Homokóra
Hertzsprung 63 professzor meglepte Möbiust. Annak ellenére, hogy már régen megszokta a több milliárd fényév területen szétszóródott emberiség a legtöbbször lényegtelen és ritkán lényeges kérdéseit, néhány nano pillanatig attól félt, hogy neuronjai rövidzárlat áldozatai lesznek.
- Ismételje, professzor úr!
Hertzsprung 63 nem szokta meg, hogy ismételje parancsait. A világegyetem kutatóintézet, amit tíz éve vezetett, a mindenségben szétszórt Möbius alegységeit használta számításaihoz. A központi számítógép másodszor kapta meg a parancsot. „Számítsa ki a világegyetem formáját!”
Emberemlékezet óta a tudományos világ megegyezett abban, hogy a mindenség egy állandóan fejlődő, táguló buborék. Egyes tudósok már ki is számították, hogy néhány milliárd év múlva a látható Univers teljesen üres és sötét lesz, mert nem lesznek csillagok. Mert a csillagok elmennek, eltűnnek, elmenekülnek egymástól eltávolodva.
Hertzsprung professzornak, egy asztrofizikus család 63-ik leszármazottjának kételyei voltak. Anélkül, hogy valami elfogadható tudományos magyarázatot találna, szent meggyőződése volt, hogy amit látunk, az nem más, mint az eltorzított valóság. A világűr hajlata keltette az eltávolodás benyomását. A valóságban a mindenség egy közös pont felé ment. A teória bebizonyítására adta ki Möbiusnak a hihetetlen parancsot.
Möbiusnak óriási munkája volt. Alegységei a milliárd galaxiában kutatták a mindenséget, s így találtak újabb milliárd teljesen ismeretlen galaxiát. Gyűjtötte az adatokat. A legtávolabbi régiókba elküldött hatalmas távcsövek, ahol a galaxiák láthatólag eltűntek, egy szürkeség képét közvetítették. Egy megmagyarázhatatlan szürkeséget.
***
A professzor a teremben várakozott. Möbius jelezte a fejébe ültetett kommunikációs kapcsolaton keresztül, hogy kutatásai sikerrel jártak.
- Van válasz a kérdésemre?
- Csak részleges válasz, professzor.
A részleges szó meglepő volt, mert Möbius soha nem használta. Mindenre volt válasza.
- Ezt találtuk! - A hang a fejében visszhangzott, miközben nézte az életre kelt falképernyőt az elsötétedő teremben.
- Egy ismeretlen, csillogó szürke anyag formálja a mindenség határát 20 milliárd fényév távolságban. Áthatolhatatlannak tűnik, mintha egy energia mező lenne. Végtelen nagyítással megmagyarázhatatlan vonalakat és formákat lehet kivenni.
A professzor nézte ezeket az absztrakciós vonalakat.
- Tudjuk jól - folytatta Möbius, hogy a galaxiák sebessége eltávolodásukkal növekszik. De ellentétben, amit eddig hittünk, nem növekszik egyenletesen minden irányban. Valóban hajlott és a csillag szigetek összejönnek egy tölcsérben, ahol a sebességük és tömegük olyan sűrűvé válik, hogy a fény képtelen elszabadulni.
- Mint a fekete lyukak - gondolta a professzor.
- Igen, de ez nem egy fekete lyuk, uram!
- Akkor micsoda?
- Fogalmam sincs - volt a válasz.
Ez a szó ismeretlen volt Möbius szótárában, s így Hertzsprung 63 professzor nem akart a fülének hinni.
- Számításaim szerint ilyen a világegyetem formája.
Egy hatalmas tölcsérben fejeződő palack formája jelent meg a falon.
- Egy kiürülő palack? - gondolatai kifejezték a rémületet, amit érzett.
- Nem hiszem, hogy kiürül, uram. Azt mondanám inkább, hogy áttöltődik.
- Van erre bizonyíték?
- Nincs semmi bizonyíték. Ez csak egy feltételezés. A palacknyak a nagy vonzó, aminek létezését már évezredek óta feltételeztük. Ezer fényév átmérője, amiben a galaxiák sűrűsége majdnem végtelen és majdnem fénysebességet érnek el, azt a feltételezést hagyja, hogy a mi világegyetemünk átömlik egy másik tér-időbe, ahol majd lelassul és megtalálja a kezdeti mozdulatlanságot.
- A big-bang előtti állapot?
- Így is lehet mondani.
- Ismeri ennek a feltételezett világegyetemnek a formáját?
- Igen, uram.
- Mutassa meg! - parancsolta végtelenül izgatottan.
- Valami mást kell mutatnom előbb, uram.
- Mutassa!
Kezdetben semmit nem tudott megkülönböztetni. A csillogásban csak egy homályos árnyékot látott.
- Látja, uram?
- Semmit sem - válaszolta ingerülten.
- Bocsásson meg! Semmit nem láthat természetesen. Kicsinyíteni kell a képet.
Egy hatalmas szemgolyót látott. A fekete szivárványhártyát széles kékség ölelte körül.
- Egy szemet mutat nekem?
- Igen, uram, egy szem.
- Kint van, a mindenségen kívül?
- Igen, uram, kint.
- Valaki néz bennünket?
- Igen.
- Te jó ég, Isten néz bennünket!
- Nem tudom, uram. Isten vagy valami más. Egy világegyetemet betöltő szem néz ránk. Ezt a szemet és a palack formáját felhasználva, ami egy tölcsérben végződik, s amin keresztül a világegyetem kiömlik, sikerült megcsinálnom a hozzánk csatolt másik világegyetem formáját.
A falon egy jól ismert készüléket látott.
- Ez egy… - tétovázva kereste szót.
- Nem téved, uram. Egy homokórában vagyunk és néznek minket.
