A Zöld férfi

Fantasy / Novellák (370 katt) Mortelhun
  2021.02.24.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/5 számában.

A mohával borított kis zongora talán mindig is ott állt az erdő közepén, a komor fák árnyékában, kényelmesen elhelyezkedve a sűrű aljnövény szőnyegen. Hogy miként került oda, az rejtély volt. Amit a helyik biztosan tudtak, az az volt, hogy már dédpapáik idejében is ott állt a hangszer, akik azt mesélték, hogy már az ő ükpapáik idejében is ugyanúgy és ugyanott birtokolta a fák által hagyott talpalatnyi zöldet a zongora. Ahogy évről évre egyre jobban és jobban benőtte a természet a hangszert és környékét, az embereknek úgy volt egyre nehezebb megközelíteniük azt. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt nem is tették szívesen.

Rebesgették, a mohával borított zongora közelében néha baljóslatúan suttogtak a fák, néha árnyakat láttak ott elsuhanni, néha pedig mintha vékony, gyermeki ének szűrődött volna ki a sűrű lombok közül. Amiben mindenki biztos volt, hogy minden teliholdkor valaki vagy valami játszott a zongorán. Azokon az éjeken a hangszer lágy, bájoló hangja messze szállt a fák felett, és eljutott minden környező kis tanyára, és a szomszédos kisváros utcáit is bejárta. Ilyenkor volt, aki kiült a kertjébe és megigézve hallgatta a dallamokat, de volt olyan is, aki bezárkózott a szobájába és egész éjjel Istenhez imádkozott, hogy hallgattassa el eme földöntúli hangokat.

Történt egyik nap, hogy egy csapatnyi kisgyermek kiment játszani az erdőbe, mint már annyiszor. Estére egy kivételével mind hazaértek. Amikor a szülők faggatózni kezdtek, hogy mi történt, elmesélték, hogy az egyikük, a kis Frank felettébb kíváncsi volt, és megközelítette a zongorát, erről lebeszélni nem tudták, bárhogyan is kérlelték, ne tegye. Aztán csak egy sikolyt hallottak és más semmit. Estig keresték őt, aztán hazatértek rettegve a szülői büntetéstől.

A kisváros lakói felbőszültek. Kaszát, kapát, fejszét, fűrészt és fáklyát ragadtak, hogy elégtételt vegyenek a hangszeren és az erdőn, mely elvette a gyermeket. A polgármester és a pap vezette a tömeget. Haragosan vonultak az éjszakában, és ha nehezen is, de átverekedték magukat a sűrű növényzeten. Hosszan keresgéltek, ám a gyermeket nem találták meg. Fejükbe vették, hogy elragadta a kis Frankot a természet. Mi más is történhetett volna? A zongorát hibáztatták persze, a pap Isten nevében bosszút hirdetett. Ennek hatására az emberek ész nélkül estek neki a hangszernek, s az recsegett-ropogott az ütések súlya alatt, miközben a környező fákat is elkezdték kivágni a bosszúra éhes polgárok. Mikor a zongora már csak egy nagyhalom összetört alkatrész volt csupán, felgyújtották azt a kivágott fákkal együtt. Pusztítottak serényen. Hajnalig tartott a vendetta.

Reggelre mind hazatértek, és miután elbúcsúztatták a kisfiút, tort és egyben örömünnepet ültek. Folyt a bor és a pálinka, nyárson forogtak az ökrök, és az emberek fékevesztetten közösültek a kék ég alatt. Megkönnyebbült mindenki, hogy vége van. Éjszaka aludni tértek mind a győzelem és az orgia mámorával. Ám a természet nem az a fajta, ki hagyja magát megtiporni. Ahogy elcsendesedett a kisváros, erős szél kezdett fújni a rengeteg felől, és mint egy bariton kórus, mormogni kezdtek a fák, s ősi kelta nyelven a Zöld férfi nevét suttogták. A házakon indák szökkentek, s a tetőkön vastag moha sarjadt. Az indák, melyek a házak falán szökkentek, kifeszítették az ablakokat s körbefonták az ágyakat, rajtuk az emberekkel. Azok sikoltottak volna, de nem tudtak, hiszen a zöld növényzet betömte a szájukat, s szorította torkukat. Ekkor farkasok és más ragadozók tűntek fel az erdőből, és betörvén a házak ajtajain vérengzésbe kezdtek, széttépték a magatehetetlen embereket, belőlük lakmároztak.

Midőn a felhők eltűntek az égről, a telihold fényében egy magányos férfi sétált be a kisvárosba. Bőre színe smaragd volt, hosszú szakállába növények fonódtak, ruháját gomba s toboz fedte, nyakában áfonyából font ékszer díszelgett. Egyik kezében a kis Frankot tartotta, ki élt, s kit ő mentett meg a fulladástól a kis erdei patakban, míg a másik kezében kiélezett vaddisznó agyarat szorongatott. Mert, hogy a természet nem elvett, hanem megóvott. A kis Frank egy patakba esett bele, ekkor sikoltott, ám a fák indái addig megtartották a víz felszínén, míg a Zöld férfi ki nem tudta menteni. Viszont hála helyett pusztítás járt köszönetül.

A Zöld férfi házról házra járva besegített ott, hol a vadállatok félmunkát végeztek, majd lassan visszasétált az erdőbe karján a gyermekkel, ki immáron árva lett.

Mire a nap felkelt, csend borult a városra, életnek jelét nem adta többé. Az odavezető utakat még az éj folyamán belepte a gaz, s oly sűrű és hatalmas vadon nőtt körülötte, hogy még csak a létezését is elfelejtették a szomszédos falvak lakói, és azt is, hogy ott valaha egy városka állott. Manapság, ha túrázók járnak arra, ösztönösen kerülik a helyet, ám ha kellően csendes a pagony és telihold világít, mondják, valahol a távolban egy zongora zenél nekik.

Előző oldal Mortelhun
Vélemények a műről (eddig 2 db)