Csipsz

Szépirodalom / Abszurd (267 katt) Ilona
  2021.04.15.

– Összeszedtem egy csapatot, holnap megrohamozzuk a kerítést – fordul hozzám helyettesem.

– Miről beszélsz? – kérdezem megdöbbenve. – Nem engedélyezem!

– Nincs szükségem az engedélyedre, már eldöntöttük. Csak tájékoztatlak.

– Én vagyok a vezetőtök, engem választottatok meg, így hát én döntök – mondom határozottan.

– Már nem vagy a vezetőnk, megszavaztuk.

– Mindezt a hátam mögött?

– Demokrácia van, akkor és ott szavazunk, amikor akarunk – válaszol pökhendien.

– Mindig a csapat érdekeit tartottam szem előtt, annyit megérdemeltem volna, hogy ne támadj hátba.

– Soha nem voltál jó vezető. Hibát hibára halmoztál – vágja hozzám ítéletét.

– Azt mered állítani, hogy rossz vezető vagyok? Ki bátorított benneteket, hogy induljunk útnak? Hm? Nélkülem a szabadulásunk fabatkát sem ért volna. Mind maradni akartatok! Milyen hibákról beszélsz? Mindig pályáztál a helyemre, áspiskígyó vagy, de hogy hazug is, azt nem feltételeztem rólad.

– Könnyű volt jó vezetőnek mutatni magad és a többiek előtt learatni a babérokat, amíg tárt kapukkal vártak és megkaptunk mindent – veti oda válaszként. – Bezzeg, amikor a megmaradásunk lett a tét, akkor sem tettél semmit, csak türelemre intettél minket. Gyávaságodat leplezve elhitetted velünk, hogy minden a régi lesz, csak várjunk. De egyre csak rosszabb lett és még most is az életünkkel játszol! Csak hitegetni tudsz, semmi mást. Én a helyedben nem lennék büszke magamra – állítja vádlón és folytatja. – Amikor a többi csoport elindult Angliába, azt mondtad, értelmetlenség, az csak egy sziget.

– Most is úgy gondolom, nem bánom.

– És amikor elindultak Brazília és Afrika felé, neked az sem felelt meg. Itt tartottál minket.

– Szegény országok, most is úgy gondolom, hogy hiba lett volna odamenni.

– Könyörögtem neked, hogy menjünk mi is. Én hittem abban, hogy a szegények jobban befogadják a magunkfajtákat, és igazam is lett! – kiabálja.

– Sokan visszatértek megerősödve, gazdagon, még családot is tudtak alapítani. A kapuk kitárultak előttük, nekik nem kell áttörni semmilyen kerítést, hogy befogadják őket.

– Tudod mit, te csak várj a megmentőre, aki befogad, mi reggel elindulunk és támadunk – legyint, és elindul a csapata felé.

Csalódottan nézek utána.

Lehet, hogy igaza van? Mindvégig rossz döntéseket hoztam?

Körbenézek az itt maradottakon. Csak azért nem mentek, mert fáradtak és gyengék. Süt a szemükből a szemrehányás.

Autó moraja térít magamhoz. Hát eljöttek értünk! Befogadnak bennünket! Nem megmondtam, csak türelem és minden rendben lesz! Büszkén nézek, társaimra.

– Látjátok, megmondtam, megmenekültünk!

– Anya, ehetek csipszet?
– Persze, de várjál, amíg lefertőtlenítem a zacskót. Nem tudhatjuk, van-e rajta megbújva koronavírus.

Előző oldal Ilona
Vélemények a műről (eddig 4 db)