A halál árnyékában

Szépirodalom / Novellák (83 katt) Lerslie2016
  2021.05.07.

Hűvös márciusi este volt. A szél, mely magában hordozta még az esőcseppeket így az eső után, kellemetlenül próbált bebújni a kabátom fölhúzott gallérja mögé. A lecsapódott pára szinte marta a bőrömet.

Siettem haza, amúgy sem éreztem magam jól. Láz motoszkált bennem, és lábaim sem akartak engedelmeskedni. Testem erőtlen volt és kiszolgáltatott.

Milyen jó lesz hazaértve egy forró tea és fürdő, majd a meleg ágytakaró. Még szerencse, hogy másnap semmi dolgom.

Valami vírus lehet, gondoltam, amúgy is mindenfélét hallani mindenhol. Állítólag valami halálos kór van a világban. Járvány. Nem gondoltam, hogy ilyesmiről lehet szó, de hát az óvatosság sosem árt.

Kezdett sötétedni már. A felhők vadul kergetőztek a komor fák árnyai fölött. Épp egy parkon haladtam át. Sehol egy teremtett lélek. Mindenki bemenekült a biztonságot jelentő meleg vackába. Fejemet lehajtva siettem, hogy védjem az arcomat a levegőben kavargó hideg vízcseppektől. Csak a sötétszürkén kanyargó gyalogösvényt figyeltem a lábam alatt. Amikor gyenge motoszkálást hallottam úgy előttem jó pár méterre. Lassítottam. Nem mintha féltem volna, de hát hadd menjen ő is a dolgára. Lehet egy kis állat, eltévedt kutya vagy bármi.

Egy távoli utcalámpa fénye szűrődött csak be a sötéten ringó fák ágainak árnyaira. A zaj csitult kicsit, de nem hagyott alább. Lassan, ahogy közeledtem, egy magas árnyalak bontakozott ki a sötétből. A beszűrődő halvány fény még rejtélyesebbé tette. Emberszerű volt, de láttam, hogy nem ember. Aztán előlépett egy fa mögül. Magas volt, talán lehetett úgy kétméteres is. Vékony alakját hosszú, fekete, köpönyegszerű valami takarta. A fejét is, legalább is ami a feje helyén volt. Most már így ijesztőnek hatott.

Nem szólt, hisz mondom, nem ember volt. Sejtelmes árny. Az a gyenge, pislákoló fény, ami idáig eljutott, kicsit megvilágította a sziluettjét. Egy csillogó, hosszú, késszerű valamit tartott a vállán, legalább is annak a helyén. Olyan volt, mint egy kasza rövid, kis nyéllel.

A tudat ekkor ért villámcsapásszerűen. A HALÁL állt előttem.

Hát akkor ennyi volt, gondoltam. Itt és most lezárul minden. Nem erre számítottam, de ha így kell véget érjen, ám legyen. Bevallom, először megrettentem, de már nem féltem. Essünk túl rajta minél előbb.

Közelebb lépett, már szinte éreztem a fagyos tekintetét. Az arca helyén egy fekete lyuk tátongott, de volt a szeme helyén valami tüzes csillogás, mely néha fel-felvillant.

Behunytam a szemem és vártam a fejleményeket. Átvillant még az agyamon pár kósza emlék, mely filmszerűen, mint egy gyorsított felvétel pörgött le előttem. Álltam némán és vártam a sors beteljesedését. Aztán nem tudom, hirtelen mi okból, talán ez az egész groteszk helyzet így a félelemmel és váratlanságával válthatta ki belőlem. Hangos, féktelen kacagásba kezdtem. Mit kacagás, nevetés, ez már szinte nem is emberi röhögés volt. Már minden mindegy alapon. Kinyitottam a szemem, miközben tovább hahotáztam. Az árnyalak meglepődhetett, megdöbbent. Vadul villogott a tüzes szemgödre. Ekkor láttam halványan megvillanni óriási száját, amely most mintha megremegett volna. És szinte pillanatok alatt eltűnt előlem. Csak egy szélfuvallatot hagyott maga után, amint a fölázott avart fölkavarta.

Csak néztem magam elé meredtem, már nem nevettem. Talán most jött ki a félelem és a rettegés az elmúlástól. Remegett a lábam, szinte alig tudtam elindulni. Nagyon lassan mégis elkezdtem lépdesni. Egyet már jól tudok, azt hiszem.

A HALÁL nem szereti a nevetést, a jókedvet.

Elmondhatom, én belekacagtam a szemébe. Talán kaptam még egy kis időt. Figyelmeztetés volt. Élni kell, vidáman kihasználva minden jót és szépet, amíg lehet. Talán, ha pozitívan tekintünk előre, akkor minden baj, betegség, járvány legyőzhető. Minden legyőzhető, mert az élet szent és sérthetetlen kell, hogy legyen. Muszáj élni!

Aznap este jól aludtam. Szép álmom volt. De ezt most nem írom le. Talán legközelebb.

Előző oldal Lerslie2016
Vélemények a műről (eddig 2 db)