Magány húrja
Éj s Hajnal határán,
Bús igézet alkonyán
A Magány szellői
suhannak el
Végtelenségbe burkolt
fellegekkel.
A Magány húrja
búsan hegedül
Egy kihűlt szív a tájon
a magánytól megrezdül.
Ében könnycseppek
záporoznak az égből,
A Csend felsír
az elfeledettségtől.
Csillagok kialszanak
a világból
Kihunyt szemükön a hervadás
mély csöndje táncol.
A Magány húrja
búsan hegedül,
Egy kihűlt szív zokog
a tájon egyedül.
A szél elsöpri
a fákat,
Halkan sóhajtanak
árva ágak.
Eltávozott lelkek fuvallatán
a csend mélysége ül.
A kihűlt szív
elhallgat végül…
