A mentalista

A jövő útjai / Novellák (1752 katt) Norton
  2011.02.07.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2015/4 számában.

Végigmentél a színes térkövekkel kirakott úton. Kezdett pofásodni a belváros. Állandóan újítottak valamit. Néha elámultál rajta, hogy honnan van ennyi pénz egy állítólag koldusszegény országban. Egymás után épültek a bevásárlóközpontok, és valahogy mind meg tudott élni. Pedig állítólag le van gatyásodva a lakosság javarésze. Kellemes szellő simította végig az arcodat. Egy kutyát sétáltató öregasszony jött veled szemben az úton. Jobbra kerülted ki. A tacskó utánad fordult, ahogy elhaladtál mellette, de különösebb érdeklődést nem szentelt neked. A városközpont színes volt és nyüzsgő. Az idő is kellemes. Egy pasas fújta a füstöt pár méterre tőled, és egy kislány nyalta a fagylaltot a másik oldalon. A koratavasznak megfelelően kellemes volt az idő. A napfény lágy és letompult; szinte kényeztető. A strandszezon még odébb volt ugyan, de a zord tél már csak a múltat jelentette csupán. A hangulat egy kissé az újjászületéshez hasonlított. Öröm töltötte el a lelkedet.

Befordultál a kedvenc utcádon. Egy hajléktalan külsejű férfi kotorászott a kukában. Ilyesmit sajnos egyre gyakrabban látni errefelé. Elmentél az idegen mellett, miközben igyekeztél zárni a szívcsakrádat, hogy még véletlenül se fogjál be semmit az érzelmeiből. Nagyon kifinomult képességekkel rendelkeztél; ez néha áldás volt, néha pedig átok. A játékterem már nem volt messze tőled. Reménykedtél benne, hogy kevesen lesznek odabenn, akik megzavarhatnának a koncentrálásban. Mosolyogva léptél be az ajtón. Itt már hűvösebb volt kissé. Egy kigyúrt, egybe nyakú, izompólós fiatalembert láttál egy asztal mögött unatkozni. Ő volt a „krupié”. Ahogy felfigyelt rád, mintha csalódottság suhant volna keresztül a tekintetén. Igyekeztél felvenni a legnaivabb ábrázatodat. Biccentettél felé, ő pedig viszonozta. Nem örült neked, ez még érzelemáthúzás nélkül is remekül látszódott rajta. Félrefordítottat a fejed, és leültél a rulett asztal mögé.

Úgy helyezkedtél, hogy beláthasd a környezeted javarészét, a legfőképp a bejárati ajtót. A rulett egy egyszerű, gépi irányítású játék volt csupán, üveglappal lefedve. Nem baj, neked ez is megfelelt. A nagyobb kaszinókból már rendre kitiltottak, pedig igyekeztél visszafogni magad. Itt is régen jártál már. Vendég szerencsére kevés volt. Elhelyezkedtél egy szabad széken. Mindössze ketten játszottak rajtad kívül. Szemben veled egy ismeretlen, vörös hajú, vékony férfi „szórakozott”. A pördülő golyót szemlélte, mintha nem létezne semmi más a világon. A homloka barázdált, az orrlyukai kitágultak. Teljesen bele volt révedve a játékba. Ilyenkor még szólni sem szabad a hozzá hasonló emberekhez, ezt jól tudtad már tapasztalatból.

Bal kéz felől egy lúzer fizikatanár foglalt helyet. Őt már ismerted régebbről. Elegáns öltönyben feszített, mintha valami nagymenő lett volna. Pedig hatalmas összegeket bukott már el. A házassága válságba került, de nem tudta abbahagyni a rulettezést. Az élethelyzet, amelyben ő szerepelt, talán úgy írható le a legmegfelelőbben, hogy a vég kezdete. Még nem volt teljesen a padlón, de szinte elkerülhetetlen volt a bukása. A játékszenvedély rengeteg intelligens, nagyszerű ember életét tette már tönkre, mégpedig végérvényesen. Talán most ő lesz a soros. Kissé szánakozva figyelted, majd egy mély sóhajtás kíséretében a pördülő golyót vetted szemügyre. Hirtelen megérezted a krupié tekintetét.

„Vajon, hogy csinálja?” - hallottad a fejedben, ahogy közeledett feléd.

Rámosolyogtál, mint valami naiv szerencsevadász, miközben megpróbáltad felvenni a legbambább arcodat.

- Húszezerért lesz - szóltál közönyösen, miközben lezser mozdulattal odaadtad neki a pénzt.

A pasas kelletlenül állította be az összeget a gépen, és visszaült a helyére. Tudtad, hogy el kell oszlatnod a gyanút, ezért eleinte veszítened kellett. Persze mindig így csináltad. A kapzsiság azonban nagy úr; a józan ész egyik legnagyobb ellensége. Az emberekben működik valami, ami könnyen bajba sodorhatja őket. Te sem voltál kivétel ez alól, hiába próbáltad tagadni. A fizikatanárt figyelted. A kopaszodó, középkorú férfinak nem állt valami jól a szénája. Nemrég lehetett fizetés, persze van mire költenie. Pár év múlva talán ő is a kukában fog kotorászni, mint az a szerencsétlen, akit odakinn láttál. Persze már nem öltönyt fog hordani.

Megkezdted a játékot. Száz forintokat „dobáltál fel” különböző számokra. Nem érdekelt hová. Az első néhány körben nyugodtan veszíthettél, nem számított semmit. Amúgy is kellett egy idő, amíg rá tudtál hangolódni a gépre. Eleinte kis tétekben játszottál, semmi baj nincs evvel. Úgy tervezted, húszezerből csinálsz vagy százat, aztán abbahagyod - így még talán nem feltűnő. Ide pedig csak sokkal később jössz már vissza. Teljesen biztos voltál a győzelmedben, holott nem végeztél valóságszámításokat, és a gyakorta előforduló számkombinációkkal se nagyon törődtél. Neked teljesen más volt a módszered.

Unottan figyelted a golyó pörgését, közben érezted, hogy az öltönyös pasas lelkében egyre nő a feszültség. Így sajnos sokkal nehezebb koncentrálni, mert az érzelmi töltet felerősíti az emberek gondolatkivetítő képességét, ami megzavarhat a célodban. Már ott is volt: láttad a tanár úr feleségét, a gyerekeit. A családjára gondolt, mélységes aggodalommal. Mostanában egyre gyakrabban fordult elő, hogy érzékelted az emberek gondolati hullámait. Érzelmeket, hangokat, képeket, sőt még illatokat is. De sajnos sohasem akkor, amikor szeretted volna. Mintha a tudatos akarat gátolta volna a képességed előtörését.

„Úristen, mi pénzt raktam fel!” - hallottad meg a hangot.
„Ez rosszabb, mint az alkohol! Istenem segíts! Vissza kell nyernem! Fekete legyen, fekete…”

- Tizenhatos, páros, piros - hallatszott a géphang.

Minden erőddel azon voltál, hogy zárd a szívcsakrádat, de mégis átszivárgott az elkeseredés. Ilyen lehet, ha kést vágnak a mellkasodba. Hihetetlen csalódást éreztél. Mintha az egész világ ellened fordult volna. Szinte minden összeomlott körülötted.

„Az asszony meg fog ölni! El kell titkolni valahogy! Mit mondjak neki? Nem hiszem, már hatodszor a piros. A következő körben nyerhetnék talán. Istenem, elfogyott a pénzem!”

Próbáltad kiengedni magadból a fájdalmat, de nagyon nehezen sikerült. Ezért utáltál például temetések közelébe menni - mindig áthatott a szenvedés.

„Csak húzna már innen a francba!” - bosszankodtál magadban.

Az ilyen emberek miatt nem szerettél ide járni. A tanár úr felállt végre. Az ajtó felé indult. Próbálta leplezni a fájdalmát. Kezdtél kicsit megkönnyebbülni. Remélted, hogy több hasonló alak már nem jön be egy darabig. Azért a sajnálat csak beléd mart - ezt nehéz leküzdeni. Pedig mióta ismerted a képességed, szisztematikusan próbáltál kiölni magadból mindenfajta együttérzést. Ám ez a képesség pont az együttérzésről szólt. És egyéb másról is.

Az öltönyös férfi, amint kilépett az ajtón, megcsúszott egy kutyagumin és hanyatt vágódott. Hogy milyen sebességgel csapódhatott a földhöz, azt valószínűleg nem tudta hirtelen kiszámolni, de rendesen megüthette magát. Az ajtó bezárult, így már nem láthattad a továbbiakban a jelenetet.

Megcsóváltad a fejed, és igyekeztél megnyugodni. Félre kellett seperned magadban minden zavaró tényezőt. Nem szerettél volna túl sokáig elidőzni. A golyóra koncentráltál. A fekete fog kijönni. Még azt is tudtad, melyik szám. De most csak a színre tettél. A golyó pörgött… nem jött be. Még nem álltál rá rendesen a játékra. Újra kellett hangolnod az érzéseidet. Erőt gyűjtöttél a homlokod mögött, és kifújtad a feszültséget a mellkasodból. Kezdtél ráérezni. Vártál egy kört, csak figyeltél. A tudatod kitágult, persze tisztában voltál vele, hogy kell még egy kis idő. A krupié félénk pillantást vetett rád. Talán ő is megérzett valamit az erődből. De most ez sem érdekelt. Lehettél volna óvatosabb is, de ha elkapott a szenvedély, már nem számított semmi. Próbáltad visszafogni magad, hogy ne nyerjél túl nagyokat, de így is hamar elérted a kitűzött összeget. A rulett golyó az utolsó körökben már teljesen az akaratod szerint mozgott.

„Csak még egyet. Csak még egyszer. Nem… nem szabad!”
Hátradőltél a székben és kifújtad a levegőt. Jólesett volna egy sör. Szinte remegett a kezed.
„Abba kell hagynom! Muszáj!”
Felálltál a szék mögül.
„Ez tényleg az ördög játéka.”

- Végeztem, kiszállok - intettél a krupiénak.

Még magad is alig tudtad elhinni, amit mondtál. Az izompólós fiatalember mogorván ment oda hozzád. Mikor meglátta, hogy mennyit nyertél, mintha meg sem lepődött volna.

- Gratulálok.
- Köszönöm.

Odakísért a kasszához és fizetett, mint a katonatiszt. Szép sima ügy volt. Így kell ezt csinálni. Szerencsére abba tudtad hagyni még idejében. Elégedett voltál. Most hazasétálsz és pár napig nem mész kaszinónak még a közelébe sem.

Ahogy kiléptél az ajtón, odakünn még mindig kellemes idő fogadott. Járókelők botorkáltak mindenfelé. Csökkent végre benned a feszültség. A kézremegésed alábbhagyott lassan. Győztél. Talán magad felett. Fütyülni támadt kedved. Erre inni kellett valamit. Ha mást nem, egy kólát. Egy büféhez sétáltál és kértél egy kis üveges traubi szódát. Rég ittál már ilyet. Amint hazafelé indultál, még mindig az üveget szorongattad. Farzsebedben pénztárca, s széles mosoly a képeden. Nyugalom és elégedettség költözött beléd. Ilyen lehet a jól megérdemelt munka gyümölcse. Egy elhagyatott úton mentél keresztül, és akkor megérezted. Rossz szándék volt, kétségtelen. Kíváncsian fordultál meg.

Egy jókora ököl töltötte be a látóteredet. Csattanást követően a fejed hátravágódott. Apró, színes pontocskák jelentek meg szemeid előtt, és haltak el pillanatok alatt. Az üveggel ütöttél vissza. Oly erővel, hogy széttört. Némi kóla ömlött ki belőle, de ezt észre sem vetted. Már döftél is a törött üvegcsonkkal, egyenest a támadó arcába. A nagydarab férfi hátratántorodott. Az arcához kapott, és az anyádat szidta. Ekkor egy ütést kaptál oldalról. Jóformán azt sem láttad, honnan érkezett. Hozzávágtad az üvegcsonkot a másik támadóhoz, de már túlságosan közel került. Megragadtad és lefejelted, aztán jobb kézzel felütötted az állát. Bal könyökkel képen vágtad, majd lehúzván a fejét, beletérdeltél az arcába. Valaki ekkor megrúgott, hogy összegörnyedtél és alig kaptál levegőt. Hátrahúzódtál kissé, majd elkapva az újra feléd lendülő lábat, hatalmasat rántottál rajta. A hapsi elvágódott, de már próbálta is újból talpra kászálódni. Többen álltak veled szemben. Egy rúgást kellet hárítanod. A következő férfi egy kissé magasabb volt nálad. Tenyérrel vágtad orrba, tiszta erőből, és löktél egyet rajta.

- A kurva élet! - kiáltotta amint visszahúzódott.

Jól eltalálhattad. Nagyon fájt a bordád, ahol megrúgtak, de igyekeztél tartani magad. Küzdőtartást vettél fel. Sunyi képű, szőke fickó indult el feléd egy pillangókéssel, mire lélegzethez juthattál volna, s valaki közben a hátadba került. A szemed sarkából még érzékeltél némi mozgást, ám ahogy odafordultál volna, fejbe vágtak valamivel. Átkozottul kemény tárgy volt, talán egy vipera lehetett az. Te is kiáltottál, ám az igen tompa volt. Összegörnyedtél, de újabb ütés következett. Majd még egy és még egy. A földre kerültél. Rugdosni kezdtek. Próbáltad összehúzni magad. Nem tudod, hányan rugdostak, de szeretted volna túlélni a dolgot. Valaki kiabált, nem értetted mit. A támadók abbahagyták gyorsan.

- Ezt a Pacemakeres küldi! - közölte az egyikük egy búcsúrúgás kíséretében. - Kerüld el a kaszinóit, te mocsok!

Menekülő lábak dobogását hallottad.

- Jól van, uram? Jól van? - kérdezte valaki kétségbeesetten.
- Kik lehettek ezek az állatok? - hadarta egy rémült női hang. - Hihetetlen, hogy ilyet meg lehet tenni a nyílt utcán. Fényes nappal ráadásul!
- Hívni kell a rendőrséget!
- Vagy a mentőket inkább.

Szinte rezgett feletted a feszültség. Egyre többen gyűltek köréd. Megpróbáltál feltápászkodni. Valaki segített is. Egy kissé megszédültél.

- Jól van?
- Krisztusom, hogy néz ki az arca!
- Semmi baj - nyögted halkan.

Persze ez hazugság volt. Na, igen, ez sajnos nem olyan, mint a filmeken, ahol egyesével mennek rá az akcióhősre, hogy rendre elpáholhassa őket. Rendesen összevertek, pedig kitettél magadért. A támadóid elszeleltek… mindegyik. Tele voltál zúzódásokkal és kék foltokkal.

- Arra futottak! - mutatott a távolba egy alacsony növésű, hidrogénezett hajú nő. - Volt, amelyik alig tudott mozogni, de beszálltak egy dzsipbe és elhajtottak.
- Látta valaki a rendszámukat? - kérdezte egy szakállas férfi.
Senki nem felelt. Az arcodat tapogattad. Aztán a bordáidat.
- Vigyem el a kórházba? - kérdezte jó szándékúan egy őszes hajú pasas.
- Megköszönném.
- Ne hívjuk a rendőrséget?
- Felesleges. Ha csak nem akarnak órákig az őrszobán dekkolni, mint szemtanuk.
- Akkor inkább… hagyjuk, ha magának mindegy.
- Beviszem a traumatológiára. Itt áll a kocsim.
- Köszönöm szépen.
- Remélem, nem lesz rosszul útközben - okoskodott egy középkorú nő. - Ilyenkor jobb inkább a mentőket hívni. Ha belső vérzése van, bármikor rosszul lehet. Meg is halhat akár!
- Semmi bajom! - förmedtél rá ingerülten.
- Csak segíteni akartam.
- Köszönöm, de nem kell!
„Micsoda egy bunkó” - gondolta felháborodva a nő.
„Talán nem véletlenül verték el. S miért nem akar feljelentést tenni? Jobb lesz inkább, ha elmegyek innen. Nehogy már bajba kerüljek egy ilyen állat miatt.”

A telepatikus képességed ezúttal inkább átok volt, mint áldás. Mogorván követted az őszes hajú férfit.

- Tud mozogni?
- Igen, köszönöm.

Egy közelben parkoló Suzukihoz mentetek. Kinyitották neked az ajtót, s beszálltál az anyósülésre. Becsatoltad a biztonsági övet, bár nagyon fájtak a bordáid.

- Igyekszem óvatosan vezetni - szólalt meg a férfi. Tényleg rendes ember lehetett. Ritka az ilyen a mai világban.
- Köszönöm a figyelmességet. Tudja, nem hiányozna egy karambol, mert az rendesen elrontaná ezt a gyönyörű napomat.

A pasas felnevetett. Gázt adott és elindult. A város most csendes volt. A csúcsforgalom csak később szokott elkezdődni. Hamar odaértetek a kórházhoz. Az orvos egy huszonéves fiatalember volt. Lenyalt, fekete haj, intellektuális tekintet. Mikor meglátott, mérsékelt érdeklődés suhant végig az ábrázatán.

- Mi történt magával?
- Leestem a lépcsőn.
- Jó nagyot eshetett.
- Le is gurultam.
- Na persze. Én meg most érkeztem a hat húszas gyorssal egyenest a falvédőről.
- Itt fáj a bordámnál, aztán ugye ezeken a helyeken, és a fejem is ezen a részen.

Az orvos megvizsgálta a puklidat és a zúzódásaidat.

- Ez igen. Gyönyörű munka! Meg kell röntgenezni, s egy koponya CT sem ártana. Nézze… ha megverte valaki, akkor hivatalból értesíteni kell a rendőrséget. Ez ugyanis nyolc napon túl gyógyuló sérülés.
- Honnan veszi, hogy megvertek?
- Onnan, hogy nem vagyok hülye. Szóval mi történt?
- Legurultam a lépcsőn.

A pasas kissé ingerülten nézett a kísérődre. Az őszes hajú férfi egy kissé zavartnak látszott.

- Én nem tudok semmit - hebegte félénken. - Csak azt láttam, hogy sérült, ezért behoztam. Nem ismerem az urat!
- Ahogy gondolják.

A fehér köpenyes már nem kérdezett többet. Megvizsgálta a zúzódásaidat, kiállította a papírokat és elküldött a vizsgálatokra.

- Elkíséri az urat?
- Természetesen.
A folyosóra érve azonban a segítőd már türelmetlennek látszott.
- Boldogul egyedül?
Előhalásztad a pénztárcádat és átadtál neki egy tízezrest.
- Boldogulok, köszönöm.

Szó nélkül tette el a pénzt; eszébe sem jutott tiltakozni, hogy ez sok, vagy nem kellett volna. Tényleg rendes ember lehetett.

- Remélem, találkozunk még, ha megint elverik - búcsúzott el vigyorogva.

Te is elvigyorodtál.

„Kicsit akasztófahumora van, de legalább lehetett rá számítani.”

A vizsgálatokkal viszonylag hamarjában végeztél. Látszólag nem volt semmi komoly bajod, de mégis benn akartak tartani megfigyelésre. Köszönettel utasítottad vissza. A saját felelősségedre engedtek csak haza. Látszott rajtuk, nem igazán tetszik nekik a makacsságod. Talán nem szerették volna, ha fél óra múltán a mentő hoz vissza. Csak vállat vontál. Tudtad, hogy más fog hamarosan kórházba kerülni… bár ő inkább a temetőbe.

Busszal mentél haza. Komoly feltűnést keltettél az utasok között. Lopott pillantásokat vetettek feléd. Egyre jobban zavart a dolog, de viszonylag hamar hazaértél. A ház előtt a szomszédoddal találkoztál.

„Úristen, mi lett evvel az ősparaszttal? Ki verte meg ennyire?” - hallottad meg a gondolatát.
- Mi történt magával, szomszéd? - kérdezte kíváncsian.
- Legurultam a lépcsőn.

Magyarázatnak ez elég gyatra volt, ám az újabb kérdéseket már nem vártad meg.

Bementél a házadba. Az első dolgod az volt, hogy megnézd magadat a tükörben. Valóban ronda látványt nyújtottál. Kék-zöld volt az egész arcod. Megcsóváltad a fejed. Átöltöztél otthoni ruhádba, megmosdottál és felkészültél a mentális gyakorlatra.

Leheveredtél az ágyadra, és igyekeztél ellazulni. A relaxáció most kissé nehezebben ment, mint általában szokott. Negyed óra elteltével azonban már megfelelő hangulatba hoztad magad. Az érzelmeid a mellkasodból, mintha kiemelkedtek volna - egyre távolabb kerültek tőled. Láttad a szobádat belülről. A tested enyhén rángatózni kezdett. Mindig ez történt, ha túl gyorsan léptél ki az asztrális síkra. Volt, aki úgy vélte, hogy ez a sík nem más, mint egy álomvilág, s ami ott történik, az az álmodó fejében játszódik le csupán. Ám olyan is akadt, aki úgy vélte, igazi világ ez is, éppúgy, mint a fizikai sík. A legszembeszökőbb különbség pedig az, hogy erre az „álomkörnyezetre” komoly hatással vannak az itt mozgó embereknek a gondolatai, érzelmei, emlékei, és a többi. Tehát ez egy képlékeny dimenzió. Ám ha valaki az uralma alá tudja hajtani, elérhet bizonyos dolgokat, vagy megtudhatja, amit szeretne. Bár kétségtelenül működnek mechanizmusok, melyek gátolják az „utazókat” mind az öntudatuk megőrzésében, mind pedig a céljaik elérésében.

Ezúttal azonban valamiért simán ment az asztrális síkra történő kilépés. Elképzelted a Pacemakerest, és már meg is jelent előtted. Görnyedt hátú öregember volt, őszbecsavarodott hajjal. Ő volt a kiskirály a kaszinókban. Sokan maffiózónak tartották. Még csak nem is annak a helynek volt a tulajdonosa, ahol a legutóbb jártál, hanem a nagyobb termeket üzemeltette. Fogalmad sem volt, hogy figyelhetett fel rád, mert mindig sokat adtál a biztonságra.

Viszonylag keveseket nyertél, és kerülted a feltűnést. De úgy látszott, hiába. Most azonban te következtél. Gyűlölködve figyelted az őszbecsavarodott vénembert.

„Mi a fenét akar már ez? Már vécézni is alig bír, de embereket veret össze.”

Elhatalmasodott rajtad a harag. Koncentráltál és kiengedted magadból. A mellkasodból tűzvörös massza áramlott elő. A fejed felett lebegett. Az asztrális környezet, mintha vérvörös megvilágításba került volna tőle. Megragadtad a „tűzmasszát” és odavitted a Pacemakereshez. Furcsán nézett rád, egy lekezelő fél mosollyal. Belenyomtad a „tűzmasszát” a testébe. Egyenest a szívéhez. Elkerekedett a szeme a meglepetéstől.

- Tiéd az átkom - súgtad a fülébe elégtétellel.

A tekintetén rémület áramlott végig. A mellkasához kapott. Nagyra tátotta a száját, és a földre roskadva rángatózni kezdett. Visszahúzódtál, mint valami ördögi árnyék, és valósággal megkönnyebbültél, amint átadtad neki a fájdalmaidat. A tested remegni kezdett. Felnyitottad a szemed. Újra a fizikai világban voltál. Nehéznek érezted magad. Az öntudatod a fejedben. Végigvezetted magadon az erőt. A környezetedet szemlélted. Az ágyadon feküdtél. Vettél egy nagy levegőt és felültél. Ez, amit csináltál, csak egy szimbolikus gyilkosság volt, mindazonáltal igazi is egyben. Nem láttad a valódi eredményt, de mégis biztos voltál a dolgodban.

Pár nap múlva már olvashatod is a helyi újságokban a tragikus hírt. Mély megrendüléssel tudatjuk… Nos, igen, nem kellett volna kikezdenie veled. Talán gyávaság volt ily módon bosszút állni, de az is gyávaság, amit a Pacemakeres csinált. Megérdemelte a sorsát. Ráadásul jót tettél vele, mert ő már ebben az életében sosem javult volna meg, így megakadályoztad, hogy újabb bűnöket kövessen el. Remélted, evvel nem vetted át a negatív karmájának egy részét, vagy ilyesmi, mert az egész pasas nem ért annyit. De csak nem kerülsz a pokolba. Persze talán az is bűn volt, amit te tettél. Ha isten képességet adott, akkor felelősséget is adott mellé. De vissza kellett fizetned a tartozást! Ennek így kellett lennie. Ő már nem fog bántani senkit se többé, hiába állt a törvények felett. Ezúttal rossz emberrel kezdett ki. Hosszú éveken át gyakoroltad az elektromos masinák mentális irányítását. Erre miért nem gondolt a vén marha, ha tudta, hogy manipulálod a gépeit? Egy kimagasló képességű mentalistának nem kihívás leállítani egy pacemakert.

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 3 db)