Szerepjátékosok alaptípusai - a profi

Fantasy / Esszék (948 katt) Shang
  2016.03.26.

Ahogyan a kezdőknek, a profiknak is vannak ismertetőjegyeik. Az ő karakterük előtörténete már nyomtatásban megjelent, egy irodalmi Nobel-díjat besöpört, és a játékos ennek a kötetnek egy dedikált, bőrkötésű példányával érkezik a szerepjátékra. Gyakori, hogy egy nehezen kijátszható kasztot választanak, ezzel is mutatva felsőbbrendűségüket a kezdők felé, akik már attól is tisztelni kezdik a profit, hogy amaz elárulja, biza ő most egy moszatmágust fog játszani. Tapasztalatuk utolérhetetlen, általában koruk kétszeresének megfelelő időt töltöttek el szerepjátékkal, és szinte mindenféle rendszert kipróbáltak már.

Természetesen karakterük számtalan kalandban részt vett, ám halála után nem az istenek mellé, hanem azok fölé emelkedett, azonban most a mi kis kalandunk erejéig ismét a felszínre jön, mert unatkozott már ott fent egyedül. Ha van olyan legendás tárgy, amit egyik kezdő sem talált meg az előtörténetében, akkor azok a profinál lesznek. Nyelvtudása oly régi nyelvekre is kiterjed, hogy egyes nyelveket, amiket folyékonyan beszél, még ő maga sem képes megérteni. Ezek a bölcs és méltán tisztelt karakterek lesznek a csapat vezetői, akik majd teljes bizonyossággal vezetik halálba társaikat, ha még ezt nem tették meg saját maguktól.

Egyedül a profik képesek túljárni a kalandmester eszén, eljuthatnak a térkép fehér foltjaira, megszerezhetnek nem létező tárgyakat, és beszélhetnek olyan illetőkkel, akiknek a következő alkalommal már más nevük és identitásuk lesz. Ők képesek felfedezni a világ anomáliáit és megvizsgálni azokat, miközben a többieket éppen arról kínvallatják, honnan szerezték azokat az ősi tekercseket, amelyeket a profi játékos mutogatott a főtéren, és több száz éve senki sem tudta, hogy még léteznek-e egyáltalán.

Fontos tudnivaló, ha egy csatában esetleg gondunk támadna, akkor nem kell aggódnunk, csak bízzuk a profira. Számára nincs lehetetlen, egy ajtónálló őrt szemből, fényes nappal, egy egyenes és üres folyosóról képes meglepetésszerűen, rohamozva és hátból megtámadni, aki egyetlen csapásától élettelenül zuhan majd a földre. Ha a mágiában képzett - és egy profi hogy ne lenne az -, természetesen a jeges pusztában is képes félálomból tüzes orkán varázslatot létrehozni, amely még napokig izzásban tartja majd a környéket. Egy profi hátizsákjában mindig csupa haszontalan tárgyat találsz, amik később mégis hasznosnak bizonyulnak. Ha tanácstalanok vagyunk a kalandot illetően, vagy elvesztettük a fonalat, ne aggódjunk, mert saját véleményünk és törekvésünk a profinál úgyis süket fülekre találna, csak biztosítsuk számára a szállást és az ellátást az út során, és jöjjünk csendben mögötte.

Mivel ő is ember, tévedhet, de beismerni nem fogja, ezért kénytelenek leszünk minden baklövéséért személyesen vállalni a felelősséget és bocsánatáért esedezni. Ha szerinte nem kellett volna pislantanunk, miközben éppen egy varázslatot próbált elmondani, és ezért történhetett meg, hogy most leégett a fogadó, ismerjük be tettünket. A profiknak jogukban áll D10-zel dobni ott is, ahol mi D6-tal dobunk, vagy fordítva. Ha esetleg sikerül valamiért kudarcot vallanunk a kalandban egy profival a csapatban, akkor általában mi rontottunk el valamit, ilyenkor szégyelljük el magunkat. Ha azonban sikeresek voltunk, megnyugodhatunk, karakterünkkel együtt elindultunk a profivá válás útján.

Előző oldal Shang
Vélemények a műről (eddig 3 db)