Mesék a lápból - A disznagló szarovnyikok VIII.
8. – Kilátások
A disznaj hátán ültek. Vágtatott a vad konda, mintha korbáccsal kergetnék őket.
- Pedig csak a Vérszopócok ügyködnek a hátsó egyedeken. Amelyik lemarad, azt döfik jól ülepen. A többi meg szedi a lábát, nehogy ő legyen a következő - mondta a Narancs király a szerencsés túlélőknek. Nyüzsgött körülöttük a kiszolgáló személyzet, akiknek nyűgös arcáról Maláj leolvasta, mennyire megnehezíti munkájukat a zabolátlan iram.
- Mondtam, hogy keverve kérem, nem rázva! - teremtette le alattvalóját a király, miután megkapta koktélját. Elhajtotta a pincérbogarat, majd az előtte ücsörgő hármashoz fordult. - Egyébként örülök, hogy épségben vagytok. Kezdtem aggódni. Nem érkezett felőletek semmilyen információ.
- Nem voltak a megbeszélt helyen, királyom, ezért keresni kezdtem őket - mutatott Bandi Malájra. - Mire a nyomukra akadtam, már a termeszvár felé vitték őket. Utánuk eredtem, reménykedtem, hogy a társaim majd kiszagolnak.
- Úgy is lett - bólogatott a király. - Nem volt más választás, nyugtalan lett az állomány. Hiányoltak. Lépni kellett. Út közben pedig ráakadtunk erre a kallangó kondára. Valami azt súgta, még hasznukat vesszük, ezért három fele osztottam a Póc sereget. Egy harmad hátulról, kétharmad pedig oldalról egyengeti az útjukat. Aztán feltűnt egy nagy szárnyas-felhő. Egyenesen belevezettettem a disznókat. Egy bokor-erdő körül állomásoztak. Szétforgácsoltuk őket, miután beléjük hajtottunk. Közvetlenül utána találtak rátok az oldalvédek.
- Az utolsó pillanatban jött, Herr König - szólt Maláj. - Majdnem felfaltak minket. Nem is tudom, hogy háláljuk meg.
- Semmiség - vetette keresztbe lábát a király -, viszont ő nem nagyon szeret beszélni. - Nyomira mutatott, aki még mindig be volt pólyálva. - Vajon él még?
Maláj szeme kikerekedett, annyira meglepődött. Nyomiról elfeledkeztek. Eszeveszett tempóban kezdte szétnyitni a rostokat. Egyszer csak kibukkant egy elkékült rágószerv.
- Atya isten, csak nem fulladt meg?
Lejjebb ásott, egészen addig, míg a termeszharcos feje felszínre nem került. Sajnos az sem festett rózsásabb képet. Bandi elgondolkodott.
- Legalább nem halt meg hiába... Bár ami azt illeti, talán mégis...
Malájnak is eszébe jutott, mennyi emlék fűzi a termeszkatonához. Egy halovány kép ugrott be, majd egy másik még haloványabb. Valami bigott ideológia mentén vér és halál...
- Tulajdonképpen ki volt ő nektek? Valami rokon? - tudakolódott a király.
Bandi és Maláj összenéztek.
- Igazándiból senkink - mondták egyszerre.
Nem sokkal később tiszteletteljes megemlékezés keretén belül ledobták Nyomi porhüvelyét a konda páratlanul dübörgő párosujjú patái alá. Maláj beszámolt a Legyek Ura és Svejk tervéről, mellyel keresztbe tettek a Narancs király üzleti befektetésének.
- Hát így állunk. Tulajdonképpen hová is tartunk?
- Nem máshová, királyom, mint a legendás Vastócsához! - lelkesült Maláj.
Látta is egyből a király nagy hirdetőtáblán, egy vastag fa törzsébe vájva: Vastócsa --->
- Áhá! De jó! Mindig is meg akartam merítkezni a vizében! Talán elorozhatnám ez elől a Legyek Ura elől. Majd meggondolja ezután kétszer, kivel packázzon.
Egy közönséges Póc röppent a beszélgetésbe.
- Királyom! Olybá' tűnik feltűnt egy objektum jóval előttünk. Valami Rézpocsolya, azt mondják többen. A konda is érez valamit, mind szeretne abba az irányba csörtetni. Afele menjünk?
- Azt hiszem, lassan elkezdődik - dörzsölte össze négy pár tenyerét a szúnyog király. - Hajtsátok a kondát egyenesen a Tócsa irányába! A Legyek Urát akarom!
Maláj szeretett volna csatlakozni a fellelkesült Pócok kurjongatásához. De hirtelen elfogta a szárazköhögés. Apró porszemcsék hagyták el szervezetét. Elfogta a szédülés, ujjai elfehéredtek. Minden jel az akut szárazság legvészjóslóbb stádiumára utalt. Aztán hirtelen végtelen fáradtság uralkodott el rajta. Pihekönnyűvé vált és felkapta a szél. Messze repítette a kondától. Messze Banditól meg a királytól. Érezte, hogy hová. Egészen a Vastócsáig. Szétmorzsolódott, míg odaért. Félő volt, nem éri meg az út végét. De Maláj összeszorította szuvas fogait és elhatározta, hogy életben fog maradni. Elér a tócsa vizéhez és megszerzi az örök nedvességet. Aztán csak a jól eső csobbanást érezte. Egyre mélyebbre merült. Levegőbuborékok ölelték körbe. Az egyik apró buborékban megjelent egy különös alak. Állaga folyamatosan változott. Hol folyós volt, hol szilárd. Hol fekete, hol sárgásbarnább.
- Ganésa vagyok, Maláj - szólalt meg. - Azt hiszem, régóta szeretnél már beszélni velem. Örülök, hogy eddig eljutottál, már nem kell sokat várnod. Nemsokára találkozunk.
Maláj megijedt attól, hogy megfullad, ha kiereszti a benn tartott levegőt. Végül mégis bátorságot merített. Legnagyobb meglepetésére képes volt megszólalni.
- Tényleg a Vastócsa az? Ahová megyünk? Ott lesz?
- Ott lesz, igen. Oda akartál mindig is eljutni. Ott lesz mindenki, aki számít. Légy erős, nem sokára hazaérsz.
Ganésa hangja szétesett. Több kivehetetlen hangfoszlánnyá szakadt. Értelmezhetetlenné vált, mint a víz alatti beszéd. Maláj füle nem tudta megkülönböztetni egymástól a szüntelen bugybérokolást. Az élet hangja volt ez, durva, vad vízmosás. Véget nem érő katyvasz. De nem tartott örökké. Patakká szelídült, majd csermellyé. Csordogált, finoman, halkan. Mintha Bandi szólítaná.
- Jól vagy, Maláj?
- Mi történt? - nyitotta ki a szemét.
- Összeestél itt nekem - nézett rá a Lápi Póc kétségbeesve.
- Nem érzem túl jól magam. - Malájban hirtelen felderengett az imént átélt látomás. - Bandi, mikor érünk a Vastócsához?
- Sajnos kerülőt kell tennünk. Túl sűrű egy darabon az erdő. Kibírod még egy darabig?
- Nem hiszem. Így is majdnem elszellentettem magam. Segítenél?
Bandi vívódott. Világos utasítást kapott a királytól. Minden Pócnak a konda körül a helye. De ő megkedvelte Malájt és szeretne rajta segíteni. Most mi tévő legyen?
- Sajnos nincs más nedves közeg a környéken, ami megmentene téged - döntött Bandi -, remélem, nem hiába leszek dezertőr.
- Köszönöm - sóhajtotta Maláj.
- Még ne köszönd! Még oda is kell érnünk. Nem lesz egyszerű.