, kik is lehettek egykoron azok a hamvak ott a romos ház falai között. Mindösszesen egy üveg félig elfogyasztott bor és egy korommal ügyetlenül a falra felrajzolt szív utalt arra, hogy ők egy igen boldog és szerelmes párt alkothattak nem is olyan régen.

Előző oldal Mortelhun
Vélemények a műről (eddig 1 db)