Mesék a lápból - A disznagló szarovnyikok V.

Neoprimitív / Írások (1035 katt) Petya
  2017.02.11.

5. – Svejk

A színházigazgató magán kívül volt. Őrjöngött, amiért szakmai előre menetelének letéteményeseit rabosítva elvezetik.

- Ugyan mihez kezdjek most? Nem tehetik ezt velem! Elviszik a csiszolatlan gyémántjaimat! Tönkremegyek! Mehetek koldulni a kavicsok alá! Hallgathatom, hogyan kopácsol majd az eső a murván! Durván elbántak velem ezzel! Talán nincs is értelme tovább az életemnek, lehet, hogy feladok mindent és fiatalkori álmaimat kergetem tovább. A saját farkamat. Körbe-körbe... Addig, amíg csak terem körte. És ha elfáradok, akkor majd fuss egy kört te.
- Ó, te ökör, te! - szólt Barnabás a háta mögé. - Fogd már be! Hiszen nekünk lőttek! Nem hiszem el, Maláj, hogy ez történt velünk!
- De legalább már tudjuk, mire készülnek!
- És mire megyünk vele? Kinek szóljunk? Ezzel a titokkal fogunk elszáradni. Már látom, hogy hordanak szét a termeszek minket. Előbb a lábainkat, aztán a karjainkat, végül a fejünk...
- Hacsak egy tervet meg nem fejünk!
- Most ne bolondozz! Nincs itt rá az idő! Ne fárassz, legalább most ne!
- Fára? - szívta meg a fogát Maláj. - Fel a fára? Ó!
- Hallgass! - szólt rá a rendetlenkedőkre Svejk egyik termeszkatonája. - Inkább hallgassatok minket!

Maláj és Barnabás egy-egy kövér hátú termeszen utaztak megkötözve. A Maláj alatt szolgálatot teljesítő kedvet kapott a szócsépléshez.

- Ha hallani akartok valami igazán magával ragadó történetet, ezt hallgassátok meg! A jelmondatunk a termeszvárban a következő: Ha kellesz, egyből ott teremsz!

Na, most szerintem sokkal jobban azonosulhat ezzel egy magamfajta, ha így hangozna: Ha kellesz, ott termesz! Szerintetek nincs igazam?

Barnabás és Maláj összenéztek. Egyetértettek abban, hogy ez a vicc borzalmas. Semmiképpen sem komolyan vehető. Ugyan ki lenne rá képes?

- Minek terheled őket az agymenéseddel, Nyomi? - szólt a másik termesz.
- Ők kezdték a szellemi kútmérgezést, én csak folytattam. De felőlem csendben is maradhatunk. A rágóim úgyis csápoltak eleget mostanság.
- Ó, hogy az a...

Egészen a termeszvárig folyt köztük a vita. Barnabás egészen jól szórakozott. Maláj inkább komoran hallgatta a verbális csörtét. Azon gondolkozott, hogy keverednek ki a slamasztikából. (Megmondom őszintén én is azon gondolkodom, de mindjárt kitalálom... Pamm, pamm, pamm... Lalala... Igen, igen, igen ezaz! Megvan! - a szerző)

Beesteledett és nem sokára megvirradt. Bóbiskolva bukott előre Maláj feje. Időnként felriadt, de csak, mert álmában irtózatos szóviccel kínozták. Aztán rájött, hogy a termeszek szócsatája sem jobb. Vajon amikor Barnabással folytatnak hasonló beszélgetést mások füle hallatára, az is ilyen megterhelő tud lenni?

Felbukkant előttük a célállomás. Látszott, hogy egy döngölt földúton egy óriási kürtő felé haladnak. A kürtő felett pedig egy csupasz bokor ágai magasodnak. Az egyik ágon pedig lifeg valami. Áttetsző, de stabilan lengedező. A sejk lakosztálya!

- Foglyokkal a lakosztályba, ezt az utasítást kaptuk. Találkozó utána a többiekkel a kantinban. Állítólag bogárburger lesz ma a menü.
- Remélem, az jobb lesz, mint a tegnapi rovarragu. Iszonyú íze volt. Szerintem belefőzték a passzív idegrendszerüket is. Borzalom.
- Borz csak holnap lesz.
- Ne folytasd!

Megmászták az ágas-bogas bozótot. Felkapaszkodtak a rügyek mentén, elszáradt levelek hullottak csapásuk nyomán. Megérkeztek a sejk bejáratához. Egy kör alakú, merev szegélyű bejárathoz, ahonnét idegen eredetű illatok terjengtek kifelé. A két katona egymásra nézett.

- Na, most ez szerinted bűz vagy illat?
- Fingom sincs.

Bevitték őket és elhelyezték egy biztonságos részen. Talpuk alatt a béka nyelvéhez hasonlatos állagú anyag terült el. A termeszek elmentek. Apró százlábúak másztak elő rejtekükből, vigyázó szemeket vetve a foglyokra.

- Innen aligha menekülünk meg élve - szólt borúsan Barnabás.
- Várjuk ki a végét! Inkább nézzük meg, mi van a terem végében! - nézett Maláj a kapu felé. Azt lassan beszőtte a százlábúak áthatolhatatlan szövete. - Arra aligha jutunk valamerre.

Egy darabon emelkedett a folyosó. Igazán meleg volt idebenn. Ahogy Svejk leírta. A fala áttetsző volt, látni engedte a külvilág elmosódott mását. A fény egyre erősödött, ahogy megjelent a napocska. Valóban gyémántként csillogott valami végig a falon. Valaminek a hátramaradt része lehetett, de remek dekorációként szolgált. Szépen tört meg rajta a fény. Elfogyott lábuk alól a talaj. Letekintetve egy medencét pillantottak meg. Az illat forrása. Gőzölgő, a falak fehéres-sárgás, fásult színéhez hasonlatos folyadékkal volt tele.

- Áh, a színészpalánták - kiáltott Svejk derékig kilógva az úszómedencéből. Hátát apró százlábú rabszolgái tapodták. Lábait masszírozták, csápjait gyúrták. Meglehetős kényeztetésnek volt alávetve. - Meg kell mondjam, jól szórakoztam rajtatok múlt éjszaka, de az üzlet az üzlet. Ugyanakkor, ha van valami információtok a Legyek Uráról, amivel megfúrhatom a pozícióját, örömmel venném, ha tudomásomra hoznátok.
- Különben mi lesz? Belefojtasz ebbe a ... valamibe?
- Amondó vagyok, nincs más választásom. Nemes halál. De, ha meg tudtok győzni arról, ne tegyem, szabadok vagytok.
Barnabás és Maláj kupaktanácsot tartottak.
- Emlékszel, milyen zűrzavaros lárvaélete volt Zakariásnak? Amikor be nem állt a szája a békában. Hajtja a folyamatos megfelelési vágy. Irányítani akar mindenkit. Talán ezzel a sérüléssel megtorpedózhatja. Mit szólsz?
- Nincs nagyon más sanszunk. Próba cseresznye - mondta Barnabás.
Helyet foglaltak az úszómedence langyos, váladékos levében.
- Igen, ezzel kezdhetünk valamit - vakarta meg mellkasát a sejk, miután ismertették vele az elképzelést. - Jól forog az agyatok. Lehet, pazarlás lenne titeket elkaparni. Pedig ez volt Zakariás kifejezett kívánsága. - Svejk sokáig tépelődött, majd így szólt. - És talán nem ez a megfelelő alkalom a lapok újrakeveréséhez.
Kimászott a léből, majd elindult a kijárat felé. A válla mögött még odalökte.
- Abból a Vastócsából pedig legfeljebb csak az avas tócsa igaz. Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnotok - intett szolgálóinak, akik elindultak a két szarovnyik felé.
- Most mit tegyünk? Belefojtanak! - pánikolt Barnabás.

Maláj is kapkodta a fejét, de tanácstalan volt. Szívét mégis inkább a legenda leomlása nyomasztotta. Mégse lenne igaz?

A százlábú sereg körülöttük termett. Barnabást lerántották a mélybe. Elmerült egyetlen szó nélkül. Ez a sors várt Malájra is. Behunyta a szemét. Ebben a pillanatban megrázkódott a medence. Valami az oldalfalnak ütközött. Valami nagy, fekete test.

- Bandi! - üvöltött Maláj.

A Lápi Póc belemélyesztette óriási fullánkját a medence aljába. Mintha dugót húztak volna ki. A százlábúakkal együtt a kakimoszatkákat is beszívta a keletkezett örvény.

Előző oldal Petya