Christian Vulpius: Haramiák kapitánya
„A főszereplő alakját híres, nagyszabású rablóregényében Goethe sógora, Christian Vulpius teremtette meg 1797-ben. Műve azóta hőséhez méltó, kalandos pályát futott be.”
A regényt leginkább Mándy Iván: Robin Hoodjához hasonlíthatnám. A szegény sorsú rablóvezér igazságot oszt, a gazdagokat megbünteti, becsületesebb, mint a kor vezető elitje. Sokszor megálmodott történet, szinte népmesei fordulatokkal.
Ez a mű mégis kicsit más. Jóízű, fordulatos történet, amelynek hőse, Rinaldo Rinaldini, nemcsak a gazdagok réme, és bajtársainak vezére, hanem örök elégedetlen figura. Vagyonát nem osztja széjjel a szegények között, mert igazából senkiben sem bízik. A nagy álma rendhagyó: kevesen tudják, hogy ő egy nemes lelkű haramia, aki legvadabb kalandja közben is arra áhítozik, bárcsak jó és igaz ügy érdekében áldozhatná életét és vérét.
De mi is a nemes ügy, amiért Szicíliában és Itáliában harcolni lehet? Itália egyesítése és az olasz nép ország alapítása nincs terítéken, és különben is, az író nem olasz hazafi. Vagy mégis? Egy nép felszabadításáról büntetlenül lehet írni. Ez a nép Korzikán él.
Rinaldo, aki az asszonyok kedvence, egyik nő karjaiból a másikba szédülve kerül egyre közelebb a nemes összeesküvőkhöz, és végül arra lesz figyelmes, hogy minden barátja és jótevője egy célért küzd.
Vajon ő hogyan dönt? A keményfejű férfi megadja magát sorsának, vagy most is szembeszegül a provokációnak, noha a lelke mélyén tudja, hogy ez a jó út? Hisz–e annak a nőnek, aki többször becsapta és hóhérkézre juttatta? Vagy inkább a békés életet választja messze földön hűséges szolgálólánya és naiv szerelme társaságában?
Ezekre a kérdésekre akkor kapsz választ, ha elolvasod a sodró lendületű történelmi kalandregényt.
