Pom Pom meséi

Neoprimitív / Írások (1096 katt) Norton
  2017.08.04.

- Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismeritek? Igazából engem senki sem ismer, mert hol ilyen vagyok, hol olyan. Bámulatosan tudom változtatni a politikai nézeteimet. Lánglelkű, ifjú kommunistaként kezdtem, aki nem hitt az Istenben, és lenézte a vallásos embereket.

Hű voltam a rendszerhez, de csak addig, amíg az érdekeim úgy kívánták, aztán nézetet váltottam és liberális lettem. Új formámban nagy hévvel kívántam szabadságot az elnyomottaknak, és habzó szájjal üvöltöttem, hogy le a mocskos kommunistákkal!

Én voltam a hős, aki szembeszállt a rendszerrel. Persze már csak akkor, amikor lehetett, ám erről nem szól a fáma.

Később a leginkább keresztényhez hasonlítottam, aki már hitt az Istenben, és mindent megtett azért, hogy megerősítse ezt a csodálatos kultúrát. Haragom egyaránt lesújtott az elkorcsosult liberálisokra és a mocskos, mindent ellopó kommunistákra. Egy pillanatig sem akadtam fenn azon, hogy jómagam is voltam már mindkettő. Nem számít, mert ismét átváltoztam.

Új formámban aztán még inkább jobbra sodródtam, és kis híján fasiszta lettem. Jelenleg felváltva szidok mindenkit, miközben fennhangon hirdetem, hogy csak én vagyok az igaz ember, na meg azok, akik velem vannak. Ha kell, persze szépeket is mondok. Más az arcom itt, és más az arcom ott.

Hamar megtanultam, hogy mindig azt kell mondani, amit az adott közönség hallani akar, függetlenül attól, hogy mi az igazság. És hogy mi az igazság? Annyit hazudtam, hogy már magam sem tudom. Talán csak az a lényeg, hogy az erősebb kutya baszik, és hogy semmi se szent, ha a hatalomról van szó. Szóval hol ilyen vagyok, hol olyan.

Az egyik nap ezt hazudom, a másikon meg azt, miközben mindent ellopok, amit csak lehet. Akármerre megyek, összeugranak az emberek. Oszd meg és uralkodj! Ezt a leckét jól megtanultam.

Most leginkább egy szélkakashoz hasonlítok. Ahogy nyikorogva forgok… ide, oda… ide, oda. Mivel a politikai széljárás forgat a tengelyem körül. Muhuhahahaha! Muhahahahááááá!

- Mi bajod van, Pom Pom? Megrémítesz.
- Szia, Picur, semmi bajom. Csak az ostoba elmeorvosok hápognak mindig. Egyébként hova rohansz?
- Iskolába. De egyáltalán nem rohanok.
- Elkísérhetlek?
- Nem is tudom…
- Akkor elkísérlek!
- Jaj, Pom Pom, olyan izé vagy! Akárhányszor a fejemre ugrasz, mindig összeborzolod a hajamat. Ráadásul borzasztóan bűzlik a politikád. Már az osztálytársaim is megérzik rajtam. Néhányan csak büdöskének hívnak.
- Így járt a gázfelhő fingó kisiparos is.
- A gázfelhő fingó kisiparos?
- Eredetileg nem ez volt a neve. Egyszerűen Kázmérnak hívták, és egy propellergyárban dolgozott.
- És mitől lett gázfelhő fingó?
- A nagymamája imádott főzni, és volt egy titkos receptje, amit még a honvédség se tudott tőle megszerezni, pedig biofegyvernek tökéletes lett volna.
- Miféle titkos recept volt?
- Hát titkos, te kis buta! Most mondtam. Annyit tudtak róla kideríteni, hogy állítólag bab, tojás, vagy háromféle hagyma, és néhány különleges adalék kell hozzá. Kázmér nagyon szerette azt a pörköltszerű ételt, de sajnos úgy felfújódott tőle, mint egy légballon.
- Kellemetlen lehetett.
- Hát még, amikor a munkahelyén elszólta magát! Olyanokat szellentett, hogy mindenki rosszul lett a közelében. Elkábultak a közelében dolgozók, aztán a távolabb állók is. Elájult a minőségellenőr, a főnöke és az összes kollégája. Később elküldték a szerencsétlen férfit az üzemorvoshoz, de az is befulladt, és könnyezni kezdett, amikor megérezte a bűzt.
- Szegény Kázmér.
- Hát még a többiek. Kázmér sírva ment ki az utcára, de a szabad levegőn még messzebbre terjedt a bűz. Az autók egymásnak ütköztek, leállt a forgalom, és aki csak tudott, menekült a férfi útjából.
- Rossz lehetett neki.
- Ne is mondd! Annyira elkeseredett szegény, hogy leült egy fának a tövébe, és hangosan zokogni kezdett. Csak akkor hagyta abba a sírást, amikor megint szellentenie kellett. A madarak leszédültek a fákról és a bogarak is elhallgattak. Szerencsére Gombóc Artúr annyira meg volt fázva, hogy nem érezte a szagokat.
- Gombóc Artúr, a nagy kövér varnyú?
- Varnyú, vagy valami olyasmi. Hogy miféle szerzet, azon még az ornitológusok is vitatkoznak. Szegény Kázmér neki panaszolta el a bánatát. Elsírta, hogy nem akar lemondani a nagymama főztjéről, mert az annyira finom… csak van ez a kellemetlen mellékhatása. Most hagyja ott a munkahelyét, vagy mi a fenét csináljon?
- Mit eszelt ki Gombóc Artúr?
- Egy ideig csak gondolkodott, miközben befalt három tábla csokoládét. Aztán kipattant a fejéből az isteni szikra: ha gázról van szó, akkor meg kell keresni az ország legtehetségesebb gázszerelőjét.
- Őt persze nem volt nehéz megtalálni.
- Jól mondod, Picur. Ez a férfi okosabb volt minden zseninél, és hamar rájött a megoldásra: ha Kázmér dolgozni akar, akkor váltson munkakört!
- Hogyan?
- A balszerencsés férfi köré egy biogáz üzemet kell építeni!
- Egy biogáz üzemet?
- Úgy van. Hamar meg is építették. Kázmér minden nap befalt vagy három tányérral a nagymama legjobb főztjéből, aztán csak hagyta, amit a természet diktált: bele kellett szellentenie egy tölcsérbe, ami egy gázvezetékhez csatlakozott.
- És mit értek el ezzel?
- Hogy mit? Felfűtötték vele az egész várost. Az üzem építéséhez felvettek vagy kétmilliárd forintnyi állami, és hatmilliárd forintnyi uniós támogatást. Így ezzel is jól jártak.
- Okos az a gázszerelő.
- De még milyen okos. Ráadásul aznap egy másik problémát is megoldott.
- Tényleg?
- Hallottál már a mindent megtisztító Mosó Másáról?
- Még nem.
- Ő egy orosz takarítónő volt, aki túlzásba vitte a munkáját. Kényszeres takarító volt, és amikor végzett a villanykörtegyárban, ahol dolgozott, akkor az utcán folytatta a takarítást.
- Miért volt az baj?
- Hogy miért? Úgy kivikszolta az autók szélvédőjét, hogy fényleni kezdtek, mint a Salamon töke, a szembejövő sofőrök pedig elvakultak tőle. A tömeges karambolok szinte állandósultak a városban.
- Borzasztó!
- Mására ráadásul kihívta a kommandósokat a Mindenkit Feljelentő Mancika néni, és lecsukták szegényt egy időre, de még a börtönben is csak sikált. Nagy álmai voltak.
- Reménykedett valamiben?
- Az volt a terve, hogy amikor kiszabadul, létrehoz egy takarítócéget.
- És sikerült neki?
- Sajnos nem, mivel büntetett előéletű volt, de nem ez volt a legnagyobb baja, hanem az, hogy nem adtak neki állami támogatást.
- Miért nem?
- Mert nem volt elég tehetséges. Azt a támogatást a legkitűnőbb gázszerelő kapta meg.
- Ki hitte volna.
- Ugye, milyen meglepő?
- Akkor szegény Mása tovább szomorkodhatott.
- Egy ideig. Aztán segített rajta a jó gázszerelő, aki egyedül tehetségesebb volt, mint kéttucatnyi ember.
- Megszánta talán?
- Úgy van. Rájött, hogy nem tehet róla, hogy annyira okos és magasan képzett, mint senki más a világon. Adni kell valamit azoknak is, akiket nem áldott meg a sors az ő csodálatos képességeivel.
- Nagyon nehéz lehet egy ekkora tehetséggel élni.
- Jól mondod, Picur.
- Na és mit talált ki az a zseni?
- Mivel Mását nem tudták kigyógyítani a betegségéből, ezért folyamatos munkát kellett neki biztosítani, ami nem annyira balesetveszélyes, mint a szélvédő fényesítés.
- Milyen munkát adtak neki?
- Szerencsére a jó gázszerelőnek volt egy barátja, aki kaszinót üzemeltetett, és rengeteg piszkos pénz folyt át a kezei között.
- Azt akarod mondani…
- Úgy van! Az orosz Mása jelenleg a pénzt mossa tisztára a kaszinóban.
- És nem fogy el a pénz?
- Viccelsz, Picur? Manapság nem talicskával, hanem kamionszám hordják ki a piszkos pénzt az ország legnagyobb kasszáiból. Másának így folyamatosan van munkája.
- Nagyon szép történet volt. De már megint elkéstem az iskolából.
- Sietned kell?
- Nem akarom, hogy ismét büntetést kapjak. Már unom a fenekelést, és a tanár úr előtti térdelést is.
- De jó annak a tanárnak.
- Szervusz, kedves Pom Pom!
- Picur… az este én is megvárhatlak?
- Hááát…
- Ez most egy igen, vagy egy nem?

Vége

Előző oldal Norton