Zsoldos Péter, avagy a szentesi születésű Stanislav Lem

A jövő útjai / Esszék (1375 katt) Jimmy Cartwright
  2017.10.29.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/4 számában.

Zsoldos Péter az Alföldön, Szentesen született 1930. április 20-án, vagyis idén lenne 81 éves. Élete első tizennyolc évét egy akkor még városon kívüli házban töltötte, így kiemelkedően fontossá vált számára a természettel való kapcsolat. Az ettől való elszakadás élete végéig nosztalgikus vágyódással töltötte el. A könyvek iránt korán, már négy éves korában érdeklődni kezdett, családja csak felolvasással tudta figyelmét lekötni. Később, miután az általános iskolában megtanították olvasni, kívülről el tudta mondani Kipling: A dzsungel könyvét és vagy fél tucat Jack London novellát. Első önálló olvasmánya Tolsztoj: Kreutzer szonátája volt, így talán érthető, hogy a következő hat-hét évben félve és tisztelve kerülte a szépirodalmat. Helyette összeolvasott mindent, amit a természettudományokról akkoriban lehetett (csillagászatot, földrajzot, geológiát, régészetet). Azután Huxley: Vak Sámsonja következett.

A két, fent említett író (Tolsztoj és Huxley) hatására tizenöt éves korától kezdve tudatosan írónak készült, olvasmányai megválogatásában egyedül Szerb Antal két irodalomtörténetét és tanulmányait tartotta az igazságra vezérlő kalauznak. A helyi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd zeneszerzést tanult a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán 1949-től, ahol 1956-ban megkapta zenetanári és kóruskarnagyi diplomáját. Ezután a Magyar Rádióban lett zenei szerkesztő-riporter. Munkája közben a bölcsészkaron pszichológiát tanult 1963-tól 1967-ig. A tudományos-fantasztikus irodalommal 1957 után kezdett foglalkozni. Magyarországon elsősorban ilyen témájú műveiről ismert.

Élete során hat SF regénnyel ajándékozott meg bennünket, sorrendben: A Viking visszatér (1963), Távoli tűz (1969), A feladat (1971), Ellenpont (1973), A holtak nem vetnek árnyékot (1983), Az utolsó kísértés (1988). (A Viking visszatér, a Távoli tűz és Az utolsó kísértés című könyvek trilógiát alkotnak.) A hazai science-fiction irodalom egyik legjobb írója volt. Mind a hat regénye a sci-fi igazi klasszikusává vált, amit az is alátámaszt, hogy műveit más országokban is kiadták; a svéd, a bolgár, a román és a cseh nyelvterületen is nagy sikert arattak. Egyes regényeinek címét (A Viking visszatér, Távoli tűz, Ellenpont) a Solaris együttes számcímül választotta. A feladat című könyvét 1975-ben megfilmesítették. (Erről bővebben a 10. oldalon kezdődő „A feladat: kultikus konfliktusregény emberekről, embereknek” című írásunkban olvashattok.)

Az 1997. szeptember 7-én alakult AVANA Egyesület arról a városról nevezte el magát, amely Zsoldos Viking-trilógiájában szerepel. Zsoldos Péter halála 1997. szeptember 26-án következett be, így már nem érhette meg, amikor az egyesület 1998 februárjában kézhez kapta a hivatalos bírósági bejegyzést. Ám emlékére 1998-ban az Avana Egyesület és Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata megalapította a Zsoldos Péter Díjat, amellyel azóta minden évben kitüntetik a magyar tudományos-fantasztikus irodalom kiemelkedő alkotásait novella és regény kategóriában. Bár a díj megítélése vegyes, ennek ellenére az egyetlen jelentősebb hazai sci-fi elismerés.

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 1 db)