Johnny

Fantasy / Novellák (863 katt) n13
  2020.03.11.

Johnny nem volt se rossz, se gonosz. Akármit is gondoltak róla az emberek. Kezdetben ez zavarta, aztán idővel elfogadta. Azt tette, amit tennie kellett, egyszerűen csak követte a természetét. A magánytól viszont szenvedett. Nem volt senki, aki közel kerülhetett volna hozzá, vagy megismerhette volna. Volt, hogy az ivásba menekült, volt, hogy a munkába. Valamivel el kellett ütni az időt.

Talán az a lány - kutatott az emlékeiben –, talán ő jó lett volna, de meghalt sajnos. Nagyon bejött neki, úgy érezte, van valami hasonló mindkettőjükben. De ez már a múlt.

Lassan beesteledett, és Johnny készülődni kezdett. Lekapta a székről kopott világoskék farmerjét és belebújt. Kivett a szekrényből egy pólót, kicsit várt, majd visszatette, és egy másikat húzott elő.

A fekete mindig bejön – gondolta mosolyogva.

Bekapcsolta a rádiót. Halk, füstös jazz áradt szét a kis szobában, a tenor szaxofon bús futamokat fújt a lassú szving ütemére. Töltött magának egy kis viszkit a kristályüvegből. Ahogy a lámpa fénye megtört az üveg lapjain, az ital a vörös árnyalataiban sziporkázott.

Olyan, mint a vér - gondolta.

Cigarettát kotort elő a farzsebéből és rágyújtott. Komótosan fújta ki a füstöt.

- Na, ez a péntek este is jól indul - mondta csak úgy félhangosan magának.

Odasétált az ablakhoz és felhúzta a redőnyt. Szép, csillagfényes éjszaka volt. Langyos szél fújt a kikötő felől, a város fényei, mint kis szentjánosbogarak remegtek a koraesti levegőben.

- Akkor induljunk! - mondta Johnny, majd kipöccintette a csikket az ablakon.

Lekapcsolta a szobában a lámpát, felhúzta cipőjét, felkapta a bőrkabátját, aztán becsukta az ajtót, és fürgén lesietett a lépcsőn.

Hosszú, szőke hajába belekapott a szél, ahogy sétált az utcán. Szerette ezt az érzést, fiatal volt, és az élet körülötte lüktetett. A szórakozóhelyek előtt tömegek várakoztak, hogy bejuthassanak. Péntek este van, ki kell engedni a gőzt. Nem igaz? A huszonkettedik utcán haladt lefelé a belváros irányába. Tudott ott egy jó kis kocsmát. Az volt a terve, hogy megnézi, de aztán máshogy alakult.

- Hé, haver tudnál segíteni? – kérdezte egy vidám hang a háta mögül.
Mosolyogva fordult meg. Egy fiatal punk csaj állt mögötte, hosszú, lila haja oldalt divatosan felnyírva.
- Az attól függ – mondta, és a szemét cinkosan összehúzta.
- Nem vagyok idevalósi. A huszonkettedik és a hatodik sarkán van állítólag egy alter klub, nem ugrik be a neve, ott beszéltünk meg találkozót a haverokkal, de valahogy nem találom, és már késésben is vagyok. Tré ez nap. Tudsz segíteni?
Johnny arca töprengő kifejezést öltött majd megszólalt.
- Aha, igen, azt hiszem, tudom melyik. Az a Disztópia. Az most ilyen felkapott alter, punk hely. Nagy szerencséd van, mert és is arrafelé megyek.
- Na, az az! Királyság! Tudtam, hogy te vagy az én emberem. Kérsz egy kis piát? – mutatott a lány a kezében tartott barna papírzacskóra, amin átsejlettek egy üveg körvonalai.
- Nem hat rám az a gyenge lónyál – nevetett Johnny.

Együtt sétáltak tovább a belváros felé. A lány folyamatosan beszélt, Johnny szórakozottan sétált mellette, szórakoztatta a nagydumás útitársa. A telehold közben előbújt a felhők mögül, és ezüstös fénybe burkolta a tájat. A lány édeskés illata keveredett az alkohol agresszív bűzével. Johnny hirtelen éber lett, érzékei kiélesedtek.

- Megjöttünk, erre tessék! – mutatott egy lerobbant épületre.
- Ez az? Ez most komoly? – mondta a lány nevetve, miközben rosszallóan ingatta a fejét.
- Punk létedre elég finnyás vagy! Csak nem félsz? – nézett rá Johnny, azzal kézen fogva maga után húzta a házba. - Itt az elején kicsit sötét lesz, vigyázz, hova lépsz, úgy tűnik, kiégett a lámpa, de annál izgalmasabb.

Ahogy beléptek a koromsötét előtérbe, Johnny hirtelen magához szorította a lányt. A lány annyira megijedt, hogy sikítani se tudott. Az üveg a kezéből hangos koppanással esett a mocskos padlóra. Pár másodpercig így maradtak, Johnny a bőrdzsekin keresztül is érezte a lány gyorsuló szívverését és forró leheletét. Rutinosan hajolt fölé, hosszú fehér szemfogait finoman mélyesztette a lány vékony nyakába. Tíz perc múlva már ismét a huszonkettediken sétált a belváros irányába. Selyemzsebkendőjével gondosan megtörölte a száját, majd komótosan letörölt egy vércseppet a cipőjéről. Újra magával ragadta az éjszakai nagyváros látványa. Nagynak, erősnek és végtelennek érezte magát.

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 4 db)