Mesék a lápból - A disznagló szarovnyikok IX.
9. – Avas tócsa
Sötét éjszaka volt, de Bandi különleges képessége folytán hibátlanul lavírozott a szembeszökő ágak között. Maláj minden erejével Bandihoz simult, nehogy lesodorja valami, szemét csukva tartva próbált nem elájulni.
Amint egy buja bokron haladtak át a kondával, Bandi megragadta az egyik ágat, felültette rá Malájt, aztán ő maga is megbújt a sűrűben. Észrevétlenek maradtak, nem sokára elhalt az utolsó disznaj röfögése és az utóvéd Pócok szárnyrezgése is. Akkor Bandi fogta magát és Malájjal a hátán megindult a konda számára áthatolhatatlan szakasz felé.
- Már látom a víztükröt! Visszaveri a holdat!
- Köszönöm, Bandi! - nézett fel Maláj. Tényleg ott volt. A Vastócsa. Ahogy elképzelte. Csak épp rengetegen nyüzsögtek odalenn. Békák ücsörögtek a vízfelszínen úszó leveleken. Legyek és szárnyas termeszek röpködtek közöttük. - Sosem érünk oda élve. Képtelenség.
- Nem fognak észrevenni! Bepottyantalak! Mire feleszmélnek, már a vízben vagy és elbújsz valahol. Én meg visszasietek a többiekhez, mielőtt lebuko...
- Ott van a dezertőr! Elkapni!
Nyomukban loholtak a Lápi Pócok. Azonnal kiszagolhatták egy társuk eltűnését. Egy szakaszt küldtek, hogy elkapják.
- Ez rázós lesz! - kiáltotta Bandi és megiramodott a tócsa felé. Egyedül lett volna sanszuk, de ekkora tömeget nyomban kiszúrtak odalentről.
- Behatolók! Tüzet nyiss!
Az apró, készenlétben lévő legyek sorban beröppentek a békatapultok szájába. Azok pedig a nyelvük erejével kilőtték őket egyesével. Kattogtak, mint a gépágyú.
Maláj erőre kapott. Rettenetes szárazság kínozta, de a füle mellett elsuhanó légygolyók tettek róla, hogy éber maradjon.
Egy Lápi Póc utolérte őket.
- Bandi! Állj meg azonnal! Még visszajöhetsz! Nem fogunk megbüntetni! A király a szavát adja!
Mire Bandi megfontolhatta volna a válaszát, a Lápi Pócnak meggyűlt a baja egy léggyel. Az arcába csapódott. Termeténél fogva azonban nem jelentett leküzdhetetlen akadályt. A második és harmadik viszont igen. Megtapadtak szőrös felületén. Ráakaszkodtak szárnyaira, lábaira. Megbénították szerencsétlent. Tekintetére kiült a félelem, miután nem sikerült leráznia magáról őket.
- Vízbe vele! Vízbe vele! - kiabálták a legyek. Szemükben lángolt az öngyilkosságra való hajlam. Maláj legalábbis ezt olvasta ki belőle. Pontosan erre volt szüksége.
- Maláj, mit művelsz?
A szarovnyik elrugaszkodott a Lápi Pócról. Átugrott zuhanó társára. Körülöttük sorban hullottak a vízbe. Alig repkedett néhány Póc szabadon, azok is inkább lőtávon kívül.
- Menj vissza, Bandi! Menekülj!
Bandit majdnem eltalálta egy lövlégy. Lassan elmaradt zuhanó társa mögött, ahogy megértette, mire készül Maláj. Amennyire tudott, a segítségére volt. Most már egyedül marad.
Malájt, a Pócot és a legyeket elnyelték a sötét habok.
- Felfrissültél?
Maláj kinyitotta a szemét. Egy tiszta, száraz helyiségben volt. Megkötözve. Ott ült egy szobában Zakariással, Svejkkel és Szárnyassal, aki elragadta...
- Barnabás! - látta meg barátját Maláj. Barnabás szintén egy székhez volt kötözve, kábultan hanyatlott le a feje az ölébe. Mint akiből a szart is kiverték.
- Nyugi, jól van - legyintett Zakariás.
- Miért tettétek ezt? Miért tettétek tönkre a Vastócsát? Hiszen belezuhantam. Direkt! Mégse érzem, hogy átjárna valami különleges érzés...
- Nem kellett tönkre tenni. Soha nem is volt mágikus a vize. Kamu volt. Csak valami részeges bolond találhat ki ilyen mesét - hadarta Svejk.
- Az nem lehet! Hiszen beszéltem apámmal! Meg Ganésával is! Valóság volt.
- A barátod semmi ilyesmi találkozásról nem mesélt. Hidd el, szóra tudom bírni, akit akarok - ropogtatta meg kézfejét Szárnyas.
Maláj akkor döbbent rá, hogy egyedül volt ezeknél a találkozóknál. És eszméletlen is. Akkor pedig lehet, hogy csak képzelte.
- Hol vagyunk hát?
Maláj jobban szétnézett. Egyszerű házikó belsejében voltak. Ismerős, szétfolyó elemekkel díszítették a lötyögő falakat. Malájnak egyszerre megütötte a fülét egy ismerős hang.
- Malájka! Egyelek meg, hazajöttél? - lépett be anyja a szobába egy másik, szomszédos helyiségből. - És szereztél új barátokat is? Hát nagyon ügyes fiú vagy! Az én Malájom hazajött! Milyen csudálatos! Megyek, elújságolom mindenkinek!
Az édesanyja csókot lehelt mindenki arcára és elsietett. Malájnak elhűlt a maláriás vére.
- Otthon vagyok? Nem a Vastócsánál? A saját kis pudvás tócsánkhoz érkeztünk vissza? Az nem lehet, ez csak valami rossz álom...
- Pedig igaz - emelte fel a fejét Barnabás. - Én se akartam tudomást venni róla, és tessék. Meg lett az eredménye. Péppé vertek. Törődj bele, Maláj! A Vastócsa nem létezik - hanyatlott vissza erőtlenül.
Maláj lecsukta a szemét és megrázta a fejét. Nem lehet, nem igaz. Ilyen nincs! Ébredj fel! Ébredj!
- Ébredj, Híg bácsi!
Az öreg Híg egyik karjára borulva szuszogott. Másikban üres korsót szorongatott. Gyerekek ülték körbe, ébresztgették.
- Mi van? Ki az? - kapta fel iszákos fejét.
- Hogy van vége a történetnek, Híg bácsi? - A kis szarovnyik csimbókok értetlenül néztek egymásra. - Ugye nem így? Ez olyan uncsi! Ugye hogy a Vastócsához mentek? Az sokkal izgalmasabb!
- Hogy hal meg Svejk?
- Szárnyast kicsinálják?
- Bandi túlélte?
Az öreg Hígnak keresztbe állt a szeme, olyan részeg volt. Nagyot nyelt, ha lett volna nyála, de úgy kiszáradt a mese alatt, mint a meséjében Maláj.
- Majd én hozok neked algasört! - jelentkezett az egyik szarcsimbók.
- Mi a neved, fiú? - nézett rá fél szemmel Híg. A másikat becsukta, hogy ne lásson kettőt belőle.
- Betyárkörte.
- Téged még beleszőlek egy mesébe, meglásd!
Megvárták, míg Betyárkörte hoz egy új kört. Leült és mindenki elcsendesedett. Híg nekiállt befejezni a mesét.
- No, ott tartottunk, hogy Maláj és Bandi pácban voltak. Póc a pácban, ha úgy tetszik. De nem kell félni, mindketten megúszták. Bár egyikük sem szárazon…