Mesék a Lápból - Utazás a lelki genitáliák körül IV.

Neoprimitív / Írások (749 katt) Petya
  2020.08.14.

4. Üdv Genoa Itáliában!

- Miért nem ezzel kezdted? - kérdezte Maláj tucatszorra, próbára téve Bandi önuralmát a süvítő szélben. A Pocsolyát már rég maguk mögött hagyták, ágak-bogak közt cikáztak, a nap már lankadt lefele, nem úgy Maláj lelkesedése.
- Hányszor mondjam még? Nem tudtam, hogy oda készülsz! Miért nem ezzel kezdted? Egyáltalán nem is mondtad. Néma szarovnyiknak anyja se érzi a szagát!

Maláj eufórikus állapotban volt. Alig bírt a bőrében maradni. Legszívesebben kiugrott volna belőle. Ha teheti, előrehajította volna a testrészeit, csak hogy minél hamarabb ott lehessen.

- Miért nem ezzel kezdted, Bandi? Micsoda véletlen, nem igaz? Mikor Tüsző említett téged, nem tudtam, mire céloz. És mindvégig te voltál a megoldás!
- Örülök, hogy segíthetek, habár fogalmam sincs, Tüsző honnan tudhatta, én vagyok a te embered. Sosem említettem neki. Ugyan miért is tettem volna? Kedélyes beszélgetés reményében a kapszulákról? Aligha. Biztos nem szívlelné a dolgot. Keményvonalasnak tűnik. Éppen Kroki ellentetjének.

Maláj nem értett egyet Bandival, de nem kötötte az orrára. Sokkal fontosabbnak tartotta lubickolni a jó kedvben, átadnia magát a horizonton átívelő színpompás égi viadukt látványának.

- Te is látod, Bandi?
- Szivárvány. Genoa Itália méltó jelképe, ha engem kérdezel.

Míg Maláj a láthatárban gyönyörködött, alatta megelevenedett az élet. A Láp határában, a deltatorkolathoz közel terült el Genoa Itália. Gyökérzetfolyam kúszott a sekélyes vízben. A nedves iszapon elnyúló kitüremkedések mentén hemzsegett az élet. A kanális felszínén apró gondolák úsztak, függőhidak szegélyezték, melyek tömve voltak járókelőkkel. Színpompás épületek sorakoztak, vékony, kanyargó utcákkal szabdalva. Igazi labirintusnak tűnt. Végtelennek. Mi ehhez képest az ő Pocsolyája?

- Melyik a Lábatlan Tyúk? - kereste a célpontot Maláj a sokaságban.
- Honnan ismered a Lábatlan Tyúkot?
- Tüsző ajánlotta.
- Feltűnően jól tájékozott ez a Tüsző, nem tetszik ez nekem.
- Ugyan, ne láss rémeket, egyszerűen csak kalandos élete volt. Tapasztalt fickó, segíteni akar.
- Itt valami akkor is bűzlik. Jobban, mint a csatornában hömpölygő guanó.

Maláj értette Bandi aggodalmát. Félt, hogy kitudódik az üzleti titok. Teljesen természetes volt, hogy fenntartásokkal kezeli újdonsült nevelő apját. Malájnak is nyomta ugyan kicsit a titok a szívét, melyet nem adhat tovább senkinek, ennek ellenére készséggel állt Tüsző mellé ebben a vitában.

- Segíteni akar! Végre van valaki az életemben, akinek fontos a neveltetésem. Nem akar ártani neked. Nekem akar jót.
- Hát, Maláj, úgy legyen, ahogy érzed. Kezdem azt érezni, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon. Kérsz egy katonát?

A kapszula említésére felszökött Maláj vérnyomása. Már hogyne kérne!? Ugyanakkor második nekifutásra azt érezte, nincs rá szüksége.

- Szerintem még hat az előző. Jól vagyok, köszi!
- Te érzed, ha kell még, szólj nyugodtan! – azzal bekapott egy szemet.

Egy tágas kör közepén landoltak. Maláj lehuppant Bandi hátáról és kinyújtóztatta végtagjait. A válla akkorát reccsent, hogy tőből kiszakadt.

- Szárít ez a cucc rendesen, hallod!
- Igen, ez a dolog hátulütője. Nem árt sok folyadékot fogyasztani. Mondjuk, neked természetedből fakadóan sem árt.

Ahogy lehajolt a karjáért, hogy visszaillessze, Maláj megpillantott egy alakot a fal tövében. A kezében táblát szorongatott: „Szárnyaszegett termesz veterán vagyok/Kérem segítsen egy kis kápszira valóval!”

Malájnak felrémlett a zűrzavar, amit még Svejk lakosztálya körül műveltek. Felbolygatták a bolyt, és minden bizonnyal nekik köszönheti ez a termesz is, hogy utcára került.

- Tudom, mire gondolsz – rejtett a veterán markába Bandi egy szemet.

A termesz arca felragyogott. Sűrű hálálkodás közepette megette a bogyót, mire a háta mögül előkapott egy gitárt. Bob Marley - Everything’s gonna be alright című számára gyújtott rá.
Tovább sétáltak a lenyíló utcákban. Élvezték a lemenő nap simogatását. Csókolózó, gyengéden egymás karjába kapaszkodó párok gyűrűjében sétáltak, tapintani lehetett a felhőtlenséget.

- Itt mindenki be van állva?
- Többnyire. De ez azért még nem akkora látványosság.

Maláj egy bár nevére lett figyelmes: Ivvoda - felnőtt megőrző. Majd egy másik, utcára nyíló kerthelyiséggel, párakapukkal felszerelve: Oázis. Hol volt ez az ő főutcájukhoz képest, ahol a látványosságot a kapualjakban összegyűlő vén szarovnyinák, vagy az öreg Híg meséi jelentették? Itt mindenki nevetgélt, beszélgetett, szórakozott, közben iszogattak, ettek, és azt érezhették, egy nagy, boldog család részesei. Volt ott még egy büfé. Élve Felfaloda. „Ennivalóan élő lakoma. Nálunk mást jelent a pezsgő kaviár!” Aztán: Bélpokol. „Egyél annyit, amennyi beléd fér fix áron! Ne légy szégyellős! Ingyen hányókosár!” Maláj folyton folyvást felhívta Bandi figyelmét a látnivaló sokaságra.

- A Bélpokol nem rossz, tényleg addig ehetsz, amíg ki nem pukkansz. De a faloda valami borzasztó. Mégis ki szereti, ha mocorog a kaja a szájában?

Közben rájuk esteledett. Elcsíptek egy beszélgetésfoszlányt, ahol a kalandos kedvű gyík a fekete özveggyel való viszontagságos találkozásáról mesélt. Szerencséjére jó emlék maradt, csak a farkát hagyta ott, de azóta már visszanőtt.

Addig tekeregtek a tömött utcákon, míg egy viszonylag elhagyatott szakaszra nem értek. Nagy, vörös lámpák világították meg, kirakataiban alulöltözött lények lejtettek kétes eredetű erotikus mozdulatokat. Egy sikló odasúgta: „ssssíkosítóval bárhova beférek, bébi!” Egy másik kirakatban hosszú, szívó-szájszervű moszkító masszírozta magát: „ 4-6-8 kezes mmmmasszázs, garantált a hepiend!”. Mellette pongyolába bújt pióca integetett. „Köpölyözés, vérszívás, akciós vákuumtechnika minden végtagra kiterjedően!”. Az átellenes oldalon egy utcára nyíló tenyérjósda állt hívogatóan. Az emblémáján egy nyitott tenyér volt látható, húsos ajakkal a közepén. Az Ötcombú Asszony Jósdája / „Kérjük helyezze a lyukba a tanulmányozni kívánt testrészt” – volt olvasható. Bandi, látva Maláj lelkesedését az ajánlatok láttán, gyorsan felhívta rá a figyelmét, jobb nem belebonyolódni ilyen ügyletekbe, még a végén összeszed valamit, amitől leszárad a hancúrléc. Azt pedig már ecsetelni sem kell, mennyire is van híján Maláj a gyíkok áldásos tulajdonságának.

Egyszer csak Bandi nevét kiabálták. Két másik lény futott beléjük. Az egyik egy kigyúrt madár volt, Krokihoz hasonlóan plasztikázva, de fekete-fehér színű. Másikuk egy a szivárvány összes színét magába foglaló négylábú. Ránézésre megállapíthatatlan eredetű.

- Áh, sziasztok! – vidult fel Bandi egy csapásra. – Maláj, hadd mutassam be Fekát! - mutatott a madárra. - Ő pedig Csillám!
- Te mi vagy? - szaladt ki Maláj száján a kérdés.
- Ó, Maláj, ne légy udvariatlan!
- Minden rendben, Bandi! Nem te vagy az egyetlen, drágám, akinek fogalma sincs, mi lehetek. Nemes egyszerűséggel csillámfaszláma vagyok. Sokáig azt gondoltam, kicseszett velem az élet. Sorozatos megaláztatásban volt részem, míg nem megtaláltam ezt a helyet. Itt az lehetek, aki lenni akarok. Nem megfelelni a külső elvárásoknak, csak a magaméinak.

„... a jutalom nem más, mint minden élemedett lény legfőbb kívánsága: Az lenni, ami csak akarsz! – hallotta a jósnőt az álmából. Hát megérkezett? Jó helyen van? Két legyet üthet egy csapásra, ahogy Tüsző mondaná? Azzá válhat, ami csak lenni szeretne és elveszítheti, amit oly rég óta tartogat?

- Milyen cuccot találtam, Bandikám? Nem semmi anyag, mi? – kérdezte Feka.
- Szó, mi szó, rendesen alápakol az érzékeknek!
- Alápakol, mi? – nevetett a termetes tollas. – Ma este mi fogunk alápakolni egymásnak. Mit mondasz, Maláj? Csatlakozol?
- Sajnos, ma este dolgozni fogunk, velem fog vigyázni a rendre – lépett közbe Bandi.
- Sebaj, a lényeg, hogy legeltethetjük rajta a szemünk.

Még búcsúzóul, hogy majd a Tyúkban úgyis találkoznak, annyit mondott: Üdv Genoa Itáliában! Vagy ahogy a köznyelvben él: Genitáliában!

Előző oldal Petya
Vélemények a műről (eddig 2 db)