Jó és rossz felett IV. - A Beyond good and evil története alapján

A jövő útjai / Novellák (897 katt) Petya
  2017.11.06.

4. Shauni ébredése


Habszelő nevének eleget téve szelte a habokat. Belsejében Jade és Paige foglalt helyet. A hullámokon időnként meg-megpattanva röpült Hillys felé az öbölben. Elhaladva a Mammago garázs előtt Jadebe belemart a reggeli érzés.

Akkor messziről látta a Mammago-t. A világítótoronyból. Woof mellkasa csendesen emelkedett, majd süllyedt keze alatt. Az ablakon túl Hillys élte életét. Jade előtt mégsem a város, hanem Yima lebegett. A kis bakfi másról sem beszélt hazaérkezésük óta, mint a rádióban újra és újra megismételt Alpha-Osztag általi híradásról. Azt tervezte, ha elég nagy lesz, beáll közéjük és segít kézre keríteni az Iris-hálózat tagjait. A gyerekekre szépen vigyázott, rendet tartott, ám Amanda szerint, aki egy árva kislány volt és tavaly érkezett hozzájuk, kicsit túlzásba vitte az ugráltatást és minden áron be akarta bizonyítani róla, hogy Iris-ügynök. A gyerekek természetesen nem foghatták fel, mi folyik a fejük felett. Egyszerű módon utánozták a rádióban elhangzottakat. Jóként és rosszként címkézték mindazt, amit megtapasztaltak. De ami ennél borzasztóbb, hogy maga Jade sem mert volna megesküdni rá, hogy átlátja a helyzetet.

Az ionpajzs ismét működött. A számlát kiegyenlítették a Hahn-tól kapott pénzből. Hahn… Vajon az Írisz-hálózatról igazat beszélt? Ha igen, nem ülhet a babréjain. Úgy érezte, túl közel került a sűrűjéhez. A bányában történtek elevenen éltek még benne, semmi sem hiányzott jobban neki, mint belecsöppenni még egy ilyen veszélyes kalandba. De mégis egyre jobban érezte, dolga van az Iris-hálózattal.

Ha más nem cselekszik rajta kívül, akkor neki kell. Hogy néznek majd rá a gyerekek, ha kiderül, tehetett volna valamit? Yima és a többiek mit fognak gondolni róla? Látta maga előtt szomorú tekintetüket. Az elveszített bizalmat, melyet egy meleg, biztonságos otthon valamikori eljövetelébe vetettek. Mellkasa elzsibbadt és elnehezült. Nem bírta elviselni.

A világítótorony ablakában ülve elhatározta magát. Felállt és kisétált a tágas, sok ágyas szobából. Woof is felpattant és lihegve utána eredt. A csigalépcsőn lesétált a földszinti kantinba. Paige éppen főzőcskézett. Yima is vele volt. A kecskeszarvú ifjú lábujjhegyre állva időnként bele-belekukkantott a rotyogó fazékba.

- Felvágtad a répát? Jó. Most kezdheted a többi zöldséget.
- De már annyira unom – mosta meg kezét a fiú. – Miért ilyen bonyolult megcsinálni egy levest?
- Nem bonyolult. Csak roppant körülményes. Tudsz főzni?
- Nem…
- És zöldséget pucolni?
- Azt igen…
- Na látod. Azt csináld, amihez értesz…
- Paige bácsi! – szólt közbe Jade.
Mindketten hátra fordultak.
- Jade… Jobban vagy? Napok óta ki se mozdultál a vackodból. Igazán jót tenne már neked egy kis friss levegő.
- Igen. Sétálunk egyet?
Paige bólintott, majd Yimához fordult.
- Időnként kavargasd meg óvatosan, aztán född be! Ne mozdulj el mellőle, amíg vissza nem jövök!
- Rendben – sóhajtott szemforgatva Yima.

Paige és Jade kisétáltak a világítótorony tágas bejáratán. Közvetlenül a küszöbtől murvás út indult a tengerpart felé. Ropogott a talpuk alatt, ahogy sétáltak. Woof mancsa alól csak úgy pattogzott a kavics, ahogy eliszkolt mellettük. Pihenő rovarok szökkentek odébb előle. Szagot fogott a fűben és előrerohant a fák közé.

- Tudom, mi a véleményed a veszélyes munkákról. A Fekete-sziget előtt is elmondtad már. Viszont gondolkoztam. Az Akuda-bárba kell mennem. Különben nem tudnék tükörbe nézni.
- Megértelek. Ezek szerint hiszel Hahn-nak?

Woof nyomában előbukkant egy sötét színű kis állat. A házőrző egy fa tövéig kergette, ott a rágcsáló hirtelen eltűnt. Valószínűleg visszabújt az üregébe. Mintha csak magát látná, tűnődött Jade. A kis pocok saját eddigi gyávaságát juttatta eszébe.

- A háború épp elég ideje tart ahhoz, hogy véget vessünk neki. Ha ez a módja, akkor ez. Ha mégse, az is kiderül. Mindenesetre mennem kell. Muszáj.

Jade szinte bocsánatkérően nézett Paige-re, de disznó külsejű bácsikája tekintete nem árult el neheztelést.

- Ugye tudod, Jade, hogy ez nem a te háborúd. Senki nem kényszerít, hogy belekeveredj.
- Ha nem jössz, Paige bácsi, nem fogok haragudni rád. De kérlek, ne akarj lebeszélni. Még a végén meggyőzöl. És azt nem akarom… Ha az Iris-Hálózat valóban azért küzd, amit Hahn lefestett, akkor segítenem kell. És ezt csak úgy deríthetem ki, hogy elmegyek hozzájuk. Muszáj megbizonyosodnom. Muszáj!
- Egykoron megfogadtam, hogy legfőbb feladatom lesz távol tartanom téged a bajtól. Egészen addig, amíg képes nem leszel rá, hogy megkülönböztesd, mi az, ami a te dolgod, és mi az, amihez semmi közöd. Mindig úgy gondoltam erre a napra, ami sosem jön el és tudod, elképzelni sem tudtam, milyen lesz majd. Hát, most már tudom. – Paige hangja elvékonyodott. – Többé már nem az a kislány vagy, aki voltál. Hiába is akartalak visszatartani ettől olyan nagy igyekezettel. Felnőttél. Tudomásul veszem. – Köhintett egyet, úgy folytatta. – De te is vegyél tudomásul valamit! Nincs az az Isten, ami visszatarthatna attól, hogy segítsek neked az utadon. Tetszik, nem tetszik, együtt fogjuk végigcsinálni.

Jade válasz helyett átölelte Paige kurta nyakát. Magához szorította és nem eresztette. Paige lapáttenyerét érezte a hátán.

- Jól van, Jade. Jól van. Inkább menjünk és nézzük meg, mi maradt a vacsorából!

Az étel említésére Woof felhagyott zsákmányszerző kísérletével és a könnyen jövő falatok reményében, lobogó nyelvvel loholt vissza a konyha felé.

- A világítótorony is a helyén maradt – mondta Jade. – Szerintem a levessel sem lesz másképp. Feltéve ha Yima nem…
- …ment sehova? Vajon hol kóricál ez a kölyök? – fejezte be a gondolatmenetet Paige. A konyha üresen tátongott, mire visszaértek. A leves csendesen rotyogott a fazékban, a zöldség benne pedig épp puhára főtt. – Fogadok, hogy megint rájött az öt perc. Épp valamelyik szerencsétlen gyereket ugráltatja.
- Ne mondd ezt, bácsikám! Tudod, milyen jó képességű! Igazi parancsnok!
- Hát szakácsnak semmi esetre se mondanám… Hát, te meg hol csavarogtál? – fordult a belépő Yimához. A fiú kezében egy fonott kosár volt. – Nem megmondtam, hogy ne menj el mellőle?
- Csak szedtem pár almát desszertnek. Tessék, ez pont neked való!

Azzal átnyújtott Paige-nek egy darabot, amiből kikandikált egy apró kukac.


Jade hátán végigfutott a hideg. Tekintete beleveszett a szürke égbolt és a magas épületek találkozásába. Hillysre esős idő köszöntött, a hullámok pedig dobálták Habszelőt mindenfelé.

- Ilyen erős szélben csoda, ha a Mammago be nem zár. Issamnak biztos előjött a reumája – aggódott Jade.
- Legalább lesz miért újra rágyújtania. Szerintem egyedül te látod ezt borúsan.
- Akkor is borús. Nem tetszik.
- Nekem se, de mindjárt kikötünk. Már nincs messze a piac. Mondjuk, fogalmam sincs, miből fogunk parkolni.
- Hahn pénzéből nem futja rá?
- Aligha…
- Megoldom – szólt Jade, maga sem tudván, mi tévő lesz majd.

A piac közelében nyitották réges-régen az Akuda bárt. A piac pedig a mólóról nyílt. Amint kiléptek az elázott stégre, megcsapta őket egy erős széllökés. Mégis ott termett a gondnok, hogy szándékához híven megsarcolja őket a parkolási illetékkel. A rák külsejű Kreb ollóit csattogtatva közelített. Vörös bajsza alól hangosan köszöntötte őket.

- Szevasztok, srácok! Milyen ronda időt hoztatok!
- Azt hittük, te intézted, Kreb. Valld be, hogy te voltál! – erősködött Jade.
Kreb idegesen csettintgetett.
- Na, jó, hát legyen. Én voltam, lebuktam. Haha… Meddig maradtok? Mit üssek be? – azzal zavartan előhalászta munkaeszközét, amivel a számlát állította ki.
- Nem sokáig. Néhány órácskát. Addig tudnál falazni nekem? – kacsintott mosolyogva Jade, azzal sarkon fordult és az időközben csodálkozásából kiábránduló Paige-dzsel odébbállt.
- Na, jó, legyen. De csak most az egyszer! Menjetek csak, vigyázok a kis hajókátokra. Járjatok egyet! – kiáltott utánuk Kreb, a szél magával sodorta a folytatást.
- Kezdek megijedni tőled – nézett hátra Paige, mikor már messze jártak Kreb mögött. – Olyan érzésem van, hogy nem is ismerlek. Biztos voltam benne, hogy elkéri majd a kikötési díjat. De te leszerelted, mint annak a rendje. Furcsa lettél.
- Valamit érzek, bácsikám – rántotta meg a vállát Jade. – Valamit, amit eddig csak kerülgettem. De most engedtem neki. Végig ott volt bennem. De jó érzés, tényleg az – mosolygott Jade magabiztosan bácsikájára.

A piac tele volt érdekességekkel. Habár most a rossz idő miatt alig fordult meg valaki. Az öreg fűszerárus hölgy például csak az üres rekeszeken levő feliratot hagyta hirdetésül: „Kijeva kereskedőbódéja – borsikafű, királyrózsa helyre gyün tőlük a gyomra”.

Egy másik üres, paravánnal letakart stand felől egy papírlapot fújt a szél. Jade felvette a földről és kisimította.

Érdekel a versenyzés? Szeretnél sok pénzt szerezni? Vagy mindez egyszerre? Akkor a te helyed a Légpárnás-futamon van! Jelentkezz még ma! Ne maradj le!

Jadenek eszébe jutott Habszelő. Már máskor is olvasta ezt a hirdetést. De még sosem gondolkodott el rajta komolyan. Most, hogy így meg vannak szorulva, talán mégis érdemes lenne ismét megfontolni. Vajon mit bírna ki a kis masina? Elmosolyodott.

- Nézd, ott van Ming – mutatott Paige a fő tér felé.

A rozmár külsővel megáldott Ming kimonóban ücsörgött a boltja előtt. Az üzlet csakúgy, mint a piac, meglehetősen gyér látogatottságú volt.
- Ez nem a mi napunk – tárta szét a kezét megadóan és köszöntette őket a Földről ismert távol-keleti akcentussal. – Akár be is zárhatnánk a bazárt.
- De akkor nem találkozhattunk volna! Örülök, hogy itt találtunk, Ming.
- Én is örülök, Jade! Merre tartasz?
- Az Akuda bárba megyünk Paige-dzsel.
- Értem. De merre tartasz?
- Hogy érted ezt, Ming?
- Ha rád nézek, azt mondanám, jó felé. Érzem a kisugárzásodon. Minden rendben lesz, emlékszel?
- Igen, folyton ezt mondod. Én pedig helyeselek.
- Mert okos kislány vagy. Várj egy pillanatot! – Nehézkesen feltápászkodott és besétált a boltba. Az ajtó nemsokára ismét csilingelt Ming mögött, aki néhány pillanat múlva visszatért. – Fogd!
- Ez az, amire gondolok? – Jade végigtekintett a Mingtől kapott szerkezeten. Bekapcsolta, mire a képernyőn különféle jelek és diagramok jelentek meg. Kisvártatva pedig csipogni kezdett.
- Alighanem valamilyen érdekes dolog lehet a közelben. Csak rád vár, hogy felfedezd.
- Nem fogadhatom el! Iszonyú drága cucc!
- Érzem, hogy segíteni fog az utadon. Használd egészséggel! Ha ennyivel tudok segíteni, akkor szívesen teszem.
- Köszönöm, Ming! – csodálta Jade újdonsült ajándékát.
Paige fél szemmel rátekintett a szerkezetre.
- Hiszen ez az Akuda-bár felé mutatja az irányt! Talán ideje indulnunk!
- Igen, én is azt hiszem. Köszönöm még egyszer, Ming! Isten áldjon!
- Titeket is, Jade! Úgy is lesz, meglásd!

Ahogy befordultak a sarkon, Paigeből előbukott a kérdés.

- Nem akartam Ming előtt mondani, de azt hiszi, sült bolondok vagyunk? Egyedül is odatalálunk az Akudába.
- Lehet, bácsikám, de mi van akkor, ha ez a szerkezet azt mutatja meg, ahol lenned kell éppen? Jól jöhet később.
- Azt szeretném én látni, amikor egy gép tudja helyettem, hol kéne lennem. Nem tetszik ez nekem! Szabadulj meg tőle, amilyen gyorsan csak lehet!
- Úgy lesz, bácsikám – mondta megnyugtatásul Jade, de lelki ujjait közben keresztbe vetette.

Előző oldal Petya