Büntetés
"A tüskehegyi tábor" folytatása.
– Uram! – tört át Edward álomképein Briq hangja. – Uram, nagyon fontos lenne felkelnie!
Edwardban lassan tudatosult, hogy fegyverhordozója nem álmában szól hozzá, és a valóság csípős hideg formájában kúszott vissza az elméjébe.
– Mi történt? – kérdezte öltözködés közben Edward.
– Lourant úr már lecsendesítette a kedélyeket – magyarázta Briq, és felnyitva a sátor bejáratát lassan kihátrált. – De az ön ítéletére várnak. Két önkéntes összeverekedett.
Edward a bőrvértet kapta magára és a bíborvörös palástot, a lemezpáncélra nem lett volna idő. A sátoron kívül a hajnal sűrű köddel várta, a földön kisebb pocsolyák jelezték, hogy hajnalban eshetett. Briq erősen tartotta Báró kantárját, míg Edward felült rá, aztán futva vezette őket keresztül a sátrak közt.
Edward nem értette, miért van szükség rá egy egyszerű verekedéshez, de ha Roulant küldetett, ott többről lesz szó. Hamarosan meg is látta a gyülekezetet, ami első ránézésre több száz főből is állhatott, közepén egy keskeny törésvonallal a két szemben álló csoport között.
Roulant és néhány nehézpáncélba öltözött katonája állt a két, egymást hangosan sértegető csoport között, lábánál pedig egy félmeztelen, összevert harcos, aki összekötött kézzel térdelt. Edwardnak utat adtak a nehézgyalogosok, míg Báróval megállt Roulant mellett. Mindkét csoport elhallgatott.
– Halljam! – nézett le Roulantra Edward.
A parancsnokhelyettes kardjának keresztvasával meglökte a fogoly fejét.
– Együtt ittunk azza’ a kurafival – mondta campaghiai akcentussal, feldagadt ajkai közt préselve a szavakat a fogoly. – Má’ nem is emlékszem min, összevesztünk és verekedtünk.
A fogoly lesütötte szemét, mintha szégyellené magát.
– Folytasd! – mondta Edward sejtve, hogy itt nem ért véget a dolog.
– Belehótt – nézett fel rá a fogoly.
A két csoport ismét felharsant, és a legkülönfélébb szitkok röpködtek ide-oda. Edward egy hatalmas kiáltással elcsendesítette őket. Lem másnaposan ekkor tántorgott be mellé, és megkapaszkodott Báró nyergében.
– Kést rántott, miután vesztésre állt és többször megszúrta – mondta Lourant Edwardnak.
Lem felnézett a Marsallra és bólintott. Ennyi év közös szolgálat után szavak nélkül is jól értették egymást. Íme, Edward első parancsnoki próbája a seregében. A két legerősebb királyság, Egello és Campaghia önkéntes könnyűgyalogsága állt egymással szemben. Az országok között ugyan élt egy szövetség, de az irigység és a felsőbbrendűség érzete ott feszült közöttük. Mint, ahogy Edward, aki Egelloból származott és Lourant között, aki Campaghiából.
Edward körbenézett a várakozó arcokon, feszült és igazságot követelő tekintetek kereszttüzében volt. Akkor lett biztos a döntésében, amikor ismét Lemre nézett, majd a mögötte álló Doumrakra.
– Trollpöröly uram! – szólította meg Edward. – Feladatom lesz a csapatod számára. Mi a neved? – nézett le a fogolyra.
– Fouchée, uram – válaszolt.
– Fouchée, bajtársad meggyilkolásáért halálra ítéllek – mondta Edward rezzenéstelen tekintettel.
– De uram, kérlek – hallatszott ki a fogoly siralmas könyörgése a felharsanó tömegből.
Amíg Lourant megpróbálta elcsendesíteni a tömeget, Edward részleteket beszélt meg Doumrakkal.
A következő egy óra csendes feszültségben telt.
– Gyáva féreg! – morogta Lem. – Megérdemli a halált. Jól döntöttél. Most lesz némi felháborodás, de hosszútávon kifizetődik. Uh, de kurvára fáj a fejem!
Edward csendben ült Báró nyergében és nézte, ahogy a törpök felállítják a kihegyezett karót és mellé egy egyszerű darut. A tömeg morajlása folyamatosan körbe vette a tábor e részét.
– Nincs szükségem olyan katonára, aki alattomos módon leszúrja a bajtársait – kiáltotta Edward és a tömeg felnézett rá. – Lépjen elém az, aki egy ilyen gyáva emberre bízná az életét! Leszúrom én magam, hogy ne fáradjon a meneteléssel az első csatánk helyszínéig! Ez az ember elárulta a bajtársát, és árulókra nincs szükségem! Aki pedig megöl egy katonát, aki a vöröscsíkos zászló alatt harcol, az halállal lakol! Ez az ember mindkét vétket elkövette. Szóljatok az érdekében és én meghallgatom az észérveket!
Síri csend szállt a köddel, csupán a törpök kalapácsainak kopogása és a fogoly csendes zokogása hallatszott.
– Szívemnek örvendetes az egyetértésünk – mondta végül Edward. – A mi küldetésünk az egység és a bomlasztás kipurgálása. Ezt véssétek a fejetekbe!
Fouchéet Edward kézjelére Lem és két katona talpra rángatta és az elkészült daruhoz vezette, ahol felkötözték a szerkezet végére. A szerencsétlen vergődött és rúgkapált szánalmas látványt nyújtva, keserves jajveszékelésétől zengett a tábor. Edward Báró hátán Foushée elé lovagolt és megmutatta neki a halottat, aki bajtársai hordágyon hoztak elő.
– Nézd meg! – mondta Edward. – A bajtársad volt.
– Csak koszos egelloi kutya, akárcsak te – fröcsögte Fouchée felismerve, hogy a könyörgése hasztalan.
Edward intett Doumraknak, és Fouchéet ráengedték a kihegyezett karóra. A kezelők pontosak voltak és a hegy beilleszkedett a halálra ítélt végbelébe, aztán lassan engedtek rajta. Az üvöltő Fouchéet a saját súlya nyársalta fel. A karó jócskán eltűnt a testében, amikor az üvöltésből bugyborékolás lett, ahogy a vére feltört a torkán.
Lem a kétkezes pallosával lecsapta a kötelet a daru végéről. Fouchée lapockái között tört elő a vértől mélybarnára festett karóhegy. Egyik lába remegett, teste meg-megfeszült, lehajtott fején, szakálláról csorgott a vér.
– A mai naptól – fordult a tömeg felé Edward. – Minden résztvevő ország kiválaszt egy önkéntes harcost, aki megvív a másikéval egy barátságos ökölpárbajban. Így fogjuk rendezni a nézeteltéréseket!
Lourant Báró mellé lépett és felnézett Edwardra.
– Remélem, nem volt tekintettel a meggyilkolt egelloi származására, mert az részrehajlást feltételez. Az embereink már így is pont elég paprikásak. Biztosan jó ötlet ez, uram? – kérdezte.
– Így döntöttem – válaszolta Edward. – A származás lényegtelen, ha bajtársak alattomos legyilkolásáról van szó. Még egy éjt itt töltünk, hogy az emlékezetükbe véssük a tanulságot.
Báróval a sátra felé vette az irányt. Lem futott utána, majd felvéve a tempójukat sétált mellette.
– Jól cselekedtél – mondta Lem.
– Ha mégsem – válaszolt Edward –, holnap reggelre mindkettőnket felkoncolnak.
