Bátor lány

Horror / Novellák (1282 katt) PomyCollingwood
  2011.03.28.

Vidéken laksz. Egyedül ülsz a szobában, szüleidnek már egy ideje itthon kéne lenni, de senki sem érkezett, pedig már a Himnusz is lement a TV-ben, ami az adás végét jelzi, ez pedig hajnali időre enged következtetni. A szobában körbefuttatod a tekinteted és látod, ahogy a kismutató elhagyni készül a hármas számot a faliórán, a nagymutató pedig a tizenkettestől pár milliméterre van. Rossz érzés fog el, pedig nem vagy egy félős lány. Kimész a konyhába, ahol a hűtőt kinyitod. Egy pillanatra hunyorítani kezdesz a fénytől, ami árad belőle, de hamar megszokod. Kicsit tallózol benne, magadhoz veszel valami csokoládészerűséget. Kibontva azt, megfordulsz, és lábaddal gyengén hátra rúgva az ajtó becsapódik. Bár már átöltöztél lefekvéshez, zokniban vagy, mert nyár ellenére a hajnal hideg azért, és a padló járólapja hamar kihűl, viszont így nem érezted az ajtó hűvös fémjének érintését. A szobád felé veszed az irányt, miközben eltökélten mondod magadnak, hogy miután befejezted aktuális nassolásodat, le fogsz feküdni. Az ágyhoz érsz, a papírt eldobod a fekvő alkalmatosság mellé, és leveszed a zoknidat, ami odakerül, ahova a papírmaradék is. Takaróznál be, amikor eszedbe jut, hogy valószínű lent felejtetted fürdés után a mobilod.

A hallba indulsz, és a villanykapcsolóra ütsz egy kicsit. Fény helyett halk kattanás hallik, és apró szikra csap ki a műanyag borításból. Kezedet kicsit meg is csípi, de nem lenne említésre méltó egy baráti körben sem, hát most sem foglalkozol vele. Dühít a fény hiánya és a szobádba mész. Volt barátodtól kapott öngyújtódat kezded keresni. Egy ezüstszínű amerikai benzines gyújtó, rágravírozva: "Emlékezz!". Megleled a polcaid valamelyikén a könyvek előtt és felpattintva a fedelet hüvelykujjaddal, nagyot rántasz a görgőn. A szikra belobbantja a kanócot egyből, és fény gyűlik köréd enyhe benzinszaggal fűszerezve a levegőt. Lassan elindulsz a hall felé, és az öngyújtót magad elé tartva óvatosan a falat bámulod a másik villanykapcsolót keresve. Megtalálod. Megnyomod az öngyújtót tartó kezeddel, és nem történik semmi, kivéve, hogy a fal egy picit kormos lesz. A biztosítékra gondolsz, hogy lement, de azt apád szokta bekapcsolni, így úgy döntesz, hogy megkeresed a telefonod, és visszamész aludni.

A csendet megtöri egyszer csak a készüléked csörgése. A kijelző zöld fénye után kutatsz tekinteteddel a sötét helyiségben, és a hangot kezded követni. Megnyugszol, hogy szüleid lehetnek biztos. A fürdőszobából jön a zaj. Furcsállod, hogy nem hagytad ott – legalábbis nem emlékszel – de arra veszed az irányt. Belépsz, és látod a telefont a kád szélén. Oda biztos nem tetted, ráadásul valami fényjáték van a kádban is, mintha víz lenne benne. Az öngyújtó tetejét lecsapod fél kézzel, és határozott léptekkel a telefon felé lépsz. Ahogy sötét lett, a rezgő akkumulátor megteszi hatását, és a kádba zuhan a mobil. Mielőtt láttad volna a kijelzőt, a zöld fény lassan elmerül a kád vízben. Csörgését csipogáshoz, pillanatokkal később valami nyomasztó, kisállati vonításhoz tudnád hasonlítani a némaság előtti pár másodpercben. Mint falevél a gyenge szélben „lebegett lefelé”.

Nyomasztó érzés lesz rajtad úrrá, mintha figyelnének. A Zippo-t meggyújtod, körbefordulsz. A tükörbe nézel pont... az öngyújtó kihullik a kezedből, és sikításra nyitod a szád, de egy hang sem jön ki. A tükörből nem te nézel vissza. A padlócsempén még ég a tűz, és dereng a fürdőben, halvány benzinszag kíséretében. Az arc egy csontos, hamuszürke női ábrázat. Szemei helyén két sötét folt, szája körül a bőr ráncos, és haja őszes tincseket rejt. Bőre több helyen szakadozott, ömlenyek, alvadt vér tarkítják ábrázatát, ami a sötétben is jól látható. Csóválja a fejét. Az öngyújtófény elhal, a figura pedig köddé kezd válni a szemed láttára.

Párás gőz gomolyog a tükörből. Megbénulsz. Hátrálsz a tükörtől, amiből a füst szivárog, és a lábad előtt csupán centikkel a padló felé száll. Lassan formát ölt és előbb a térdedig, majd a derekadig ér, hamar pedig fejmagasságba kerül, és egyre emberibb alak rajzolódik eléd. Lenézel, látod a lábait rajzolódni, és ruha is kerül eddig meztelen testére, legalábbis vizuálisan, úgy tűnik. Fejed lassan emelve hátrébb lépsz, és a kád peremének ütközöl finoman. Közben már látod, a felsőruházat is láthatóvá lesz, és az arc, az előbb a tükörből látott helyett ismerős... talán ugyanaz, de mégis emberibb. Végül eltorzul az arcod az időnek abban a momentumában, amikor magadat látod meg. Ott állsz magad előtt. A légtérben terjengő szag – valami vegyszer – erősödik, bár nem ismered meg pontosan mi az. Talán el sem jut tudatodig.

Megfordulsz, ahogy kővé dermedt tested az agyad parancsaira reagálni kezd. A telefon a semmiben van, már nem is látható. Hátralépsz, és sarkaddal az öngyújtóra taposol, ami megcsúszik a kövezeten, te pedig a kádba esel, amíg a Zippo a falnak koccan, ahogy mosdókagyló alá siklik. Zuhanás közben elkapja valaki, (valami!) bal csuklódat, és a hátad mögé szorítja azt. Rásegítve ezzel a zuhanásodra. A folyadékba érkezel, fejed pedig a kád szélén nyugszik. Mereven várod, mi történik, meg sem próbálsz szabadulni, sem pedig hátranézni. Nyaktól lefelé megbénultál, az agyad legalábbis semmi parancsot nem küld, amitől izmaid egyike is működésbe lépne. Úgy ver a szíved, hogy majdnem kitöri a bordáidat, és könnyezni kezd a szemed, talán a félelemtől, talán a szag maró hatásától... tested már a folyadékban van, csak nyakad ér ki belőle. Érzed, hogy a bőrödet először bizsergő, majd határozottan fájdalmas irritáció kezdi átjárni. Tarkódnál fogva belenyomnak a sűrű folyadékba. Arcodat marni kezdi a dolog, és a szemed, ahogy reflexből becsukod, égni kezd... ez valami kémiai anyag! Vegyszer! Biztosan az. Elképzeled, hogy kívülről úgy nézhetsz ki, mint a tükörben a fej! Arcodról hiányozni kezdenek a bőrdarabok és koponyád itt-ott apróbb foltokban láthatóvá válik. A TÜKÖRKÉP! AZ IS TE VOLTÁL!

Hirtelen megszűnik minden, és verítékben ébredsz. Az ágyadon vagy, telefonod melletted, ahova a csokipapírt dobtad, majd a zoknid követte. Sem zokni, sem csokoládépapír nem látható. Csak a telefon. Azonnal kiugrasz az ágyból, és kiszaladsz a szobából. A villanyt felkapcsolod, és égni kezd. Csak most tudatosul benned, hogy süt a nap, és reggel van. A konyhában zaj van, szüleid lehetnek. Lemész, a konyhát látod, ahol anyukád néz rád a nyitott ajtó keretén túl. Üdvözöl és kérdezi, kérsz-e reggelit. Mondod, hogy a fürdőbe mennél – és kíváncsian odaindulsz. Apád valamit bűvészkedik, szól utánad anyád. A helyiségbe nyitsz, de senki sincs ott. Csak a kád, tele vízzel, Benne ruhák vagy valami olyasmik. Apád lép be, és mondja, hogy vigyázz, mert hígító van a kádban, amivel jelenleg fakítja az anyagokat, színt akar leszívni pár régi ruhadarabjáról. Ezzel elfordul, és kimegy.

Óvatosan a tükör felé fordulsz, és magadat látod. Reggeli, kialvatlan arc és fáradt mosoly köszön vissza. A vizet megnyitod, és megmosod az arcodat. Kiandalogsz az étkezőbe, ahol apád szól, hogy el kell indulniuk egy ismerősükhöz. Lehet, később jönnek, mint szoktak, de igyekeznek hajnal előtt befutni. Anyukád már felöltözve várja édesapádat az ajtóban. Alig egy óra vezetésnyi távolságra lakik a barátjuk; bár ritkán mennek oda, de ma mégis, mert meghalt a lányuk, és szeretnének egy kis vigaszt nyújtani nekik. Te riadtan tiltakoznál, de apád rád szól, hogy nem kellene elhagynod a dolgaid, inkább azzal foglalkozz. Kis vita után felhánytorgatja, hogy a szobád egy disznóól, és rakj majd rendet, mire jönnek, ahelyett, hogy az ő dolgaikkal foglalatoskodsz. Lenyugszik, de mégis dühösen elköszön, miközben zsebében turkál. Ahogy morcosan megfordulsz tőle, hallasz egy ismerős csattanást az asztalon. Megfordulsz; és megdermedve fehéredsz el. – A fürdőszobapadlón volt reggel! – teszi hozzá apád, és anyukád mellé érkezve hátat fordít neked, és kilépnek az ajtón. Az öngyújtód hever az asztalon, gravírozással felfelé "EMLÉKEZZ!"

(2005. május)

Előző oldal PomyCollingwood