A Völgy ura I.

A jövő útjai / Novellák (979 katt) Petya
  2017.04.16.

Magor

A nőstény haján és testén vonzó fénytörést fedezett fel minden alkalommal. Ívelt dereka és telt csípője volt, ahogy kiegyenesedett. A termékenység jelei. A fogai mind megvoltak. Maga vizsgálta meg a saját ujjaival. Benyúlt a szájába és kitapogatta. Nyálának se az állaga, se a szaga nem árulkodott arról, hogy betegséget hordozna. Egészséges. A szemei pedig értelmet tükröztek. Megértette, mit mondanak neki. Nem kellett megbüntetni. Más kölykére vágyakozva tekintett. Gondoskodó. Szerette nézni. Még inkább használni. Már többször párosodott a nősténnyel.

A legutóbbi hadjáratból zsákmányolta. Érdekes, gondolta. Micsoda adottságok. Mégse a törzsfőnök kölyke. Pedig azt érdemelné. Mégis valamelyik halászé. Az adottságai alapján a magaslaton van a helye. Még mindig érezte a lányon a halszagot. A vágyát sosem lohasztotta le, de máskülönben zavarta. A folyók lenn voltak. Nem méltó egy ilyen példányhoz. A vizük hideg és mocskos. Nyüzsög bennük az élet. Idefenn azonban más a helyzet. Magor népe erős volt. A legerősebb.

Felállt a nőstény mellől. Az térdepelve pihegett, karjait maga alá húzva. Arcába lógó haja meg-megemelkedett, ahogy kifújta a levegőt. Lassan oldalára borult, összehúzta magát. Térdét közrefogta. Arccal a tűz fele fordult. Majd megbékél, nézett le rá Magor.

A barlang szájához sétált. Férfiassága himbálózott. Hajába kapott a szél. Mindig megbékélnek. A népe nem értett a szóból. Magor többször óva intette őket. Az első engedetlenséget mindig a legifjabb hím kivégzésével torolta meg. Abból a legtöbbször értenek. Ezek rendszerint csecsemők voltak még. A falhoz csapta a bömbölő kisembert és már el is hallgatott. Az anyja keservesen zokogott utána napokig. A fájdalom beleivódott a lelkükbe a félelemmel együtt. Utána folytatták azt, amit Magor elvárt tőlük. Halásztak, vadásztak. Beszolgáltattak. Annyit, amennyit csak tudtak. Magor emberei jó étvágyukról voltak híresek. Most igazán csillapíthatták vérszomjukat is.

Letekintett. A sziklás kiszögellések barlangszájaktól hemzsegtek. Legközelebbi vérei közvetlenül alatta foglaltak helyet. Az alatt pedig az ő véreik. A barlangokban forró víz bugyogott elő a sziklák közül. Az élelmesebbjei, mint Magor, kádat vájtak a földbe. Kényelmesen fürdőzhettek. A többi a kezéből formált kelyhet és magára löbbölte a vizet. Múlandó megoldás. Magor ebben is időt állóbb volt.

Nem volt mocorgás. Nemrég ettek. Legtöbben aludtak. Néhány törzs-testvére lézengett csak. Kezükben karók, hegyükhöz éles követ kötöttek. Ebben is különböztek a Völgy többi népétől. Eszközöket használtak. Apró indafonatokat készítettek. Abba raktak kődarabokat. Megpörgették fejük felett és sokszor halálos találatokat adtak le. Nem a kezükkel hajigálták. Magor megértette kiskorában, hogy nem elég erősebbnek lennie, okosabb is kell legyen másoknál. Ez a felismerés tette alkalmassá a vezető szerephez. Ezért volt az ő népe a Sziklás magaslaton. A völgy legelőkelőbb helyén. Nemrég tért vissza. Még a csatát pihente. Ami inkább büntető csapás volt, semmint igazi csata. Testileg cseppet sem volt megerőltető, de az erdei szellem elpárolgott belőle. Vissza kellett nyernie kegyét, mielőtt embereinek mutatkozik.

A közelben elterülő szentély felé indult. Így hívta magában. Akhai. A szent éjen érkeztek a magaslatra. Akkor vonult be népes családjával. Apja sokadik felmenőjének kötelékével. Magor még kicsi volt, mégis jól emlékezett apja intő szavaira. Soha ne forduljon el a szellemtől! Az ad neki erőt, igazi erőt. Megpillantotta a fákat. Zöldellő lombjuk volt. A legközelebbihez sétált és megérintette a kérgét. Várt. Levágott emberi fejek rémlettek föl. Kicsorbuló végtagok, csontok reccsenése. Vér szaga, ürüléké, félelemé. Az egész egy sikollyá vegyült és elcsendesedett. Beléphetett az Akhaiba. A szellem kegyesen elcsendesítette háborgó lelkét. Lágy fű csiklandozta vastag talpát. A nap fénye átszűrődött a leveleken. Megpillantott egy férfit. Egy fa tövében ült. Odalépett hozzá. A testvére volt.

- Jól küzdöttél - szólt hozzá.
- Te is - válaszolt kisebbik fivére. Vállán bekötözött seb volt. A neve Romo. Megtámaszkodott, miközben felállt. - Azt súgja fiam lesz. Már másodszor.
Magor bólintott. A fiúgyermek jó jel.
- Kiérdemelted.

Összenéztek, Romo távozott. Jó fiú, gondolta Magor. Megbízható. Letelepedett oda, ahol eddig öccse ült. Behúzta lábat és lehunyta szemét. Súgott neki a szél. Jó dolgokat. Kerek pocak rémlett fel előtte. Örömteli pillanatok. Magvak, hús és hüvelyesek. Gyermekáldást és bő termést ígér a szellem. Magornak sok gyermeke volt. Lánya és fia egyaránt. Arról nem szól az ígéret, milyen nemű lesz. Látta magát, amint lenéz a Völgyre. Messze a hegyeket. Nagyon messze. A lábuktól a Magaslatig húzódott a területük. Körbesétálhatott. Gyönyörködhetett. Minden rendben. Semmi nem fenyeget.

Kinyitotta a szemét. Úgy érezte, a szellem beléhelyezi magát. Nem kételkedett hatalmában. Nem érezte meggondolatlannak a megtorlás üzenetét. Ugyanis nem állt meg a legifjabb gyermek halálával. Több követte. A második és a harmadik is. Előbbit megfojtotta. Utóbbit pedig előbb nemzőképtelenné tette, majd agyon verette. Másik kisebb testvére, Hamir, aki a harmadik volt a sorban, merészebb javaslatot tett. Kevésbé idegenkedik úgy az erőszaktól, mint Magor. Azt akarta a törzsfőnöktől és fiaitól, becstelenítsék meg saját lányaikat, testvéreiket, aztán végezzenek velük és magukkal is. Hamir szerint az árulókat kéne megfojtani. Magor viszont nem volt kegyetlen. Hamir sötéten nézett rá, miután visszautasította. Romo mellette állt némán. Tekintete szintén árulkodó volt. Csak Hamirral ellentétben nem dühöt, hanem tanácstalanságot tükrözött.

Magor nem tartotta tanácsosnak eltérni a hagyományoktól. A fiak élete a fizetség. Az üzenet nem első alkalommal lett átadva. Ha késik a beszolgáltatás vagy ellenkezés üti fel a fejét, akkor fizetni kell. Mivel ő engedte meg Busának, a Völgy folyam menti térsége felügyelőjének, hogy megtartsa nemzett fiait, így neki van joga elvenni őket. Busa nem tudta megregulázni testvéreit, és ennek saját kölykei látták kárát. Nem volt mit tenni, száműzte Busát. Pedig milyen ígéretes volt. Saját kezével végzett bátyjával. Az tette őt a törzse legalkalmasabb tagjává. De az régen volt. Változott a széljárás. Most azon törheti a fejét, ki alkalmasabb a vezetésre. Busa nyolc testvére közül választhat. Ezek a családok a folyam mentén elszórva éltek. Mind a halászattal foglalatoskodott. Senki nem értett jobban náluk hozzá. A nyerészkedők, akik miatt az egész helyzet kialakult, eleve kiesnek. Valószínűleg azt fogja választani, amelyiktől a többi a legjobban retteg. Akkor rend lesz. Magor rendet akar. És a legjobban az eszközökhöz értett, amik ehhez kellettek.

Lépteket hallott. Valaki lába nyomán susogott a fű. Erős testalkatú, sötét bőrű, mandulaszemű férfi volt. Hamir közeledett felé. Felállt. Megvárta, míg Hamir odalép hozzá. Előtte egy pillanatra megtorpant, nem számított rá, hogy Magort itt találja.

- Nem jól döntöttél - ingatta a fejét Hamir. Hosszú haja meglendült.
- A szellem nem ezt mondta - szegte fel a fejét Magor.
- Nekem mást súg.
- Félreérted akkor.
Hamir összehúzta a szemét és nagyokat szuszogott.
- Mikor megyünk?
- Holnap reggel. Amint a Völgy megvilágosodik.

Hamir bólintott és egy másik fához sétált. Nem ahhoz, amelyiknél Magor ült. Feszes volt a járása. Érezte rajta a dühöt. Majd megbékél. Ahogy mindig. Magára hagyta öccsét és elindult kifelé az Akhaiból. Magasan a koronában dallamosan énekelt egy madár. Magor megállt, de nem látta, hol van. Az erdő lassan megritkult. Elérkezett a szentély határához. Ismét megérintette az egyik fa törzsét. A gondolatai megelevenedtek. Lüktetővé váltak. Érezte, hogy nagyon erős. Élettől duzzad. Nőjére gondolt.

Visszament a barlanghoz. Gondolatai sűrűsödtek, mint a súlyos sziklák körülötte. Teljes sötétség borult rá, amint belépett, de ehhez hamar hozzászokott. Mire a tűzhöz ért, már a lángok tűntek zavarónak. Odabent találta. Épp a forrásvízben ült. Pirosló árny táncolt a hátán. A barlang elviselhetetlen halszagot árasztott. Talán magáról le tudja mosni végre. Bemászott mellé, szembeült vele. Magához húzta. Segített neki mosakodni. Ettől meg szoktak nyugodni a nőstények. Ha a hím segítségükre van. Megmosta a combját, a vállát. A nő saját arcára locsolt egy kis vizet és dörzsölte. Magor megszagolta vizes haját. Mintha még mindig poshadt hínár lenne. De a mellei gyönyörűek. Kiemelte kezét a vízből. Az ujjairól cseppek hullottak a gömbölyű idomra. Megvárta, míg lefolynak, aztán újra csepegtetett. Ujjaival hozzáért. Finoman megtapogatta. Kemény volt és puha egyszerre. Csodálatos. Megkívánta. Először gyengéden, majd, mivel nem engedelmeskedett, egy kicsit erélyesebben megfordította. Nem érzett szagot már, nem gondolt semmit. Csak a vonzó derekat, lángoló ölét és az elkövetkezendő percek iránti vágyat. Megmarkolta. Szerette a forró vízben megélni lénye egyik legkésztetőbb oldalát.

Előző oldal Petya