A tanítvány II.

A jövő útjai / Novellák (1088 katt) Ebenezer
  2015.12.30.

A nagyméretű tanácsteremet várakozással teli morgás töltötte be, amint az Elitek szakaszparancsnokai egymással beszélgetve vártak a kolónia parancsnokainak érkezésére. A valamivel több, mint kéttucatnyi férfi és nő között egy elektronikus tábla járt kézről-kézre, ki röviden, ki hosszan tanulmányozta, majd továbbadta.

- Nilót fogom választani – ismételgette magában Tylon, amíg arra várt, hogy a tábla hozzá is elérjen.

A legutóbbi akció képei forogtak a fejében, amely ugyan sikeres volt, de Bex egy darabig biztos nem jöhet velük, ám legalább ő is felrajzolhatta páncéljára az újabb xenorg egység likvidálását jelző rovást.

- Vagy Roptert? – tanakodott némán. – Végtére is kattant. Elég régen volt már rohama, úgyhogy hamarosan várható egy.

A tábla egyre közeledett felé, és látta, hogy több szakaszvezető is sokáig forgatja a stylust, mielőtt valamelyik nevet kijelöli rajta. Sosem volt egyszerű kiválasztani a szakaszból azt az egy vagy két embert, akit a vezető szívesen átadna egy másik szakaszba, pedig most ez volt a feladat, mivel az Akadémiáról évente egyszer érkező végzős tiszteknek új szakaszokat kellett összeállítani. Idén még szerencséjük is volt, mivel a három ifjú hadnagy egyike egy összeszokott, kész szakaszt kaphatott, lévén Folkner szakaszparancsnokot előléptették, így új vezető kellett a csapatának. Ez azt jelentette, hogy kevesebb embert kellett felajánlania Tylonéknak is.

- Nilo vagy Ropter? – kattogott a szakaszparancsnok agyában. – Bex kiesett, kell egy mesterlövész. Tehát Ropter megy…, de Nilo zöldfülű, nem bízhatok rá egy csapatot.

Észre sem vette, hogy felé nyújtják a táblát, annyira el volt foglalva a töprengéssel. Zavart mosollyal végül mégis érte nyúlt és megnedvesítette az ajkát.

- Tylon szakaszparancsnok által felajánlott Elit Páncélosok – világított a kijelzőn a felirat, alatta pedig a csapat tagjainak neve. Csak rá kellett illeszteni a stylust a megfelelő névre, és a tábla azonnal elküldte az információt a kolónia parancsnokainak képernyőire, akik a csapatokat összeállították.
- Nilo vagy Ropter? A fenébe is!

Tylon körbepillantott, de senki nem nézett felé, legalábbis nem nyíltan. Mindenki tudta, hogy nem könnyű valakit leadni, az illető joggal orrolhat meg a parancsnokára. De nem volt más választás, ezt ők is tudták, valakit fel kell ajánlani az új csapatokba.

- Ez a hadsereg, a francba, és nem egy kártyaklub! – keményítette meg magát Tylon. – A Főnök tuti marad, a két csaj is. Bexet most nem szabályos leadni, tehát Ropter vagy Nilo. Legyen…

Tylon megszorította a stylust, és a választott név felé bökött.

- A szakaszok összeálltak, köszönjük az együttműködést – villant a nagybetűs felirat a kijelzőn, még mielőtt a toll hozzáért volna.

Tylon akkorát sóhajtott, hogy többen meglepve néztek felé. Még sosem fordult elő vele ilyesmi, és ő is nagyon irigyelte azokat a parancsnokokat, akiknek már nem kellett választani, mert a kolónia parancsnokai időközben meghozták döntésüket. Tylon gyorsan, mintha csak egy ketyegő gránát lett volna, átadta a táblát az ügyeletes tisztnek, és vigyorogva visszaült a helyére.

- Uraim! – hallatszott a terem bejárata felől, amint a kolónia parancsnokai és az új tisztek beléptek, hogy elfoglalják székeiket egy hosszú asztal mögött.

A szakaszvezetők vigyázzállásban várták végig a procedúrát, és mindenki az ifjonc végzősöket bámulta. Akadt is mit, mivel ritkaságszámba ment, hogy nő is legyen közöttük, márpedig most volt egy, méghozzá minden tekintetben figyelemreméltó. Egyenes szálú, hosszú, vörös haja volt, és a kevlár-ruha úgy feszült rajta, hogy még Nell vagy Tamara is irigykedve nézhette volna, holott az ő alakjukra sem lehetett kifogás. Swetelsky ezredes kissé megköszörülte a torkát, hogy a figyelmet magára terelje, majd pihenjt vezényelt.

- Köszönjük az együttműködést – kezdte az idős katona, miután mindenki leült -, megvannak az új szakaszok. Nem rabolom az idejüket, Folkner parancsnok szakaszát Kinley hadnagy kapja. Hadnagy!
Egy magas, nyurga fiatalember állt fel az asztalnál apró kecskeszakállal.
- Ha ezt Ropter meglátja, rögtön felpofozza – nyögött fel magában Tylon.

Furcsán nézett ki, mert az egységesített kevlár-öltözet kicsit nagy volt rá, nem simult a testére, inkább lógott. Mindenki ezt hordta a páncél alatt, kivéve a felderítőket, mert nekik nem volt vértjük.

- Edward Kinley hadnagy vagyok – kezdte a bemutatkozást a férfi, de nem igen figyelt rá senki, mivel csak a szokásos kliséket említette a tanulmányairól, illetve a megtiszteltetésről, hogy a kolónián szolgálhat.
- Bla, bla – suttogta valaki Tylon háta mögött, és a szakaszparancsnok szája halvány mosolyra húzódott.
- Ha meglát egy xenorg pusztítót, ez visszafut az anyucihoz – jegyezte meg valaki csendben, és Tylonnak erőt kellett vennie magán, hogy hangosan fel ne nevessen.
- Lássuk inkább a csajt! – bökte ki végre valaki azt, amire mindannyian vártak.
- Köszönjük, Kinley hadnagy – mondta Swetelsky, amikor az ifjú tiszt befejezte. – Bízunk magában, Folkner szakasza remek katonákból áll.
- A következő szakasz, amelynek névsorát a kijelzőn látják – bökött a feje fölött elhelyezett monitorra az ezredes -, Iyengar hadnagy vezetése alatt fog állni. Hadnagy!

Olyan csend lett a teremben, hogy hallani lehetett a kijelző tompa sztatikus zúgását, amikor a vörös hajú nő emelkedett fel a székéből. Esetében szó sem volt arról, hogy a kevlár rosszul állt volna rajta, sőt, ellenkezőleg, minden szempár felé fordult.

- Keiko Iyengar hadnagy vagyok – mondta, és az emberek többsége csak ekkor figyelt fel mandulavágású szemére.
- Tartoznék alá – jegyezte meg valaki nagyon halkan, nehogy meghallja.
- Habár sejtem, hogy sokan szerencsésnek gondolják azokat az embereket, akiknek a neve a monitoron látható, ne tegyék!
- Ez olvas a gondolataidban, basszus – dörmögte egy másik hang.
- Maximalista vagyok, és mástól is azt várom el. Nyögni fognak, de nem az élvezettől, azt megígérhetem.
- Nagyszerű, hadnagy, köszönjük – mosolygott Swetelsky. – Szurkolunk majd a fiúknak.
Újabb nevek jelentek meg a kijelzőn, a harmadik végzős szakaszának tagjai.
- Ők pedig - biccentett felfelé az ezredes -, Cortez hadnagy emberei lesznek.
A felkérést meg sem várva egy izmos, sötétbőrű fiatalember ugrott fel.
- José Cortez hadnagy vagyok.

Most a néhány női szakaszparancsnokon volt a sor a bámulásra, mivel a hadnagy igazi latin szeretőként festett, éjfekete hajával, kissé barbár arcvonásaival, és szinte szoborszerűen megformált testalkatával.

- Lesz egy kis perpatvar a tyúkólban, úgy látom – gúnyolódott egy öblös férfihang.
- De nem miattad, Hans – replikázott egy halk női kuncogás.

Tylon már nem is figyelt, örült, hogy nem kellett egyik emberétől sem megválnia, akármilyenek is voltak. Ropter jó katona, Nilo meg majd belejön, és amúgy is nehezebb mesterlövészt találni, mint őrült gépfegyverest. Már az új parancsnokok beavatási partiján járt az esze, és remélte, egy táncot majd ő is kap a japán csajtól, és egy kis szerencsével még lassú számot is dobhat neki a gép.

Előző oldal Ebenezer