Mesék a lápból - A disznagló szarovnyikok X.

Neoprimitív / Írások (1277 katt) Petya
  2017.03.20.

10. – Pocsolya

Másnap reggel volt. Rég elült az esti csata zaja. Maláj kievickélt nagy nehezen a partra. Már tudatában volt annak, hogy hazaért. Ez nem a Vastócsa. Felismerte kis falvacskáját a pocsolya aljában. Ugyanakkor régen lappangó felismerés tört rá. Hazaért. És ugyanolyan, ha nem még jobb érzés öntötte el. A susnyás megrezdült mögötte.

- Maláj, életben vagy? Én vagyok az!
- Bandi!
- Hogy érzed? Bejött a víz? Átnedvesedtél?
- Semmi extra. Ez nem a Vastócsa…
- Sajnálom. Viszont van rossz hírem.
- Mi?
- Megérkezett a Király.
- És? – tárta szét kezét Maláj. – Ennek örülünk, nem?
- Nem éppen. Nézz csak oda, kicsit foghíjasak.

A távolban felsorakozott a Zümmögő Birodalom és a sejk serege. Szemben velük a narancsos király Pócai és a gyalogos termeszek. A konda kitépte magát a Pócok öleléséből és elszelelt. Termeszekkel nem volt hajlandó szembekerülni. Kiegyenlített volt a felállás. A békatapultok betárazva várták, hogy az ellenség meginduljon. A szárnyas termeszek alig várták, hogy összemérhessék erejüket az általuk hitványnak tartott szárnyatlan, áruló testvéreikkel. Feszülten várakoztak.

- Mi tévők legyünk? – kérdezte Bandi.
- Kerítsük elő Barnabást!
- Ott is van – mutatott Bandi egy cilinder nagyságú gombakalapra. – És ott van Szárnyas is. Vele én fogok leszámolni.

És valóban. A vezérkari tisztek egy gombakalapról szemlélték a szembenálló csapatokat. Barnabás elkülönülve ücsörgött.

- Csss, Barni! – lopakodott közel hozzá Maláj.
- Maláj, Bandi, ti éltek? – suttogott fojtottan Barnabás. – Már megijedtem, hogy odavesztetek.
- Miért nem szöksz meg? Meg se kötöztek!
- Hova menjek? Hiszen láthatod! Itthon vagyok… Itthon vagyunk mind. Hová mehetnénk?
- Azt reméltem, majd te meg fogod mondani! – somolygott cinkosan Maláj. Felmutatott az égre, ahol egy terebélyes szárnyú, tollas egyed körözött. Nyilván kíváncsi volt, mi zajlik alatta.
- Repülünk, hát persze!

Se Zakariás, se Svejk, sőt még Szárnyas se méltóztatott Barnabásra figyelni. A Vastócsa project részesedésén szólalkoztak össze. Túl elfoglaltak voltak ahhoz, hogy olyan semmiségre figyeljenek, mint egy fogoly.

- Ha a madárra nem is, de a rabra figyelhetnének – súgta Maláj.
- Kikérem magamnak, nem vagyok muszlim. Habár szép nagy a muszklim. De az ott fenn tényleg egy fogoly.
Bandi hátára huppantak, a Lápi Póc pedig nyílegyenesen megindult a lombkoronák felé.
- Ott ül azon az ágon!
- Még jó, hogy nem egy virágon!
- Maláj! Most szüneteltesd az ülephangulatot!
- De annyira örülök, hogy látlak, hogy be nem áll a szám!

Bandi egyenesen a madár feje fölé röppent. Maláj és Barnabás átszökkentek a feje búbjára. Út közben megbeszélték, hogy Bandi elvonja a tollseprű figyelmét. A konda nincs olyan messze. Még utolérhetik őket. Egy kis kocát elkülönítenek a többitől. Az anyja majd utánaered, idecsalogatják a Pocsolyához a többit is. A fiatal kocának még nincsen rossz emléke a termeszekről. Az idősek pedig elfelejtik majd, ha féltik a kicsit.

- Indulás! – kiáltott Bandi és elröppent a madárka szeme előtt. Az vijjogott, hangosan, kikérte magának ezt a szemtelenséget. Micsoda dolog ez, kérem! A két szembenálló sereg pedig megindult egymás felé.

Túrtak a turcsi orrocskák. Kutatták a szarvasgombát. Vagy a tököm tudja mit (Szépirodalomban egyébként nem írunk ilyet, hogy tököm tudja, de ez nem szépirodalom és különben is tényleg nem tudom, mit túrnak a disznók! – a szerző). A távolban feltűnt egy madár. Az idősek felé sem orrontottak. Tudták, hogy jót tesz nekik, ha rájuk száll. Legalább az élősködőktől megszabadítja őket. Enyhít a nyavalyán. Ám amikor azt látták, hogy a konda legkisebb tagját szemeli ki, na, akkor sokan közülük haragra gerjedtek. Még többen pedig egymásra. A konda azon része pedig, amelyik zokon vette a kocát ért atrocitást, nem volt rest horkantani és megindulni utánuk. Édesanyja, Mangal Ilona is így tett. Nagytestű, sörtés göbe volt. Pont erre volt szükségük Malájéknak.

- Remélem, tudjátok, mit csináltok – Bandi cikázott jobbra-balra a madár elől. Folyamatos életveszélyben volt, de volt már rosszabb helyzetben is. Aztán eszébe jutott valami és kiröppent a képből.
- Hová ment? – kérdezte Barnabás.
- Biztos eszébe jutott valami – válaszolt Maláj.

A kis koca szeme elé lógattak egy kis bőrös virslit. Az meg nyargalt, hogy utolérje. Szegény pára, páratlan lelkesedéssel fújtatott, nem zavarta a pára.

- Mi az abszolút malackodás?
- Maláj, kérlek ne…
- Mi az, Barna?
- Kérlek, ne…
- Hát a röff!

A konda mögöttük dübörgött. Egyenesen az otthonuk felé. Kiabálás és mozgolódás ütötte meg a fülük.

- Hallod már? Mintha megkezdődött volna.
- Hallom bizony. Egymásnak estek… De még megmenthetünk mindenkit, ha sietünk.


Bandi cikázott az erdőben. Aztán a sűrű növényzet mögött feltűnt a Pocsolya. Partján ott állomásozott továbbra is a vezérkar. Bandi a gombakalap felé vette az irányt. Mögötte nem sokkal kirobbant az ágak mögül a fogoly is.

- 50-25-25! Ez az utolsó ajánlatom! – üvöltötte Zakariás.
- Harmadolunk! – kiáltotta Svejk.
- Meghalunk! – mutatott az ég felé Szárnyas.

És valóban; amint ezt Szárnyas kimondta, Bandi elrepült felettük. A madár úgy gondolta, három a magyar igazság. Zsupsz, be is falta mindhármukat. Viszont a ráadást már nem tartotta olyan sietősnek. Kényelmesen felröppent egy ágra és megnyugodott. Aztán a harcolók felé nézett és elgondolkodott.

Ebben a pillanatban csörtetett be a konda. Élükön a kocával, rajta a szarovnyikokkal. A csata heve pedig lehűlt. Nem volt igazán miért harcolni. Hisz a főkolomposok mind gyomortájékon voltak már. Még azelőtt véget ért, hogy elkezdődhetett volna.

- Te, Barni!
- Igen, Maláj?
- Most, hogy ilyen nagy a béke és az egyetértés, mit szólnál hozzá, ha végre megkeresnénk azt a Vastócsát? Csak itt van valahol a közelben!
- Nem mondasz hülyeséget! Viszont volna egy kérdésem!
- Ne kímélj!
- Mi lesz, ha kórosan kiszáradunk? Hol keressünk menedéket?
- Itthon. Akkor hazajövünk. De aztán újra elindulunk. Menjünk, mielőtt anyám leteremt valami miatt! Nézd, már jön is!
- Lumpen vagy! Alig jössz haza, már mégy is tovább? Nem is köszönsz? Malájka, ide gyere, kis fiam! Nem hallasz, büdös kölyök? MALÁJ!!!

De Maláj és Barnabás már messze jártak. A seregek pedig kedélyes beszélgetés mentén barátokká váltak. És vendégül maradtak még sokáig a Pocsolyában. Ahol egy pillanatra minden a feje tetejére állt. De amit a két bátor kis szarovnyik tisztára suvickolt. Nyomukban a kondával, rajta a félig már disznóvá serdült kocán vágtattak egy új világ felé, ahol remélték, számításaik valóra válnak. Sokáig mesélték történetüket, tanulságos volta miatt. Otthonról, barátságról és álmokról. A kis szarcsimbókok azóta is ezt fújják. Ha megkérdezik tőlük, mit szeretnének hallani, egyből Maláj és Barnabás kalandja jut eszükbe. Felváltva ismétlik: A disznagló szarovnyikok! A disznagló szarovnyikok!



10+1
- Hát én bizony nem kérem többet, Híg bácsi!
- Ez össze van csapva! Hol marad Maláj apja?
- Semmi Vastócsa nem volt benne! Ganésa is alig!
- Uncsi! Mi van az Iszapos Iszákossal?
Az öreg Híg megitta utolsó korty sörét és a pondróságokra fókuszált.
- Tényleg, róluk elfeledkeztem. Tudjátok mit? Mondok inkább egy másikat!

Előző oldal Petya
Vélemények a műről (eddig 2 db)