Linktár

A cél

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/1 számában.

Az űrlény végtelen hosszú idő óta száguldott a világmindenség legsötétebb zugain át, hogy megtalálja élete célját. Legjobban a természetes fény hiányzott neki. Ilyenkor mindig visszagondolt szülőbolygójára, és elképzelte magának a napfény éltető sugarait, amint gyengéden végigcirógatta, ő pedig igyekezett tőle telhetően a legjobban kihasználni a feléje áradó, éltető energiaözönt. Az űrjármű mesterséges fénye sohasem tudta pótolni teljesen ezt az érzést, hiába sikerült is tökéletesen lemásolni a természetes fény hullámait, rezgéseit, hiányzott belőle mindig valami, ami nemessé és igazivá tenné.

Az érzékelők már egy ideje biztató jeleket közvetítettek, egész lénye megtelt reménnyel. A remény csak fokozódott, mikor egyre közelebb került egy valószínűtlenül kék bolygóhoz. A landolás simán ment, a manipulátorok pedig óvatosan kitették a bolygó felszínére. Akkor érezte, hogy megtalálta a rég áhított célt. Utasította a leszállóegységet, hogy távozzon, és igyekezett megkapaszkodni a talajon, hiszen most már csak magára számíthatott, hogy megvalósítsa régi álmát.

Ismét érezhette a nap éltető sugarait, de már nem volt egyedül, mellette ott virult álmai hőn óhajtott párja, őt is aranyló napsugarak öveztek, érte szelte át a végtelen űrt, és érte szomjazott oly sokáig a fény után is. Szinkronban fordultak a nap felé, ahogy a szerelmesekhez illik, élvezték a tavaszi szellő borzongató hullámait, ami immár végletekig azonos hullámhosszra hangolta őket, és nem volt más hátra, mint vágyakozva, szerelemtől alélva várják a nagy beteljesülést. Mindkettőn érződött a közelgő gyönyör csábító, édesen borzongató, bódító illata, és az aktus se váratott soká, szivárvány szárnyakon érkezett, arany és fekete sávos pompázatos ruhában...

...és a méhecske gyakorlott mozdulatokkal beporozta mindkét százszorszépet.