Jó és rossz felett V.
Az Akuda Bár
Jade és Paige elhaladt néhány lézengő hillysi polgártárs mellett, akik szemében félelem és bizalmatlanság csillant, mielőtt elkapták volna tekintetüket. Az oszlopokon, házfalakon eső áztatta plakátok sorakoztak egymás hegyén-hátán. A kifakult, megszaggatott darabokra frisseket ragasztottak. Az egyiken egy eltűnt kislányt kerestek. A másikon egy férjet. Jade mélyet sóhajtott. Nem értette, mi történik. Vajon tényleg az Alfa-Osztag áll az eltűnések mögött? Mindennél jobban szeretett volna Hahnnal újra beszélni, hogy megbizonyosodjék az igazságról.
Még mielőtt a gondolatait rendezhette volna, elsuhant felettük egy szürke hirdetőtábla. Egy kopasz ember jelent meg a képernyőn. Arcát fekete szimbólumok szabdalták, még inkább fenyegetővé téve az amúgy is durva vonásokat. Egyenesen a kamerába nézett, megragadva a rászegeződő tekinteteket, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy monológja mindvégig rabul ejtő legyen.
– Hillys polgára! – szólt. – Nehéz időket élünk. Minden kézre, fülre és szemre szükségünk van, hogy az ellenséget kiszűrjük magunk közül! Rád is szükség van! – mennydörögte. – Az Írisz-hálózat beszivárgott soraink közé. Köztünk élnek, bomlasztani, gyengíteni akarnak bennünket. Együtt azonban elég erősek vagyunk, hogy legyőzzük őket. Az idegenekkel lepaktáló Írisz-tagoknak nincs kegyelem. Támogasd információval az Alfa-Osztagot! Csatlakozz! Légy részese a dicsőségnek, légy velünk a győzelem napján! Ne feledd: az Alfa-Osztag rendet és békét teremt!
– Voltál már valaha az Akudában?
Paige közömbösen tette fel a kérdést, mint aki nem is hallotta a félelmetes férfi beszédét. Jade ezzel szemben a hatása alá került, és csupán nagy erőfeszítés árán sikerült túltennie magát.
– Néhányszor, de nagyon régen.
– Nem olyan hely már, mint volt. A változás azt a helyet is elérte. Persze aggodalomra semmi ok, de azért jobb, ha nyitva tartod a szemed. Én is nyitva fogom az enyémet.
Az ereszcsatornák esővíztől fulladoztak, a csatornafedelek szakadatlan nyelték magukba a rájuk zúduló víztömeget. A szürke felhők lomhán vánszorogtak, borús hangulattal nyakon öntve a világot. Hillys mindennapjaiba szűnni nem akaró keserűség és kilátástalanság költözött, ami a DomZok távollétében sem akart alább hagyni. Helyette a láthatatlan ellenség, meg a rejtélyes eltűnések keserítették az életet. Egy barátságtalan épület neonfényes táblája kapzsi villódzásokkal vonzotta az arra járók tekintetét: Akuda Bár.
Jade nem így emlékezett rá. Emlékeiben egy tömött utca elevenedett meg. Nevető emberek sokasága. Barátai körében volt, és éppen játszottak. Aztán egyikük gondolt egyet, felvetette, mi lenne ha, és besétáltak a bárba. Akadálytalanul. Nem emlékezett biztonsági őrökre. Olyanokra, amik most útjukat állták. Két bulldog fejű kidobó emelkedett jöttükre fenyegetően, támlátlan bárszéküket odébb rúgva.
– Jó napot! – köszönt Paige. – Kicsit kirúgnánk a hámból.
– De csak óvatosan – vakkantotta az egyik.
Mindketten végigmérték Jade-et, ahogy elhaladtak mellettük. A lányt enyhe undor kerítette hatalmába. De csak addig, míg az ajtón keresztül lépve meg nem csapta a fojtogató dohányfüst. Akkor még jobban rátört a rosszullét. A zene viszont hamar eloszlatta ködös émelygését. Fülbemászó hangszerkísérettel énekelt és reppelt egy fekete szemüveget viselő, ballon kabátba bújt alak. Kalapot tartott a kezében, amit a fejére helyezett, mikor megszólalt mögötte a vokál. Aztán újra levette és folytatta. A propagandáról szólt a dal.
Keresed az igazat, de nem találod helyed?
Fogalmad sincs igazából, mi történik veled?
Készen kapod, szájba rágva, elég, ha lenyeled!
Még sincs elég pénzed arra, hogy vegyél kenyeret?
De állj! Szerinted ez véletlen?
Mint annyi minden az életben?
Hol maradsz te? Hol van a te dolgod?
Azt hiszed, elég, ha másoknak elmondod?
Csináld, baszki! Ne csak a vaker...
Dőljön belőled: barát kell, vagy haver!?
Kerül, amibe kerül, a végén meglátod!
Az úton testvérré válik majd barátod!
De addig, amíg földbe dugod a fejed,
És a szád jár ahelyett, hogy a kezed
Dölyfösen befordulsz, egyáltalán nincs hited,
Ez az út téged talpalatnyit nem vihet
Előre,
De dőre
Volnál feladni, te csak nyomjad!
Ne törődj azzal, ki legyint a harcodra!
Ki csak kántál, de nem cselekszik,
Te ne légy ilyen, ne ülj fel nekik!
EZ CSAK PROPAGANDA!
Maradj tiszta!
EZ CSAK PROPAGANDA!
Hazugság, mit szétkennek a vásznon,
Nézz csak rám, eltitkolhatnám hányszor,
De nem teszem, mert van hitem, és remélem,
Hogy a hazugságot egyszer igaz szón érem!
Hogy egyszer majd nem hiába zenélek,
És ezzel majd egyszer téged is elérlek!
A látásom éles, hiába is homály,
Amit ők nyomnak, tető nélküli hodály,
Szelet vetnek, vihart aratnak,
A víz szalad, a kövek maradnak,
A nép az úr, az urak csak kutyák,
Csaholó véreb, mi nem harap, dumál,
Ne félj tőle, a félelem ad igát,
Elviselni nem lehet a rabigát,
De ha a Jóisten mégis erre teremtett,
Ne vedd úgy, hogy téged én leteremtlek,
Ez van és ez volt, ez lesz a dresszkód,
Még sokáig ők diktálják a tempót,
Még sokáig az övék a pálya,
A süket beszéd pucér királya!
A PROPAGANDA!
Igazság ellen beoltva!
PROPAGANDA!
Süvítő golyó az agyba!
PROPAGANDA!
Igazság helyett csak zagyva!
PROPAGANDA! PROPAGANDA! PROPAGANDA!
Jade és Paige a tömött asztalok közt átfurakodva a pulthoz sétáltak. Emberi és állati külsejű polgárok vegyesen iszogattak, váltottak szót, vagy figyelték az előadót. Időnként egymáshoz közel hajolva sugdolóztak. Pohárszedő suhant át közöttük. Felkapkodta a kiürült poharakat, elhelyezte a tálcán, majd könnyedén egyensúlyozva visszavitte a pult mögé. Jade elkapta egy pillanatra a tekintetét. Orrlyukai messze ültek egymástól, nagy, fehérje nélküli szemei voltak. Zöld bőrén játszadozva szaladt végig a hangulatvilágítás. Akár ő is lehetne a helyében. Dolgozhatna pincérnőként, ha a háború nem avatkozik bele az életébe. Paige felé fordult. Ő épp a szorgos kezű csapossal beszélgetett. A zene miatt nem hallotta miről, ezért tekintete érdekesebb történések felé kalandozott. Egy cápa külsejű férfit pillantott meg. Cápeti is kiszúrta magának a vonzó külsejű Jade-et és intett neki. Jade visszaintett, majd gondolt egyet és ott hagyta a pultot. Átfurakodott két ácsorgó ember között és a cápák asztalához lépett. Összesen hárman voltak.
– Hogy, s mint? – köszönt Jade.
– Jól, nagyon jól! Nem is gondoltam volna, hogy valaha erre látlak még. – Cápetit kiskora óta ismerte. A kapcsolat azonban szomorú véget ért, mikor egy találkozón le akarta harapni Jade fejét. – Még mindig neheztelsz?
– Nem. Spongyát rá. Tudom, hogy nem tehetsz róla.
– Nem bizony – húzta meg sötét színű italát Cápeti. – A Jóisten ilyen külsővel áldott meg. Minden előnye és hátránya megvan. Leharapom a kezét, lábát minden rosszakarómnak, de annak is, akinek nem szeretném.
– Tényleg felejtsük el a dolgot!
– Hogy tetszik az ürge? – mutatott a színpad felé Cápeti.
– Ügyes. Van értelme a szövegnek. Csak nem értem a szemüveg meg a kalap szerepét.
– Pedig teljesen egyértelmű. Vak szerencsétlen. Ennek ellenére tökéletesen látja a dolgokat. Az orrunknál fogva vezetnek. És senki nem tesz semmit. Ez ellen emel szót. Ugye te is látod, Jade? Hogy valami nem stimmel körülöttünk?
– Persze, hogy látom. És mi a szerepe a kalapnak?
– Az urizálás. Ledobja magáról, látod, amikor az ő szövege van. Képes leereszkedni hozzánk, egyszerű népséghez. A vokálnál felkapja a kalapot. Az se véletlen. Annak van egy emelkedett kiszólása.
Jade elnézte egy darabig a férfit a színpadon, aztán a bárpult felé fordult. Paige már kereste őt.
– Örültem a találkozásnak, srácok. Majd beszélünk még valamikor.
Cápeti biccentett és újra ivott. Társai követték a példáját. Jade visszasurrant a bárpulthoz.
– Itt vagyok.
– Nem akarok beleszólni a dolgaidba, de jobb szeretném a fejedet a helyén tudni. A Cápetivel történő eszmecseréd viszont nem sok jóval kecsegtet. Jobb esetben csak elcsavarja. Rosszabb esetben viszont...
– Nyugi, bácsikám, nagylány vagyok. Szó sincs ilyesmiről. Csak köszöntem neki.
– Amíg te kedélyesen múlattad az időt, én kisilabizáltam a ketyeréd helyett, hova kell mennünk! Beszéltem a pultossal. Odafent van a szálló.
A tehénformájú csapos még utánuk nézett, mialatt törölgette a poharakat. Jade bácsikája nyomán elindult az emeletre. A zene halkabbra fogta magát, ahogy a vendégsereg is megritkult. Csupán néhányan pihentek a relaxációs szándékkal kihelyezett díványokon. A recepciót a folyosó végén találták.
– Szobát szeretnénk – vakkantotta Paige az idős férfinak.
– Szobát? – értetlenkedett Jade.
Paige elcsendesítette egyetlen pillantással és újra az ősz, karvaly orrú recepciós felé fordult. Az kifürkészhetetlen tekintettel nézett rájuk. Nem jött zavarba a furcsa pár láttán.
– Óhajtanak valamit a szoba mellé?
– Egy különleges szobát szeretnénk, ami el van dugva a kíváncsi szemek elől.
– Ez esetben teltházunk van – húzta fel erre szemöldökét a férfi.
– Hogy is mondta, Hahn? Mit kell kérnünk, ha be akarunk jutni? – kérdezte lehalkítva hangját Paige.
Jade felidézte a Fekete-szigeten történt beszélgetés végét. Azután az öreg recepcióshoz fordult.
– Mi a helyzet akkor, ha frottír törülközőt is kérünk?
– Akkor érezzék otthon magukat! Fáradjanak a hármas szobába! A törülközőket a szekrény hátuljában találják! – adta át nekik a kulcsot. – Üdv az Akuda-szállón!
– Mégis mi szükség van azokra a fránya frottír törülközőkre? – gondolkozott hangosan Paige, miután beléptek a hármas számú szoba ajtaján.
– Nem tudom biztosan, bácsikám, de valami azt súgja, nem véletlenül volt rá szükség. Talán egy jelszó! – lépett a szekrényhez Jade.
– Nem valami fantáziadús.
Jade-et kis híján maga alá temette a kiömlő törülközőhalom, mikor szélesre tárta a szekrény ajtaját.
– Nem hittem volna, hogy a szénbánya után egy rakás fürdőlepedő fog elbánni veled.
– Nagyon vicces... – tápászkodott fel Jade. Jobban szemügyre vette a polcokat és meg is akadt a szeme egy flancos darabon. – Ez lesz az. – A frottír darabok mögött egy titkos rekeszt talált. Benne egy elrejtett nyitógombbal. – Ha nem is kimondottan jelszó, de utalt arra, mit is keressünk.
– Képzeld csak el, ha valaki nem tudná megkülönböztetni a típusokat! Válogathatna napestig!
– Szerencsénk volt – azzal megnyomta a gombot. A szekrény hangosan kattant, mire Jade gond nélkül odébb tolhatta. – Szezám tárulj! Mi a baj, bácsikám, nem jössz? – torpant meg Jade a vonakodó nagybácsi láttán.
– Inkább itt maradok. Tisztán tartom a terepet. Ha gond van, csak kiálts! És már jövök is – ütögette össze rakétacipőit Paige.
Jade beleegyezően bólintott, majd elindult a szekrény helyén tátongó titkos bejáraton. A lépcső sokáig vezetett lefele. Egyszerre beszélgetés csapta meg a fülét, az egyik fél hangja pedig nagyon hasonlított Hahnéra.
– Hadd mutassam be legújabb csapattagunkat, Jade-t! – fogadta Hahn kitörő örömmel a lányt. Vele volt még egy emberszerű macska, Meï és egy középkorú férfi, Nino is. – Meï felel az újságírásért, Nino pedig a rádiósunk. Egyike vagyunk a tizenhárom naprendszerben működő ellenállási hálózatnak, mely további ezer, meg ezer gócpontot jelent. Örülök, hogy most már téged is a sorainkban tudhatunk!
– Azért ne ennyire sietősen, Hahn! – csitította a kedélyeket Jade. – Egyelőre barátkozom a gondolattal, de semmiben sem vagyok biztos.
– Kezdetnek ez is megteszi. Engedd meg, hogy tudomásodra hozzam a legújabb fejleményeket, hátha összeáll a kép!
Hahn hellyel kínálta Jade-t a terepasztal körül. Meï és Nino is közelebb léptek. Az asztalon megjelent Hillys földrajzi területének holografikus mása.
– Mi ugye itt vagyunk – bökött Hahn a képre. – Ez a ti szigetetek, ez pedig a Fekete sziget – mutatott a térkép két végpontjára. – Ami pedig a legújabb incidens helyszíne, az itt, a régi feldolgozó üzem területe – villogott a jelzett pont a kép szélén. – A háború előtt készételeket gyártottak itt, ám azóta lezárták. Az eredeti tervek szerint átalakították volna védelmi fegyverek gyártására, de az Alfa-Osztag felbukkanásával lemondtak erről a szándékról. Egész eddig úgy tudtuk, üresen áll. A napokban azonban aktivitást észlelt az egyik ügynökünk, aki a helyszínen próbálta meg kideríteni, mi történhet ott. A gyanúnk beigazolódni látszott, de sajnos keserű véget ért. Néhány fotót leszámítva, melyek egy félelmetes szörny körvonalait ábrázolják, az ügynök elérhetetlenné vált. Csak remélni tudjuk, hogy életben van még.
– Mire gyanakodtok, mi történik ott? – kérdezte elszörnyedve Jade a képeket nézve. Azokon valóban egy megtermett idegen volt látható, mely vonásaiban különbözött ugyan a Fekete szigeten élőtől, ugyanakkor nem lehetett a bolygón élő egyetlen őshonos fajhoz sem hasonlítani.
– Összefüggés lehet az eltűnések és a gyár beüzemelése között. Azonban nem lehetünk benne biztosak, amíg valaki ki nem deríti az igazságot. Feltéve, hogy hiszel nekünk, Jade, ez a feladat rád vár.
Jade elgondolkodott. Túl sok minden szólt Hahn érvei mellett. Mást sem akart, mint hogy a háború véget érjen.
– Ha ezzel segítek befejezni ezt a borzalmat, akkor számíthatsz rám.
– Minden bizonnyal egy lépéssel közelebb kerülünk majd a megoldáshoz. Köszönjük a segítséget, Jade. A feladat adott. Menj a gyárba és folytasd a jelentést, ahol az előző elveszett! Kérlek, találd meg az ügynököt is, a neve Double Nine Ash, röviden DNash. – Hahn rövid szünetet tartott, majd megkérdezte: – A bácsikád miért nem jött el?
– Odafent várakozik, figyeli tiszta-e a terep. Nem engedett volna el egyedül egy ilyen veszélyes útra.
– Szerencsés vagy, hogy van neked. Ketten együtt sikerre viszitek majd, amit DNash-nek nem sikerült.
– Reménykedek benne – mondta Jade és fordult is volna sarkon, de Hahn megállította.
– Rádióösszeköttetésben leszünk. A megadott frekvencián tájékoztathatsz bennünket a részletekről. És nem volna túl elegáns, ha Jade-nek szólítanánk a küldetés ideje alatt. Mit szólnál, mondjuk, a nadragulyához vagy a kökörcsinhez?
Jade-et ismét az a hideg, fojtogató érzés kerítette hatalmába, mint akkor a szigetükön a DomZ társaságába. Egy földöntúli hang, mely egyszerre borzasztó, de hívogató is. Egyszerű választásnak tűnt.
– Shauni.
– Rendben van, Shauni! Várjuk a fejleményeket!