Kígyóvonal XVI.

Szépirodalom / Novellák (887 katt) kisjankó
  2016.03.12.

Elment hát Etelka nénjéhez. Ők akkor az erekfői művelődési háznál dolgoztak. Akkor már Viola is hozzájuk került. Nővére valamivel jobban érezte magát, könnyebben élt, de a munkából ott is volt elég. Gábor, Etelka férje, jó ember volt. Hamar eldöntötték, hogy segítenek Kálmánnak. Úgyhogy négyre emelkedett a családtagok száma. Azután már onnan járt iskolába. Ha néha egy kis szabadidőhöz jutott, szívesen ment ki a hegyre; gondozták a szőlőt meg a gyümölcsfákat. Gábor kapált, permetezett, kaszált. A füvet két-három napig szárítgatták, s aztán összegyűjtötték, és rudasokba rakták. Kálmán ott élte át életének legszebb élményét: megnézhette életének első színházi előadását; Csiky Gergely: A nagymama című darabját.

Violának, mint a cselédeknek, járt a heti egy-két napi kimenő. Ezek a délutáni séták hozták el neki a szerelmet. Egy leszerelni készülő katonával ismerkedett meg, aki szabadulása után feleségül vette, és Biharbegyen éltek tovább. Csakhogy ez tragédiához vezetett. Gábor hallani sem akart erről a házasságról, s amikor mégis létrejött, magát támadta meg, s egyik vasárnap reggel ott találták meg a lazában, az egyik almafán. Következett a temetés. A művelődési ház udvarán zajlott le a temetési szertartás. Kálmán akkor is furcsán viselkedett. Elcsámborgott otthonról, és nem vett részt a temetésen. Félve tartott hazafelé, hogy mi következik otthon, amiért ő így viselkedett. De örömére, meg sem említették az esetet. Úgy el voltak foglalva a maguk gyászával, hogy arra föl sem figyeltek.

Etelka egyedül maradt, mert a temetés után Kálmán örömhírrel érkezett haza: megnyílt előtte ismét a bentlakás kapuja. Az ő sorsa meg úgy alakult, hogy egy ismerős tanárházaspárnál talált magának egy kicsi szobát, egy még kisebb konyhával. Azt foglalta el. A házigazdák nemes lelkű emberek voltak. Támogatták, segítették nehéz napjaiban. Erőt próbáló munkát vállalt. Mosott, vasalt a házigazdáknak, meg más úri népeknek. Szívta a faszenes vasaló szürke gőzét.

Pártfogó közben végzett. A jogra felvételizett, és soha többé nem találkoztak. Majd csak akkor hallott róla, mikor, jóval később, írást küldött annak az újságnak, amelyet Kálmán szerkesztett. Benne már érlelődtek annyira az adottságok, a képességek, hogy Pártfogó nélkül is megállja a helyét.

Kálmán vasárnaponként moziba vitte a bentlakókat. A B-be járt egy szép, kedves, barna lány, akit kiszemelt magának. Úgy tűnt, hogy lesz is valami a kapcsolatból. Az esti beszélgetéskor abban maradtak, hogy reggel együtt nézik meg a filmet. Ő bement a csoport előtt s az alkalmazottakkal együtt számolták, hány fizető vendég van. A lányt, meg önmagát nem kellett hozzáadni a fizetőkhöz. Bementek, elfoglalták helyüket, és várták, hogy kezdődjék a film. Ültek egymás mellett anélkül, hogy egy szót szóltak volna egymáshoz. Így ért véget a vetítés.

Felálltak, hazakísérték a csoportot, s elköszöntek egymástól. Ezzel véget is ért a hirtelen szerelem. A kislány nem volt híve a folytatásnak. Olyan fiút képzelt el magának, aki beszélni is tud, meg szórakoztatni is egy lányt. A szakítás nem viselte meg. A szótlanságán egyelőre nem tudott ugyan változtatni, de szemrevaló leánykát azonnal talált. Ez alkalommal a saját osztályában. Ez tartósabbnak ígérkezett, mint az előző, de hamar kiderült, hogy az sem tökéletes.

És akkor megint a barátjától kért tanácsot.

- Nézd, milyen furcsa a helyzetem! Nem vagyok képes legalább egy-két szót szólni egy lányhoz. Nem tudom, mit mondhatnék neki.
- Ne törd a fejedet nagy dolgokon! Kezdjél beszélni a legtermészetesebb, jelentéktelennek tűnő eseményekről, saját tapasztalataidról!

A tanácsot nem értékesítette. Olyan szóbősége akkor sem, és később sem volt, hogy azzal megnyerje azt, aki rokonszenves neki.

- Hallod, Péter? Tudom, hogy jó viszonyban vagy Zsuzsával. Egy falusiak vagytok. Tudnál nekem segíteni, hogy elfogadja a közeledésemet, mert én szemrevalónak, szépnek, vonzónak találom.
- Megemlíthetem neki a dolgot, de a megoldás rajtad múlik.

És ő olyan jól megoldotta, hogy egészen tartós kapcsolata alakult ki Zsuzsával. De egy szépséghiba, karcolás megesett rajta, s az nem jósolt hosszú időt neki. Egyik hétvégén Zsuzsa hazament a társaival együtt, akik vendéget is vittek magukkal. Zsuzsa úgy összemelegedett vele, hogy visszafelé már egymás kezét szorongatva utaztak. Leszálltak a buszról, s úgy mentek el Kálmán mellett, mintha sose látták volna. Szívszorító volt az, de vigasztalta magát. Az érettségi bankettig egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. És akkor az történt: Dani bátyja megszimatolta, hogy szép napokat töltöttek együtt, és most nem is szólnak egymáshoz. Hosszabb gondolkozás nélkül tette fel a kérdést öccsének.

- Szereted te Zsuzsát? Akkor a makacsságodnak fordíts hátat, és semmi másra nem emlékezve, találjatok újra egymásra!

És ő már kezdeményezett is. Felkérte Zsuzsát egy táncra, amit megszakítottak, és odamentek az asztalhoz. Kálmán összeszedte magát, felállt, és hellyel kínálta Zsuzsát. Onnan kezdve már egyenesben voltak. Még volt egy kevés idő: táncoltak, szórakoztak. Zsuzsa arcán ragyogott a fény, és Kálmánnak is juttatott egy-egy finom mosolyt. Mikor hazakészült, együtt mentek ki a buszhoz. Aztán megint hosszú szünet következett, de Zsuzsa újra kezdeményezett. Egy nagybácsija lakott Erekfőn, s ott adott találkát Kálmánnak. Beszélgettek, de semmi lényegesről nem esett szó. Arról sem, hogy találkoznak-e még, s arról sem, hogy esetleg hosszabb időre is egybekapcsolhatnák az életüket. Most már tényleg az volt az utolsó találkozásuk, pedig Zsuzsa anyagilag is támogatta Kálmánt, ha szüksége volt rá. Hiába várta, sürgette a nagy szerelmet, még várnia kellett rá. Az az utolsó év még tartogatott számára meglepetést.

A szorgalmas és jó tanuló fiút ismét menesztették a bentlakásból. Péter már egy kis iróniával fogadta a hírt.

- Talán még magasabbra emelkedett szegényparaszt édesapádnak a jövedelme?
– Igen, már olyan magasra nőtt, hogy alig jön össze a mindennapi falat. Pedig azt már azért szerettem volna valahogy elkerülni, hogy éppen most, amikor már sok-sok áldozat árán befejezhetném középiskolai tanulmányaimat, ne tudnám folytatni. Etelka nővéremre gondoltam, aki mindig segített, mikor szükségem volt rá.

Nem kis reménnyel ment el hozzá. Otthon volt, bár ritkán szokott az megtörténni. Napjainak nagy részét nehéz munkával töltötte a szőlőhegyen.

Előző oldal kisjankó