Eltűnt levél

Szépirodalom / Novellák (377 katt) Haley Ford
  2021.10.15.

Eltűnt a versem!

Ma reggel korán ébredtem fel, és amikor beszélni kezdtem,
egy régi ismerősöm jutott eszembe.
Azonnal elkezdtem gondolkozni azon, hogy régen milyen képek is lógtak a falon.
Hirtelen eszembe jutott, hogy amikor őt ismertem, élni mertem.
A bulik a tömegben élettel felkeltette bennem, ami már oly régen volt elrejtve.
Azonnal neki is ültem írni egy verset, amiben együtt töltjük az estet.
Nem csak az estéket, hanem a nappalt is, egyre többet időztünk együtt is.
A kapcsolatom komoly lett, az életem vidám, nem is gondoltam, hogy mi nő egy "almafán"!
Mikor rápottyant a fejemre róla a termés, akkor jöttem rá, hogy nekem való teremtés.
A teremtések koronái közül végre kihullott hozzám egy vezér.
Aki végre elvarázsolt engem, és boldog lehettem.
Míg végre megértettem, hogy ez mennyire jó volt, írtam is verset erről a szóról.
Szerelem és életvidámság kellett, az életemben megkaptam, így boldog voltam.
Aztán mégis elszólított a külföld, elutaztam, és én magam, ahogy döntöttem, elhagytam.
Mai napon pedig, ahogy beszélgetni kezdtem, és eszembe ötlött a képkeret fent,
rögtön tudtam, megkeresem eme verset, hogy ide azonnal megírjam részét életemnek.
De a könyvet megbúva sem találom, nem tudom, hol lehet,
talán többet elővenni sem lehet.
Nemhogy megírjam, mennyire csodás élményekben volt részem, talán elég is ezt felidéznem.
Most megnyugodva már írhatok mást vagy másról, talán így eszembe fog jutni másról.
Másról valami, ami maibb vagy izgalmasabb és megérteni, hogy hol is maradt el az igazi pirkadat.
Az a tiszta felismerés hiányzott, amiben nem látok más világot.
Egyszer hátha még összejöhet ez is, és megélem a holnapot is.

Előző oldal Haley Ford
Vélemények a műről (eddig 1 db)