Hó és vér I.

Fantasy / Novellák (1137 katt) B.C. Angyal
  2017.02.06.

A nap szikrázóan ragyogott a kék égen. A madarak vidáman csiviteltek, a természet a megújulást ünnepelte. Mindenki örült a pompás időnek, kivéve Evalue-t, aki karjait szorosan fejére és füleire tapasztotta, így próbálva meg tompítani a vidám zajokat.

- Jaj nekem – nyögte. - Jaj… Szörnyen fáj a fejem.

Lassan megpróbálta kinyitni szemeit, de az apró résen át beszűrődő fény annyira bántotta, hogy azonnal becsukta őket.

- Mintha ezer tű fúródna a fejembe….

Amint azonban a látott kép eljutott tudatáig, elfelejtette minden fizikai fájdalmát, szemei kipattantak, ő pedig felpattant addigi hason fekvő helyzetéből.

- Neeeeeeeee – nyögte. – Megint elkaptak! – lemondóan sóhajtott. - Úgy tűnik, nem szeretnek az istenek…

Most tudatosult benne, hogy egy apró börtöncellában van.

- Hogy kerültem én ide? – kérdezte magától merengve. Erősen összeráncolta szép ívű szemöldökeit és gondolkodni kezdett. Igen, tegnap este a helyi kocsmában volt. Társnőivel megünnepelték a boszorkányszombatot, utána áldozni kívánt Aeval istennőnek. De ahhoz előbb áldozatot kellett találnia és hol máshol kereste volna, mint a helyi kocsmában? Igen ám, de ott bor is van. Ő pedig szereti a bort… És már megint nem tartotta a mértéket! Pedig milyen jóképű áldozatot talált! Már majdnem megszerezte, amikor karok ragadták meg. Halványan rémlett neki valami… De ki jelenthette fel? Nem kellett sokáig töprengenie, mert hamar rájött: biztosan az a komor, mogorva vénember volt, aki a sarokban ült: természetesen egyedül. Nem szerette az ilyen búval bélelteket…

Öröm az ürömben, hogy idegen helyen van. Az itteni inkvizíció még nem ismeri. Ha tudnák, hogy sikerült elfogniuk a híres Evalue-t! De hamarosan meg fogják tudni, ebben biztos volt. Már bizonyosan értesítették a központot, hogy boszorkányt fogtak, természetesen a személyleírásával. Onnan pedig néhány órán belül megjönnek az inkvizítorok érte. Elég feltűnő jelenség, és tudomása szerint ő az egyetlen rézvörös hajú nő száz mérföldes körzetben, akinek a fejére vérdíjat tűztek ki.

- Ajaj – sóhajtott megint. – Terv kell.

Végignézett magán: ruhája koszos és kissé szakadt volt, de melle domborulatait még így is előnyösen kiemelte. Ezzel nem lesz gond. Megszagolta magát.

- Pfű, itt már azért bűbájra lesz szükség! – gondolta. Sebaj. Annyi ereje még maradt.
Ki legyen az áldozat? Szerencséjére az őrök posztja előtti cellába tették, így kedvére nézelődhetett. - Mégiscsak szeretnek az istenek! – ujjongott magában.

Az őrök éppen kártyáztak. Hárman voltak – legalábbis ezen a szinten. Volt köztük egy harsány, nagyon kövér – az nem tetszett neki. Volt egy merev, középkorú, erősen kopaszodó egyén. Rámosolygott, de az szúrós szemekkel méregette.

- Ez sem! – határozott gyorsan. Maradt egy fiatal, pattanásos, félszeg gyerek. - Olyan bamba arca van! De nincs más… - s néhány pillanatig elkenődve méregette. - Istennőm! Ha kijutok innen, egy igazi példás hímet áldozok neked! – fogadkozott és komolyan is gondolta. Már csak azt kellett elintéznie, hogy a fiatal férfi egyedül maradjon vele. Nem kellett sokáig várnia, mert pár cellával arrébb néhány rab összeverekedett, és a másik két őr elment rendet teremteni. Itt az idő!

Lassan a cella rácsaihoz mászott és halk, nyöszörgő hangon rákezdte:

- Vizet! Adj egy kis vizet, kérlek.
A fiatal őr ránézett – pontosabban a melleire.
- Jellemző! Férfiak! – háborodott fel magában. Tovább játszotta az elesettet és vízért könyörgött. A fiatal férfi pironkodva nézte, látszott rajta, hogy erősen gondolkodik.
- Ó, az istenekre, gyere már ide, ne légy olyan teszetosza! – mérgelődött magában és elmormolt egy apró illatbűbájt, ami tudta, hatással lesz rá. Nem tévedett. Az őr egy kupa vízzel a kezében megindult felé és a rácson keresztül átnyújtotta neki.
- Köszönöm – rebegte. Kihörpintette a vizet, majd villámgyorsan kinyúlt a rácson át, megfogta az őr kezeit és a döbbent szemeibe fúrta tekintetét.
- Megvagy! - gondolta diadalittasan.

A férfi szemei kidülledtek, teste megmerevedett. Evalue kinyitotta a száját és lassan szívni kezdte a férfiból kiáramló energiát. Most az összesre szüksége volt, nem kegyelmezhetett. Egy perc múlva az őr kifehéredve összeesett. Evalue elmormolt egy lakatnyitó bűbájt és a cellaajtón hangtalanul kilépett. Annyi ereje nem volt, hogy láthatatlanná váljon, de más alakot fel tudott venni. Körülnézett, hová rejthetné el a férfi holttestét. Hallotta, hogy a másik két őr már visszafelé tart, ezért az őrhely ajtaja mögé helyezte.

- Hová mész, Jonny? – kérdezte a nagydarab tőle, de ő nem felelt, hanem sebesen szedve lábait elindult a folyosón előre. A két őr meghökkenve nézte, s az idősebbik nyomban gyanút is fogott. Rögtön a cella ajtajához lépett és látta, üres. Ezután az őrhely felé fordult és mindig precíz szeme észrevette, hogy az ajtó kijjebb van a szokásosnál. Benézett mögé és meglátta társa tetemét.

- Megszökött a boszorkány! – kiáltotta. –Jonny alakját vette fel! Keressük meg!
- Ajaj! – mondta most már fennhangon és futni kezdett. A várbörtön kész labirintus volt, nem találta a kijáratot. Most ráadásul zsákutcába is tévedt, az őrök pedig közeledtek.
- Végem! – és arcát kezeibe temette.
- Te! Hé, te! – szólt hozzá suttogva egy hang és két világító vörös szempárt fedezett fel a mennyezeten. – Meg akarsz szökni?
Csak bólintani tudott.
- Akkor gyere!

És leeresztett neki egy kötelet. Evalue nem sokáig töprengett – amúgy sem mély gondolkodásáról volt híres. Megragadta a kínálkozó lehetőséget jó erősen, a vámpír pedig felhúzta. Merthogy egy vámpír segítette. Akkor pattant a folyosó mennyezeti köve a helyére, amikor az őrök odaértek. Dühösen és döbbenten néztek körbe, de a boszorkányt nem találták. Az megmentőjével együtt már a börtön szellőzőjében volt, és egy jó órányi kúszás-mászás után a felszín közelébe értek.

- Várjuk meg, míg besötétedik! – javasolta a vámpír, ő pedig egy apró bólintással felelt.

Ha meg akarna ölni, már megtette volna – gondolta magában. Különben is, valamiért szimpatikus volt neki. Úgy gondolta, bizalmat szavaz.

- Láttam, ahogyan elszívod az őr életerejét. Félelmetes vagy – nézett rá a másik elismeréssel. – Először azt hittem, szukkubusszal van dolgom, de amint bűbájt kezdtél használni, rájöttem, boszorkány vagy.
- Igen – válaszolta. - A nevem Evalue.
Kezet nyújtott.
- Az enyém Ariel – vigyorodott el, s erősen megszorította a felé nyújtott kezet.

Hamarosan besötétedett, ők pedig kiléptek a szabadba.

Előző oldal B.C. Angyal