Mesék a Lápból - Utazás a lelki genitáliák körül VII.
7. Piedesztálra pakolt plátói punci
Genoa Itália zajos, zsúfolt fergetege elcsitult, örömittas mámora kipukkadt a hajnali órákra. Maláj és Barnabás, mint az egykor volt szép időkben ismét Bandi hátára pattant, hogy a régi–új desztináció, az otthonuk felé vegyék az irányt. A nap első sugarai másnapos illető benyomását keltő bágyadtsággal világították meg a múlt éjszaka maradványait: a felfaloda vonzáskörzetében eldobált hányókosarak, utcalámpán lengedező randibugyi, a tágas teret övező egyik épület kapualjában kucorgó hajléktalanok, köztük a termesz, aki lágy mosollyal az arcán súlytalan álomban lebegett. No meg a távolodó trió, amint elnyeli őket az egyre sűrűsödő susnyás.
Telis–tele volt a fejük egyszerre savanyú és édeskés, reszketeg és megittasult, ólomsúlyú és pihekönnyű gondolatokkal.
– Azért egy sört bevernék – törte meg a csendet Bandi.
– Én is. A tudat, hogy az a kis lény a talpamba fúródva mi mindent volt kénytelen átélni. Jól esne lemosni a gondolatot. Rólatok nem is beszélve. Folyton csak ez jár a fejemben – tudatta Barnabás.
– Ha gondoljátok, mehetünk hozzám. Tömve a hűtő piával.
– Menjetek nyugodtan! Csak előbb dobj haza! Valami azt súgja, Porcika nálunk lesz.
– Az ágyon fekve, kikötözve, rózsaszirmokkal meghintve?
– Tudod mit? Nem is hangzik olyan rosszul! Tudja csak, hol a helye a táplálékláncban. Tüsző úgyis megmondta, a háztartáson túl a nők nem értenek máshoz.
– A szex a háztartás része lenne? – kérdezte Bandi, mire Maláj azonnal rávágta.
– Nagyon remélem, hogy az!
– Nagyon nagy hatással van rád újdonsült nevelőapád. Még nem láttalak ennyire magabiztosnak sosem – vallotta be Barnabás.
– Igen, részben Sir Tüszőnek köszönhető, részben pedig neki – tekintett rá a pislogó babszemjankóra Maláj.
Vajon hol van ő a történetben hozzájuk képest? Mekkora hányadát képezi ebben a különleges hármas fogatban a saját része az egésznek? Nem tudott felelni rá, csak remélhette, hogy övé a minél nagyobb szelet.
Már látszott a Pocsolya. Maláj várakozásával ellentétben azonban mégsem ugyanazt a kihalt, békalencsés, rideg, ösztövér benyomást keltő milliőt sugározta, mint amikor elbúcsúztak tőle. Valami más volt. Tüsző és Porcika szeretete vetült a Pocsolyára, egy gyűszűnyi Genitáliával, valamint egy csipetnyi Babóval fűszerezve.
Bandi közvetlenül a házuk előtt ért földet. Maláj és Barnabás lehuppantak a puha talajra és kinyújtóztak.
– Szeretem ezt a nedves környezetet. Ezt az üledékes, nyálkás, bugyborékoló lápi pocsolyát! És ha most megbocsátotok, hív a természet! – intett Maláj barátainak. Vajon hol hallotta már egyszer ugyanezt?
Odabent félhomály volt. Egyedül a hálószoba ajtó volt résnyire nyitva hagyva, ahonnan lágy zene szüremlett. Mikor Maláj benyitott, a lélegzete is elállt. Porcika állt előtte egy szál hálóruhában. Maláj láttán megszeppent.
– Oh, Maláj, nem számítottam rád... Rá, hogy ilyen hamar érkezel!
Maláj nem tulajdonított Porcika viselkedésének jelentőséget. Nagy örömére szolgált, hogy a szarovnyina tudta, hol a helye, és illő fogadtatásban részesítette.
– Ne aggódj, igyekszem majd nem túl hamar elmenni – bújt Porcikához közel. A dereka köré fonta az ujjait és magához húzta. Lassan táncolni kezdtek.
– Maláj, valamit el kell mondanom neked. Már régóta szerettem volna, de nem volt rá alkalom.
A szarovnyik nyeregben érezte magát, pontosan azt szerette volna hallani, amire gondolt. Méltatást, dicséretet, felmagasztalást álmai szarovnyinájától.
– Tóni beköpte Bandit.
Maláj megbotlott a saját lábában és elvesztette az egyensúlyát.
– Tessék?
– Azt mondta, Bandi terjeszti az anyagot a Pocsolyában. Igaz ez? Tudsz valamit erről? Hiszen jó barátod!
– Én azt gondolom – erőltetett nyugalmat a hangjára Maláj –, hogy Tóni csak valami réges-régi sérelemért akart bosszút állni Bandin. Ismerem őt, mint a tenyeremet. A légynek se tudna ártani! Nem hogy bedrogozni azokat a szerencsétlen gyüttmenteket!
– Én is gyüttment vagyok...
– Nem! Dehogy vagy...
– Hiszen csak nemrég érkeztem...
– Te és apád különbek vagytok náluk – próbálta meggyőzni Porcikát, de a szarovnyina tekintete nem tükrözte a kívánt célt.
– Ki?
– Hát apád, Tüsző!
– Ja, persze, ne haragudj, csak annyira kikészít ez az egész! Az idejét se tudom, mikor voltam utoljára... rendesen... úgy igazán...
– Talán Barnabással voltál utoljára, nem?
Porcika ettől végre felvidult.
– Azt mondta neked, hogy lefeküdtünk? Tényleg együtt aludtunk, de nem engedtem, hogy hozzám érjen. Bevallom, imponált, ahogy nyomult a lagzin, de mire odáig jutottunk, hogy legyen belőle valami, már teljesen kiábrándított magából. Folyton magáról beszélt, mintha a másik ott se lenne. Beképzelt tuskó.
Maláj szívét akaratlanul is megdobogtatta a tény, hogy barátjának esélye sem volt meghódítani Porcikát.
– Arra keltem, hogy pornót néz, úgy csináltam, mintha nem hallanám, de irtó kínos volt.
– Na és másnap? – Maláj emlékezett még a kézen fogva sétáló, egymást becézgető párra. – Mi a helyzet Barnussal és Porcicával?
– Oh, Maláj, muszáj voltam. Nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni. Könyörgött, hogy legalább egyszer lássatok minket együtt. Hogy féltékennyé tegyen. Most már látom, milyen butaság volt. Bárcsak megelőzted volna Barnát akkor este – tette a szarovnyik mellkasára a kezét. Lassan egymás felé közeledtek. Már majdnem összeért az ajkuk, amikor Malájnak beugrott egy gondolat, ami kiszorított minden mást a fejéből.
– Barna azt mondta, hogy folyton rólam kérdezősködtél. Aztán Bandi szerint is rólam kérdezősködtél legutóbb. Most pedig meggyanúsítod Bandit, hogy anyagozik. Meg valami Bogárdát is említett. Mi folyik itt? Honnan tudsz ennyi mindent?
– Kár volna elrontani az estét ilyen buta és felesleges kérdésekkel, nem igaz? Holnap reggel, ha felébredtünk, mindent megbeszélünk – hajolt közelebb a lyány és már Maláj is hajlott volna a kompromisszumra, amikor Porcika szeme megakadt egy apró, ám annál nagyobbakat pislantó teremtményen Maláj vállán kuporodva.
– Hát ez meg micsoda?
– Ja ő? Ő Babó. Nemrég találkoztunk. Azt hittem, már elment, de úgy tűnik, itt felejtette magát. Nem tűnt fel neki, hogy alkalmatlankodik.
Babó ráfüggesztette neheztelő szempárját Maláj fültövére, de a szarovnyikba azon keresztül is belényilallt a gyalázat.
– Talán jobb lenne megmutatni apámnak. Hátha köze van a kábszihoz. Nehogy belekeveredj nekem! Nem szeretném, hogy bajod essen! Add ide szépen...
Porcika már nyúlt is Babó után, de Maláj nem engedte, hogy elvegye.
– Lehet, hogy köze van hozzá, lehet, hogy nem, de a Nyunyóka marad!
– A micsoda?
– Az én kis Nyunyókám! A lelki monyóm! Nem válnék meg tőle a világ összes kincséért sem.
– Még értem sem?
Maláj úgy érezte, ha Babó kicsúszik a kezéből, vele megy majd Porcika is. És minden, amit eddig felépített. Ám a rögtönzött tákolmány hirtelen megingani látszott a hegyomlásnyi teher súlya alatt. A lelke minden pillanatban kész volt bemondani az unalmast. Minden olyan képlékennyé, olyan megfoghatatlanná vált, és ebben a káoszban csakis Tüsző mutathat neki utat.
– Add ide! – váltott keményebb hangnemre Porcika.
– Nem látod, mennyire fontos ez nekem? – esdekelt hiábavalóan Maláj.
– Úgy látom, fontosabb, mint ami a két lábad között van. Ami nem igazán mondható el egy férfiról. Annál inkább egy gyerekről. Nekem pedig nincs szükségem Barna után még egy infantilisre. Fogd a tökeidet a lelki monyóddal együtt és tűnj el! Végeztünk!
Bandi és Barna odakint időközben megkötötték a fogadásukat. Bandi arra fogadott két sörben és egy fél üveg vodkában, hogy Maláj öt percnél nem bírja majd tovább.
– Tudod te, hogy ki lehet éhezve? Mint a vulkán a kitörése előtti pillanatban.
Barna ezzel szemben meg volt róla győződve, hogy barátja állni fogja a sarat.
– Mi szarovnyikok nem ismerjük a fél hatot! De más időpontot sem! Nálunk folyton delet üt az óra! Kiapaszthatatlan gejzírek vagyunk! Tartom a tétet és emelem egy konyakos meggyel! Mit mondtál, öt perc? Legyen inkább hat!
Ekkor jelent meg Maláj az ajtóban. Levert volt, olyan kedveszegett, mint a lagzi estéjén.
– Mi történt? Mégis fél hatot ütött az órád?
Maláj megsüppedt vállakkal telepedett közéjük. A sírás kerülgette.
– Hé, nehogy már itt bőgj nekem! Odabent vár életed asszonya!
Maláj hátranézett a válla fölött. De nem látta élete szerelmét többet. Csak egy piedesztálra pakolt plátói puncit. Még Babó sajnálatát is magán érezte, amiért lelkileg összeroppant. Meg kell keresnie Tüszőt, el kell mondania neki az igazságot. Elege van a titkolózásból. Mostantól őszinte lesz, kerül, amibe kerül.