Eltűnődtem
Tűnődöm halkan, az idő hova rohan
Az úton valami csobogó folyam
Kavicsok érik a talpam.
A víz is sebes-veres
az ember mindig mást keres.
Messze még a cél, de meddig látni?
Meddig kell várni?
Életem gitárján annyi sok húr van
és mégis mind egyfelé vezet.
Nem adom fel, elindulok újra s újra
Gondolok egy feneketlen kútra,
Aminek víztükre idézet a múltra,
Nem hajtom a fejem búra.
Az életben temérdek álarc, amit magamra öltök,
Oly’ sok idő, amit tán elpocsékolva töltök:
Nevetés, szeretés, sírás
S a végén végtelen hosszú alvás.
Reggelente arcomon derű,
Ha a reggeli mégis keserű,
Vidáman gondolok a napra
S kevesebbet emlékezem már
Megrázó múltamra.
Szentes, 2021 tél
