Hatujjú Travis

Szépirodalom / Novellák (45 katt) R. Harbinger
  2021.05.02.

Lángoló kocsimat bámulom a szakadék pereméről, nyirkos tenyeremet negyvenötösömre szorítom. Felszabadító érzés jár át, ha arra gondolok, idejében magamhoz tértem az anyósülésen, és kitekertem a kormányt Johnny kezéből. Csak a Camarom miatt sajog szívem.

Elnézném még egy ideig, hogyan pörkölődik halálra az a disznó, de ki kell szabadítanom Lucyt Travis karmai közül. Futásnak eredek a közeli út felé, hogy autót szerezzek. Tudom, nem lesz könnyű a sivatag közepén. Vagy mégis?

Fényszóró tűnik fel a távolban, rászegezem pisztolyomat, ahogy közel ér. A Cadillac Eldoradot vezető nő tátott szájjal fékez, elképed, mint prosti a köteg százasok láttán, de meglepettségének ellentmondó sebességgel pattan ki kocsijából. Ahogy a kettőszáztizenöt lóerő közé csapok, táltos paripához hasonlatosan nyerít a gép.

Jövök, Lucy! Istenem, ha arra az öt évvel ezelőtti napra gondolok, amikor összehozott minket a sors, és célt adtál, megszabadítottál a narkótól. Nem foglak Travis markában hagyni, én hamarabb végzek ő vele. Biztos vagyok benne, hogy most is az éttermében zabál, ahogy minden este. Nincs is jobb, mint lenyomni a rohadék torkán egy nagy tál makarónit egy kis ólommal fűszerezve természetesen.

Rámarkolok a kormányra, még erősebben nyomom a gázt. A szemből érkező autó fényszórója elvakít, mély gondolatokat szakít fel bennem, már-már ösztönöseket. Travis majdnem olyan nagyhatalmú, mint a Carter-család. Vagyonát futtatással, szerencsejátékkal, állatviadalokkal szerezte, és a gyilkosságtól sem riad vissza, de nem félek tőle.

Már látom Vegas fényeit. Akad pár tippem, mit teszek Travisszel, és még akkor is bővítem ötleteim tárházát, amikor lehúzódok a Vegas' King elé. Csak egy pöcs nevezné így a lebúját!

Két őrt látok az ajtó előtt, itt csak az agresszív megközelítés segít. Sajnálom a szép kocsit, de mégsem egy Camaro!

Gázt adok, és kilövöm magam az étterem felé kerékcsikorgások közepette. Persze az őrök felém kapják fejüket, és fegyvert rántanak, de mit tehetnének, amikor az egy tonnás Cadillac közéjük ugrat?

Szerencsére megfog a biztonsági öv, így nem fejelem le a műszerfalat. A szélvédőm berobban, az átszakított kirakat darabjai messze pattognak a padlón, a bentiek pedig fedezékbe ugranak. Keresni kezdem Travist, és azonnal megtalálom a harmadik asztal mögött, ahonnan kifelé leskelődik, miközben egyik gorillája próbálja védeni azt a görényt.

Megpillantom a visszapillantóban a Cadillac mellett rohanó őrt. Sikerül oldalba találnom a megfelelő pillanatban kitárt ajtóval. Nem hagyom felkelni, a mellkasába engedett lövésem megkongatja a harangokat számára.

Már érkezik társa kintről, és rám lő, de szerencsére célt téveszt, így sikerül a kocsi elejéhez vetődnöm. Ekkor jövök csak rá, fedezékem ugyan védett hátulról, de elölről nem. Röptében szedem le a felém induló testőrt, mire tompa puffanással landol előttem.

Újabb golyók száguldanak át fejem fölött, aminek oldalán meleg folyadék csorog lefelé a betört szélvédőnek köszönhetően, majd néhány a motorháztetőbe csapódik hangos koppanással. Egyikük utat talál kifelé a vállam mellett, a hűtővíz pedig rám spriccel. Úgy érzem magam, mint egy tűzcsap, amit éppen levizel egy kutya.

Villámként csap belém a gondolat, hogyan iktassam ki a kinti őrt. Oldalra dőlök, és elengedek egy jól irányzott lövést a Cadillac alatt. Szinte már sajnálom ellenfelemet, amikor a környék beleremeg ordításába. A lövésem átlyukasztja lábfejét, a férfi pedig fatörzsként dől a földre. Belebámul a kocsi alól rá irányuló fegyvercsövembe, majd ráoltom a villanyt.

Jöjjön a nagy vad! – pattanok fel, és gatyafékkel csúszok át az egyik asztalon. Lendületemnek nem szabhatnak gátat az utolsó gorilla körém leadott lövései. Addig próbálkozik, míg fegyvere üresen kattan. Próbálom megajándékozni életem eddigi legszebb lövésével, de hamarabb talál új fedezéket.
Megindulok előre határozott, gyors léptekkel. Addig kell kiiktatnom, míg tárat cserél. A következő boxban lapulnak, mindjárt megvannak!

A testőr ökle vet véget ambiciózus tervemnek; akkorát mos be nekem, hogy a pult adja a másikat, fejem körül pedig csillagok kergetőznek, mint valami gagyi rajzfilmben. Vér ízét érzem a számban, és még valamit. Odébb söpröm nyelvemmel a kitört fogam, majd a gorilla képébe köpöm. Hasogató érzés fut át rajtam, ahogy a férfi belecsapja fejemet a pultba, és szétsepri szemem elől a kozmikus fényszórókat.

– Nocsak, nocsak, Matt Henriksen! – recseg Travis hangja. – Azt hittem, mostanra a szakadék fenekén leszel. Gondolom, Johnny már nem fog visszajönni.
– Johnny éppen a hasát sütteti – viccelődök, kivillantom hiányos mosolyomat véres maszkom mögül.

A hajamba markoló testőr alighanem tudja, mi az a tisztelet, hiszen amikor Travis biccent, ő a pultra bólint az én fejemmel.

– Öngyilkosságnak akartuk álcázni a halálodat – folytatja Travis –, de akkor legyen így. Úgyis megveszem az összes rendőrt és bírót kilóra, ha kell.

Előhúzza fegyverét, és homlokomnak szegezi. Még a becenevét adó csonka hatodik ujját is szemügyre vehetem. Nem először nézek farkasszemet egy stukkerrel, de most valahogy másnak érzem a szitut, olyan véglegesnek.

– Ne aggódj, vigyázni fogok Lucyra – ajánlkozik a főgenya.

A mögöttem álló testőr nem díjazná, amikor elkapom fejem a lövés elől, és így az ő agya fröcsköl az étterembe parkolt kocsira, de ez már nem az ő gondja. Travis nagyon meglepődik, hogy a testőre még földre sem rogyott, máris kicsapom kezéből a pisztolyt, és leosztok neki két jobbegyenest. Nem hagyom eltávolodni, összevérzett öltönyénél fogva rántom vissza.

– Jó-jó, beszéljük meg! – sipákol, aranykeretes szemüvege törött szárral lóg fejéről.
– Add vissza Lucyt, azonnal! – pattan el nálam a cérna. Addig volt csak nyerő helyzetben, míg ki nem ejtette száján a nevét.

Sejtem, ha valahova bezárta Lucyt, akkor az a konyha környékén lesz, így udvariasat taszítok rajta, ő pedig felnyalja a padlót… két méter hosszan, és magára borít egy széket is. A konyha lengőajtaja úgy csapkod, akár a hamarosan Johnny otthagyott, pirítósra emlékeztető hullájára gyülekező keselyűk, amikor beküldöm rajta Travist fejjel előre.

– Hol van?! – rántom fel a földről, és a konyhaszigetnek lököm.
– Nem mondhatom meg – húzza széles mosolyra száját –, tudod, hogy a szőkékre bukom.

Nevetni kezd, ám hamar elhalkul, amikor felkapom a pulton heverő hentesbárdot, és új becenévvel látom el. Lecsapom csonka ujját kezéről egyetlen suhintással, ő pedig fába szorult féreghez hasonlatosan üvölt. Ötujjú Travis hátrébb andalog, mialatt hátrahúzom karomat. Nevén szólítom, ő pedig szembesül a felé küldött bárddal. A cirkuszban sem találnának szebben a céltábla közepébe a ruszki késdobálók, mint ahogy én állítom Travis szeme közé a konyhai eszközt.

– Lucy! – tépem fel a raktár ajtaját.

Sosem éreztem magam még olyan boldognak, mint amikor meglátom Lucy hosszú fülét lengeni. Bárki bármit mond, kutyánál ilyen széles mosolyt még sosem láttam.

Előző oldal R. Harbinger
Vélemények a műről (eddig 2 db)