Utoljára

Szépirodalom / Versek (499 katt) angyalka146
  2021.03.31.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/4 számában.

Várj! Maradj még egy szóra!
Tudom, elröppent egy óra,
de kérlek, ne menj még el!
Gyere, ülj le hozzám reménnyel!
Beszélgessünk úgy, mint régen,
felhőtlenül, könnyed csevegésben,
néha némán fogva egymás kezét,
csendben nézve a naplementét.
Suttogjunk egymásnak butuska szavakat,
daloljuk el el nem enyhülő magányunkat.
S szívünk álma, mit rejt a lélek vágya,
mint sorsunk kovácsa, üsse a traktust!
Magunk maradtunk e madárdallal körülvett erdőben.
A levegőben, ahogy tavasszal szokás,
méhek dongnak serényen, illat lebeg a térben.
Itt időzve, egymásra várva, mondom, mi szívem
leghőbb vágya: csak még egyszer nézz rám,
utoljára, mint régen, szerelmes pillantással,
hogy újra éljem, milyen önzetlenül szeretve lenni!
Nem megfelelni, senkire se várni, csak lebegni
és mindig vágyni, reszketni, mikor dobban szíved
s kezd el verni lelkem ritmusára!
Bágyadt, furcsa ábránd, de még egyszer utoljára mondd:
szerettél engem! S lelkem, mely sebzett, árva, elfogadtad.
Egy részét neked adtam, ezt nálad hagyom.
Őrizd meg számomra, s ha eljön az óra, visszaadhatod.
Ha megtartod, legyen ékköve e rongyos létnek,
hogy tudd: mindig szeretve vagy és ÉN szeretlek téged!

Előző oldal angyalka146
Vélemények a műről (eddig 2 db)