A Hatalmas
Telnek az egyhangú évek,
Porba hullnak szép remények.
Istenek szállnak a földre,
Emberek sírnak, könyörögnek.
Romos világ - nyomor vár.
Lelked mélyén sivárság
Az álomképek szertehullnak;
Gyötrő kínjaid nem múlnak.
Nincs enyhülés a sebedre,
Nincs gyógyír - ne is keress!
A magány rabul ejt,
Magához ölel, eltemet.
Az évszázadok elsuhannak szemeid előtt,
S már nem érzed magadban a csodás erőt.
Rozsdás-bordó, fém ízű vér;
Egy fanyar mosoly, csak ennyit ér.
Társak nélkül, magányosan,
A világtól távol, egy apró zugban.
Céltalan bolyongás.
Érzelem nélküli vágyakozás.
Hideg ajkak, fagyos tekintet;
A kesernyés vér már nem segíthet!
Némán üt az óra.
Csend és magány hona.
A hatalom alszik tovább;
Szunnyad a mélyben mogorván.
Háborítatlan békesség.
Ha felébred, az élet véget ér!...