Mélyűri szonda szonett
Vallatnálak Téged, ősi Föld!
Utamat ringó galaxisok tatján állva,
Tettem meg regélt emléked felé.
Hős voltál ódon imákban, s poémákban
S az Elsők halottas ágyain szálltak tova rólad
Az utolsó mesék a hitetlen fülekbe.
Őrültnek tartottak, midőn útra kelve
Keresni kezdtem lelked meg nem énekelt dalát,
Követni vágytam apró fényed lágy ölét.
Belefúrtam magam a fekete mélységbe,
Hogy megleljem isteni múltad szavát,
Mely majd takaróként szolgál, ha fázom,
Mikor kietlen utamon magányban ázom,
S végül látványodat mélyen magamba zárom.
