Bányásznap (Emlékezzünk)

Szépirodalom / Versek (471 katt) macika
  2016.10.13.

Én még bányászcsaládban nőttem fel,
tisztelettel kellett bánnom a kenyérrel,
túl sok verejték csorgott le apám homlokáról,
hogy a kenyér ne hiányozzon az asztalról.

Mikor az iskolában a nagy kapuk kitárultak,
Jó szerencsét! A köszönések így harsogtak,
és mindannyian felfogtuk az értelmét,
mert sok bányász volt, ki haza többé sosem tért.

Apám szemét a szénpor feketére festette,
erős szerető kezét a lapát kérgessé tette,
mégis úgy szerettem, mikor simogatta arcomat,
úgy szerettem hozzábújni, mikor eljött az alkonyat.

Hányszor harsogott a bányászok himnusza,
hányszor nyílt meg a temető kapuja,
még most is hallom a családok zokogását,
szinte látni vélem a rájuk omlott bányát.

Ma a hős bányászokra emlékezünk,
a múltba, sírva beletemetkezünk,
drága apám, nékem minden nap hős maradt,
hiába omoltak rá a rút, fekete falak.

Előző oldal macika