Planescape II. rész - Dhall

Fantasy / Novellák (667 katt) T Gábor
  2017.10.24.

A következő terem jóval nagyobb területű volt, mint az, amelyikben a Névtelen magához tért. Sínhálózat terült szét benne pókháló módjára, melyen mozgatható boncasztalok pihentek. Némelyik fémasztalon holttestek feküdtek, vékony csöveken keresztül csepegett beléjük a tartósítószer rozsdás tartályokból. A falak mentén még több tárolószekrény, rengeteg olyan eszközzel, melyek funkcióját csak sejteni lehet.

A terem közepén egy zombi botladozott. Halántékára a "965"-ös számot tetoválták. Megállt az egyik boncasztal mellett, tovább botorkált az egyik fal menti polchoz, majd vissza a helyiség északi részén lévő tárolóedényekhez. Ezt a sorrendet folytatta fáradhatatlanul háromszög alakban.

- Heh, úgy látszik, valaki elfelejtett közölni ezzel a szerencsétlennel, hogy hagyja abba a Hármas Szabály-menetelést - jegyezte meg Morte.
- Mire gondolsz? - kérdezte a Névtelen.
- A zombiknak nincs túl sok sütnivalója, nem tudnak egyszerre több dolgot csinálni. Mondanak nekik valamit és azt csinálják, amíg rájuk nem szólnak, hogy elég. Ez a nyomorult befejezhetett egy feladatot, csak nem szóltak neki, hogy végzett, így folytatja a mozdulatsort.
- Mi az a Hármas Szabály?
- Eh? Nos, a Hármas Szabály egyike a Síkok "törvényének", miszerint a dolgok hármasával történnek... vagy minden három részből áll... vagy mindig három választás van, satöbbi.
- Nem úgy hangzik, mintha túlságosan hinnél benne.
- Baromság, ha engem kérdezel. Ha nagyon keresel egy számot, bármilyen számot, egy csomó véletlenszerűséget fogsz találni. A hármas szám pedig különösen alkalmas erre.
- Hm. Na, menjünk tovább, egyre nyomasztóbb ez a hely.

A következő teremben egy hatalmas, kétszárnyú vasajtó nyílt. A sínek mentén haladtak tovább. Még több zombi végezte hálátlan munkáját, a boncasztalok mögött egy fakult köpenybe burkolózott Porember ült egy óriási, csaknem embernagyságú könyv előtt. Elképesztően öregnek tűnt, ráncos, fakósárgás bőrét májfoltok csúfították. Szögletes arcán faszén szürke szemek feküdtek, hófehér szakálla a derekáig ért. Szabálytalanul, sípolva vette a levegőt, időnként hangosan köhögött, de ez sem lassította le munkájában: folyamatosan írt a hatalmas könyvbe, mely rengeteg nevet tartalmazott. Fel sem nézett, mikor a Névtelen közelebb lépett hozzá.

- Hahó, főnök! Mi a fenét csinálsz?! - kérdezte ijedten Morte.
- Beszélni akarok ezzel az írnokkal, hátha tud valamit arról, hogy hogyan kerültem ide.
- Nézd, Porosokkal dumálni az utolsó dolognak kéne lennie... - mielőtt a koponya befejezhette volna, az írnok heves köhögésbe kezdett. Perceknek tűnt, mire a vad köhögő roham zihálássá szelídült.
- …és különösképp nem beszélünk beteg Poremberekkel. Hagyd, tűnjünk el innen! Minél előbb kijutunk innen, annál... - mielőtt Morte befejezhette volna, az írnok szürke szeme a Névtelenre villant.
- Rengeteg év súlya nehezedik rám, Nyugtalan - mondta lassan, rekedt hangon, majd letette a tintás madártollat. - De a süketség nem szerepel a betegségeim között.
- Nyugtalan? Ismersz engem? - kérdezte döbbenten a Névtelen.
- Ismerni téged? Én sosem ismertelek, Nyugtalan - keserűség bujkált a hangjában. - Nem jobban, ahogy te ismered magadat. Elfelejtetted, ugye?
A Névtelen teljesen összezavarodott.
- Ki vagy te? - kérdezte az írnoktól.
- Kérdések, mint mindig. És rossz kérdések, mint mindig - enyhén meghajolt, de a mozdulat köhögésbe torkollott. - Dhall vagyok.
- Pontosan mi ez a hely? - kérdezte a Névtelen.
- A Halottasház, Nyugtalan. Újra itt vagy. Ez a váróterem azok számára, akik maguk mögött hagyják az élet árnyékát. Ez az a hely, ahol a halottakat elhamvasszuk, előkészítjük temetésre, vagy munkára fogjuk. Mint Porembereknek, a mi felelősségünk, hogy gondoskodjunk azokról, akik hátrahagyják az élet árnyékát és az Igaz Halál ösvényét járják - Dhall halkan köhögött, majd folytatta. - A sebeid nagyon súlyosak lehetnek, ha nem ismered fel ezt a helyet. Szinte az otthonod.
- Az élet árnyéka? Igaz Halál? - kérdezte zavarodottan a Névtelen. Teljesen leblokkolta a felismerés, hogy nem először járta meg a hullaházat.
- Igen, árnyék. Látod, Nyugtalan, ez az élet... ez nem valós. A te életed, az én életem, csak árnyékok, a valódi élet hitvány utánzatai. Csapda, amíg el nem érjük az Igaz Halált. A szenvedély és érzelem nélküli állapotot, a tisztaság állapotát.
- Miért akarnak a Poremberek holtan látni engem?
Dhall felsóhajtott.
- Azt mondják, vannak lelkek, akik soha nem érhetik el az Igaz Halált. A Halál ignorálja őket, sosem kerülhet be a nevük a Holtak Könyvébe. A tény, hogy felébredtél a halálból, azt sugallja, hogy egyike vagy ezen lelkeknek. A létezésed elfogadhatatlan a frakciónk számára.
- Elfogadhatatlan? - kérdezte ijedten a Névtelen. - Ez nem sok jót jósol nekem.
- Meg kell értened, a létezésed blaszfémia a számunkra. Sokan a frakciónkból azonnal elrendelnék a hamvasztásodat, ha tudnának a nyomorúságodról.
- Te Porember vagy, de nem tűnik úgy, mintha a halálomat kívánnád.
- Mert azt vallom, hogy nem kényszeríthetjük rá másokra a hitvallásunkat. Neked saját akaratodból kell feladnod az élet árnyékát, nem azért, mert mások akarják - Dhall kis híján megint köhögésben tör ki, de sikerült vissza tartania. - Amíg maradok a beosztásomban, megadom neked a jogot, hogy megkeresd a saját igazságodat.
- Ez némileg megnyugtató. Említetted, hogy nem egyszer jártam már itt. Hogyhogy a Poremberek nem ismertek fel engem?
- Írnok vagyok, én katalogizálom a tetemeket, amik a Halottasházba kerülnek. Csak én látom azoknak az arcát, akik a boncasztalokon fekszenek. A titkod biztonságban van nálam.
- Meg kell kérdeznem: tudsz valamit rólam?
- Egy keveset, Nyugtalan. Még kevesebbet azokról, akik veled utaztak és most nálunk vannak elhantolva - Dhall sóhajtott. - Kérlek, többé ne akard, hogy más is veled tartson az utadon. Amerre te jársz, arra jár a szenvedés. A terhedet egyedül kell cipelned.
- Voltak velem mások? - kérdezte döbbenten a Névtelen. - Kik?
- Nem emlékszel a nőre, aki most az emlékcsarnok alatt nyugszik? Úgy tudom, veled volt. Tévednék?
- Hol van a teste?
- A földszinten, az északnyugati emlékcsarnokban. A neve az emlékműre van vésve. Talán felfrissíti az emlékezetedet.
- Kik voltak még velem? - a Névtelen próbált emlékezni, de eredmény nélkül. Sem nőre, sem másra nem emlékezett.
- Nem tudom a nevüket. Néhányan túlélték - Dhall körbe intett. - Minden halott ide kerül. Néhányan veled járták az utat valaha.
- Hogy kerültem ide?
- Egy rozoga, penészes kocsin hoztak ide, Nyugtalan. Több holttesttel együtt. A halom közepén feküdtél, a testnedveid összefolytak a többiekével. - Dhall fintorgott. - Nem valami királyi érkezés. Az udvarmestered Pharod volt, mint mindig. Örült annak a néhány nyomorult petáknak, amit értetek kapott, mikor kiborította a kocsit a Halottasház kapujában.
- Ki ez a Pharod? - kérdezte izgatottan a Névtelen.
- Ő egy... egy gyűjtő. Egy hullagyűjtő. Vannak városunknak olyan dicstelen polgárai, akik abból élnek, hogy a halottakat idehozzák. Itt legalább méltó módon tudunk gondoskodni az elhunytakról.
- Úgy látom, nem igazán kedveled ezt a Pharodot.
- Vannak emberek, akiket tisztelek, Nyugtalan - Dhall halkan köhögött. - Pharod nem tartozik közéjük. Úgy viseli alávaló mesterségének jelvényét, mint valami becsületrendet. A legalacsonyabb kaszt lovagja. A holttestek, amiket a falainkhoz cipel, mindig egy kicsit kevesebb méltósággal érkeznek, mint amennyi életükben volt. Pharod bármit kifeszeget a merev ujjak közül.
- Pharod elvett tőlem valamit? - a szörnyű gyanú előretört a Névtelen fejében.
- Elég valószínű - felelte Dhall elgondolkodva. - Volt nálad valami értékes? Pharod mindent elvesz, ami nincs fizikailag beépítve és néha még az sem szab gátat a mohóságának.
- Elvesztettem egy naplót.
- Egy naplót? - Dhall kissé meglepettnek tűnt. - Ha képviselt bármilyen értéket, akkor esélyes, hogy Pharod enyves kezében van.
"Még egy ok, hogy megtaláljam ezt az embert" - gondolta a Névtelen.
- Hol találom őt?
- Ha minden így megy tovább, Nyugtalan, Pharod előbb fog megtalálni téged és ide hozni, minthogy kiderítsd, melyik bűzlő pocsolyában fészkel éppen.
- Ennek ellenére meg kell találnom.
- Ne keresd Pharodot, Nyugtalan! - mondta Dhall figyelmeztetően. - Biztos vagyok benne, hogy még néhány ehhez hasonló kör, és csak ő lesz néhány garassal gazdagabb, de te semmivel sem bölcsebb. Fogadd el a halált! Ne forgasd tovább nyomorúságod kerekét! - Meg KELL találnom! - mondta élesen a Nyugtalan. Kezdett kifogyni a béketűrésből. - Tudod, hol találom?
Dhall vonakodott, mielőtt válaszolt volna.
- Nem tudom, hogy Pharod melyik ürülékes kő alatt húzza meg magát éppen, de azt hiszem, a Halottasház falain túl, a Kaptárban van valahol. Talán kint tudja valaki, hogy pontosan hol rejtőzik.
A Névtelen elgondolkozott.
- Korábban említetted a sebeimet. Mire gondoltál?
- Igen, a sebek, amik a testedet "díszítik". Egy gyengébb embert már az Igaz Halál útjára tereltek volna ezek a sebek, de a te esetedben még gyógyulnak is. De ezek csak felszíni sebek. Az elmédet sújtó sebek mélyebbek lehetnek. Mindent elfelejtettél, igaz?

A Névtelen bólintott. Nem nagyon tudott már mit kérdezni. Az elmúlt fél óra egyszerűen túl sok volt neki.

Dhall megint köhögött, majd halkan folytatta.

- Én már közel vagyok az Igaz Halálhoz, Nyugtalan. Nemsokára átmegyek az Örök Határon és meglelem a békét, amit keresek. Belefáradtam és beleuntam ebbe a halandó létbe - halkan sóhajtott. - A síkok már nem tartogatnak nekem több csodát. Nem akarnék örökké élni, vagy még egyszer élni. Nem bírnám elviselni.

A Névtelen erre már végképp nem tudott mit felelni. Egyre erősebb késztetést érzett, hogy megtalálja annak a bizonyos nőnek a síremlékét és kijusson innen.

- Köszönöm a segítséget, Dhall. Búcsúzom.
Már megtett néhány lépést, mire Dhall hangja megállította.
- Tudd, nem irigyellek, Nyugtalan. Folyton újraéledni egy borzasztó átok. Néhányszor még vissza fogsz térni ide. Sigil városa nem túl kedves. - Többet nem szólt.

Folytatás következik

Előző oldal T Gábor