Linktár

Elkaplak

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/3 számában.

Baráth Zoltán – Hangyási /Mortelhun/ Mihály


Hatalmas csattanásra ébredt. Zavartan ült fel az ágyában, és tekintete az ébresztőóráját kereste. A zöld neonszámok hajnali 2:12 percet mutattak. Körbenézett a sötét szobában. A szeme lassan szokott a homályhoz. Semmi szokatlant nem észlelt, persze, ha villanyt kapcsolt volna, az talán tényleges segítség lenne. De nem. Nem mert. Felült az ágyában, és feszülten hallgatózott. A konyhából mintha halk kaparászás zaja szűrődne be.

– Egér – mormogta kedvetlenül, és lassan felállt. Már vagy tíz, de inkább tizenöt éve nem volt egér a társasházban. Végigpörgött az agyában, hogy szólnia kell majd a közös képviselőnek, és a szomszédokat is értesíti a dologról. Mégiscsak komoly dolog ez. Meg hát ő maga is egy komoly ember. A közösség egy megbecsült és tiszteletreméltó tagja, az ügyvédi kamara elnöke. Egyszóval eldöntötte, a kezébe veszi majd a dolgokat. Nos, az egér túl azon, hogy mindent megrág, még igen szapora is és betegségeket is terjeszt. Cselekedni kell!

Lábait lassan dugta be a papucsába, kezeivel a villanykapcsolót kereste. Amikor rátalált, kivárt. Mi van, ha mégsem egér? Ha valami betolakodó? Lehet, nem kéne fénnyel felhívnia magára a figyelmet. Feszülten koncentrált a konyha felé, súlyos csend ült a házra. Percek teltek így el. Percek vagy órák? Maga sem tudta. Úgy döntött, a sötétben minél csendesebben megindul a konyha felé. Igyekezett minél óvatosabban kinyitni a szobája ajtaját. Többé-kevésbé sikerült, valami kis alig hallható nyikorgás volt, de ennyi. Feltárult előtte az előszoba, a végében a bejárati ajtót sejtette. Jobb kéz felől volt a fürdőszoba, a vécé és utánuk a konyha, bal kéz felől egy üres vendégszoba aludta mély álmát. A konyha ajtaja nyitva volt, soha nem csukta be. Ismét hallgatózott. Egy darabig semmit nem hallott, majd ismét valami kaparászás nesze szűrődött ki, és mintha nejlonzacskó „reccsent” volna. ~ A chips, ötlött eszébe, a chipseknél jár. ~ Agyát elöntötte a harag.

– Elkaplak – mormogta maga elé, és az egyik papucsot levéve a lábáról, mint leendő fegyvert, megindult a konyha felé. Újabb zajt hallott. Sőt! Egyre több felöl jött a halk, kaparászó zaj, mely így már egyre fokozódott. Hirtelen állt meg.

– Úristen! Ezek többen vannak! Na, de mennyien?

Félelmét harag váltotta fel, majd a megdöbbenés, aztán újra félelem, és aztán újra harag, egyre fokozódó intenzitással. Majd megmutatja ő ezeknek! Akármi legyen is, most már nem állhat meg.

Rácsapott kezével a villanykapcsolóra. A konyha szabályosan hemzsegett a sok apró, szürke testtől. Mindenhol ott voltak. Tömegük hipnotikus mozgással lökődött ide-oda. Dr. Kázmér Guba ügyvéd kezéből kiesett a papucs, összeszorított öklét egy fájdalmas nyögés kíséretében szívére szorítva feljajdult, aztán térdre rogyott. Egyenesen rá a milliónyi egérre. Néhányat agyonnyomott súlyával, a többi pedig egy fél perc alatt ellepte testét. Aztán már csak a rágcsálás monoton zaja hallatszott.