Sápsepesi úr különös kalandja

A jövő útjai / Novellák (1854 katt) Jimmy Cartwright
  2011.03.07.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2009/1 számában.

Sápsepesi Sámuel teljesen átlagos ember volt, ezért nem is értette, miért történtek vele oly különös dolgok. Sámuel egy cipőfűzőszorítópöcök-készítő gyár minőségellenőreként dolgozott, így hétköznapjai némileg unalmasan teltek. Reggelenként korán kelt, megmosakodott, elkészítette és elfogyasztotta a reggelijét; egy nagy csésze teát, egy rántottát három tojásból, vöröshagymával és fehér paprikával. Ezután felöltözött, majd kerékpárjára ülve munkába indult. A gyár a város másik oldalán volt, így kellemes tempóban fél óra alatt ért be a munkahelyére. Itt átöltözött a munkaruhájába, s az ebédszünetig rendre leellenőrzött minden egyes cipőfűzőszorító-pöcköt. Az ebédet a gyár étkezdéjében fogyasztotta el a többi dolgozóval, miközben kellemesen elbeszélgettek a gyár és az élet dolgairól. Ebéd után visszatért komoly és felelősségteljes munkájához, aminek végeztével visszaöltözött az utcai ruhájába, felült a kerékpárjára és hazatekert. Otthon levetette utcai ruháit, felvette a kedvenc susogós, ezüst színű melegítőjét, kivett egy üveg sört a hűtőből és leült a TV előtt álló fotelbe. Estig a különböző csatornák között kapcsolgatott, s ha talált valami érdekeset, megnézte. Különösen a talk-show-kat és a híradókat kedvelte. A híradó megtekintése után megvacsorázott, megfürdött, majd aludni tért, reggel pedig kezdődött minden elölről.

Egyik nap különösen kimerítette a munka, és hazafelé is szembe fújt a szél, így kedvenc, ezüst színű susogós melegítőjében elnyomta az álom a TV előtti fotelben. Egyszer csak arra ébredt, hogy valaki az orrát piszkálja. Sámuel értetlenül nézte az arcába bámuló különös fejet. Összeráncolta homlokát, majd így szólt: "No! Hátte meg miféle szerzet vagy?" Erre a különös fej eltávolodott és Sámuel előtt egy magas, nyúlánk alak bontakozott ki. Ekkor jobban megnézte, a látványtól némileg elbizonytalanodott. Egy ezüst színű, nagy fejű, nagy, pupilla és írisz nélküli szemű lény állt előtte. Csak ekkor tűnt fel neki, hogy nem otthon van. A következő kérdés fogalmazódott meg az agyában: "Hmmm... Biztosan csak álmodom." Eközben további alakok jöttek, akik teljesen ugyanolyanok voltak, mint az első. Végül érkezett még egy, ám ő kisebb volt, és zöld színű, bár a teste és a feje arányai megegyeztek az ezüst színűekkel. Sámuel fejében megszólalt egy hang: "Üdvözöllek! Xune vagyok. Azért hoztunk magunkkal, mert szükségünk van a tapasztalatodra."

Sámuel elgondolkodott, vajon milyen tapasztalata van, amivel segíthet ezeknek az idegeneknek. Mást sem csinált eddig életében, mint a cipőfűzőszorító-pöcök gyárban dolgozott a különböző részlegeken, egyre feljebb és feljebb jutva. Így nagy tapasztalata van a cipőfűzőszorító-pöcök gyártásában és minőség-ellenőrzésében, másban viszont nem igazán jeleskedik. A hang ismét megszólalt a fejében: "Hamarosan mindent megértesz." Egyelőre ennyiben maradtak.

Az idegenek megengedték Sámuelnek, hogy körülnézzen az űrhajójukon. Hiszen, mint időközben kiderült, már nem a Földön volt az otthonában, hanem az idegenek hajóján, útban a Hold felé. Megmutatták neki a távolodó Földet és a közeledő Holdat is. Sámuel csak ámult és bámult, hisz nem volt ő az ilyesmihez hozzászokva. Megkérdezte idegenvezetőjétől, hogy mi dolguk van a Holdon, de az csak annyit mondott, kiderül, ha odaérnek. Hamarosan megérkeztek a Hold túloldalára, amely a Földről sosem látszik, és leszálltak egy kivilágított bázison. Sámuelt kitessékelték az űrhajóból, amit így kívülről is jól szemügyre tudott venni. Lapos, diszkosz alakja volt, ám, ha oldalról nézte, inkább egy szivarra hasonlított.

Bevezették a bázisra, ahol Sámuel meglepetéssel tapasztalta, hogy az eddig látott idegenek mellett emberek is jönnek-mennek. Feltűnt neki, hogy az emberek katonai ruhát viselnek, ám lábukon csak strandpapucs van. Egy raktárhelyiségbe vezették, amely telis-teli volt nagy, fémből készült, feketére festett cipőfűzőszorító-pöcökkel. A kicsi, zöld színű idegen így szólt: "Valami baj van ezekkel a cipőfűzőszorító-pöckökkel. Egyet sem tudunk ráerősíteni a cipőfűzőkre, így a katonák nem tudják használni a bakancsaikat. Kérlek, vizsgáld meg őket, és derítsd ki, mi lehet a baj."

Sámuel kézbe vett egy cipőfűzőszorító-pöcköt és alaposan megvizsgálta, majd letette. Még egyszer körülnézett a raktárban, majd megszólalt: "Kellene egy kis idő." "Természetesen!" - vála-szolta a kicsi, zöld idegen. - "A lényeg csak az, hogy jöjj rá a baj okára, bármennyi időbe kerül is." Sámuel odament az egyik polchoz, leemelt egy teli dobozt, egy kisebb asztalhoz vitte, leült az asztal alól kihúzott székre, és egyenként elkezdte megvizsgálni a dobozban található cipőfűzőszorító-pöcköket. Amelyekkel végzett, egy másik, üres dobozba rakta. Amikor már átvizsgálta a doboz tartalmát, kért néhány szerszámot, és újra átvizsgálta a már megvizsgált cipőfűzőszorító-pöcköket.

Éppen végzett, s rá is jött, hol a hiba, amikor egyszer csak megrázkódott az épület, por és törmelék borított be mindent és mindenkit a raktárban. "Mi volt ez?" - kérdezte az ott ácsorgó idegenektől. "Bizonyára az amerikaiak támadtak meg ismét. Időnként előfordul." - mondta egyikük. "Az USA-nak már ilyen fejlett technológiája van?" - lepődött meg Sámuel. "Dehogyis!" - jött a dorgáló válasz. - "Ezek a Marsról jött amerikaiak! Miután az oroszok elfoglalták a Vénuszt, az USA-nak is kellett egy bolygó. Először mindketten a Holdat akarták, de miután rájöttek, hogy mi már itt vagyunk, és meg is tudjuk védeni magunkat, a két legközelebbi planétát célozták meg."

Sámuel elgondolkodott, majd a következőt kérdezte: "Mióta vagytok itt?" A kicsi zöld idegen válaszolt: "Hamarabb itt voltunk, mint ahogy az ember kialakult." - Sámuel értetlen képet vágott, majd ismét kérdezett: "És a katonák, akinek a bakancs kell? ők mióta vannak itt?" A kicsi zöld idegen elgondolkodni látszott: "Hmmm... Jah! ők a Földi időszámítás szerint úgy 1943 óta. Volt valami összetűzésük ott lent, ám akkor már érezték, hogy számukra nem lesz jó vége. Ekkor keresett fel minket a vezérük, aki nagyon szimpatikusnak tűnt, és megegyeztünk, hogy segítünk nekik ide eljutni. Addigra már maguk is elég jól álltak a különböző repülő szerkezetekkel, ám volt néhány alapvető probléma, amit mi sikeresen megoldottunk."

Sámuel elképedve hallgatta a beszámolót. Nem tudta, hogy most mitévő legyen. Végül úgy döntött, túlteszi magát a hallottakon, hiszen úgyis csak álmodik. "Rájöttem, mi a baj a cipőfűzőszorító-pöckökkel." - mondta. "Belül is be vannak festve, így hiába nyomjátok a lehető legerősebben rá a cipőfűzőkre, minduntalan lecsúsznak. Alakítsátok át úgy a gyártógépet, hogy belül ne fesse be a cipőfűzőszorító-pöcköket." A kicsi zöld idegen és a többi ezüst színű is elégedetten bólogatott. "Ez igen! Tudtuk, hogy te tudsz nekünk segíteni! Máris intézkedünk, gyere utánunk!" Sámuel utánuk eredt, és elvezették őt a gyártósorig, ahol ismét el kellett mondania a gépmesternek, mi is a baj a cipőfűzőszorító-pöckökkel. A gépmester mintha elmosolyodott volna, odament egy különös szerkezethez, amely a gép oldalán volt, néhány percig dolgozott rajta, majd beindította a gyártást. Sámuelt odavezették a gép egyik végéhez, ahol az már dobálta ki magából a cipőfűzőszorító-pöcköket. Sámuel belemarkolt, és jól szemügyre vette az újonnan elkészült darabokat. "Igen, ez már jó lesz." - mondta. - "Próbáljuk ki!"

Egy újabb helyiségbe vezették, ahol egy másik gép állt. Ebbe beleöntöttek egy egész doboznyi cipőfűzőszorító-pöcköt, majd a másik végére vezették Sámuelt, ahol a gép már adta is ki a kész cipőfűzőket. A kicsi zöld idegen belemarkolt a cipőfűzőkbe, és az egyikről teljes erejéből húzni kezdte a rászorított pöcköt, ám az meg sem moccant. Jól láthatóan elvigyorodott, és mindegyik kivett cipőfűzővel hasonlóképpen járt el. Végül visszatette a kezében tartott cipőfűzőket a gép alatt álló dobozba, majd kezet nyújtott Sámuelnek, aki elfogadta az idegen jobbját. Sámuel ekkor jött csak rá, hogy milyen éhes. Az idegenek összerezzentek a különös, morgó hang hallatán, ám hamar rájöttek, honnan jön, így elvezették Sámuelt az étkezdébe, ahol jó nagy adag és igen finom étellel kínálták meg. Sámuel természetesen elfogadta, és jóízűen elfogyasztotta.

Ezt követően egy lifthez vezették, amely a bázis gyomrába, a Hold felszíne alá vezetett. Itt találkozott a vezérrel, aki már láthatólag nagyon örült, hogy végre sarokba dobhatta strandpapucsát, és büszkén hordhatja acélbetétes bakancsát. Sámuel kapott egy szép kitüntetést, amely állítólag jó szerencsét és halhatatlanságot biztosít viselőjének. Ezután elbúcsúzott a vezértől, majd az idegenek visszavezették az űrhajóhoz, amivel hazafuvarozták.

Sámuel kimerülten ébredt a TV előtti fotelben, s azt tapasztalta, hogy vége az adásnak. Ránézett az órára, amely reggel hatot mutatott. "El fogok késni." - szólalt meg fennhangon. Gyorsan felöltözött, felpattant a kerékpárjára, és keresztülsüvített a városon, amiben a hátszél is segítette. Szerencsére épp odaért a szokásos időben, így rendben elkezdhette felelősségteljes munkáját. Csak halványan emlékezett az álmára, de egész nap valami különös érzés gyötörte. Amikor hazaért, és átöltözött kedvenc, ezüst színű susogós melegítőjébe, keze beleakadt valamibe a szíve fölött. Odanézett, s meglátta az álmában kapott kitüntetést...

Előző oldal Jimmy Cartwright