Küzdelem
Jó ideje, ha a magasból lenézek,
Elkapnak az ingerek, kicsit félek.
Félek önmagamtól, ha magam vagyok,
Néha itt hagynám e világot, ha tudom.
Eszembe jutnak emlékképek, hol az első,
Hol az utolsó, ami megrémít, mint az előző.
Nem mondhatom el senkinek ezeket,
Szorít valami belül, talán éget.
Éget, mert nem mindenre van válasz,
S nem mindenből van kiút,
S nem mindenben támasz.
Abban, amiben hiszek, az örökké kísér,
De ne hidd azt, hogy legbelül felél.
Küzdök, harcolok magamban, őrültnek néznek,
De ez még csak egy kis útja
A terepszemlének.
