A Hullajó éjszakát! III. - Fejetlenség

Horror / Novellák (1222 katt) DrSamson
  2015.11.08.

…Samson, a válasz Samson volt.

Ez az, de mégsem. Ha ő volt az, aki életre hívta Crandallt, akkor őt, Willt, miért hozta vissza? Willt, aki megölte az előző teremtményét. Az is elég ködös, hogy miért nem hozott létre egyből intelligens, erős teremtményeket. Miért csak lélektelen gyilkológépeket? Érthetetlen.

Jobb lenne tisztázni a dolgokat a dokival. Viszont a Hold még elég magasan áll ahhoz, hogy felébressze őt Will. Ráér még négyig minden kérdés. Addig talán ráébred valami új dologra, valamire, amit eddig más talán még csak nem is sejtett. Vagy mégis?

***

Míg Will az alsó szinten elmélkedett saját sorsáról, azalatt Samson mélyen aludt szobájában. Észre sem vette, hogy egy árny az ablakon keresztül figyeli. Hogy is vehette volna észre, ha aludt. Pedig az árnyék nem álom volt, valóságosabb minden szörnyű rémségtől, amire Samson gondolhatott volna ebben a percben, ha ébren van.

Retesz csikordult, az ablak felemelkedett és a teremtmény lassan bepréselte magát az ablakon. Nesztelenül és hatékonyan mozgott, attól függetlenül, hogy ránézésre egyáltalán nem volt benne semmiféle kecsesség. Az ablak előtt állva eltakarta a holdvilág besütő fényét, igen érdekes alakzatot vont árnyéka a padlóra. Lábak, kettő, törzs, karok kettő, de valahogy válltól felfelé valami nem volt egészen teljes. Hiányzott onnan egy igen fontos dolog. A feje. Azt inkább karjában dédelgette, mint valami csecsemőt. Furcsa látványt nyújtott, amint ott állt a könyvespolcokkal szegélyezett kis szobában.

Elindult Samson felé, léptei halkan dobbantak kopottas török szőnyegen. Érdekes árnyéka paplannal betakart doktor testére esett. Mintha csak megérezte volna a rosszindulatú árnyék súlyát, Samson kinyitotta a szemeit és egy ideig értetlenül pislogott. Majd észrevette a fölé tornyosuló alakot. Megijedni sem volt ideje, a támadója máris lesújtott rá azzal, ami legelőször a kezébe került. Történetesen a saját fejével. Elég groteszk, de ha úgy vesszük, Harris lefejelte Samson doktort. Nem is akárhogyan. Csont koppant csonton és a doki elvesztette az eszméletét az ütés erejétől. Harris felkapta az orvos ernyedt testét és az ablakhoz sietett vele. Vigyázva arra, hogy közben ne ejtse le Samsont és közben ne veszítse el a fejét…

Alig bírta kituszkolni a dokit az ablakon, de a fáradságos munka meghozta gyümölcsét. Utána mászott a tetőre és vonszolni kezdte az eresz felé.

***

Mindeközben Will nem tudta tovább türtőztetni magát és erőt vett rajta a kíváncsiság. Felkelt a fotelból és felment a lépcsőn, hogy beszéljen az orvossal. A gond csak az volt, hogy nem tudta, melyik a hálószoba. A lépcső egy kisebb folyosóra vezetett, melyen vérvörös futószőnyeg hasalt végig. A folyosó végén egy hatalmas álló óra szeletelte az időt, még csak az éjszaka közepén jártak. Messze volt még a hajnal. Jobbra és balra is két-két ajtó állt, egymással szemben. Mindegyik mellett egy-egy váza, bennük valamilyen száraz növényekkel.

Talán gyógynövények - gondolta Will.

Először a bal első ajtón próbálkozott, fürdőszoba volt a maga kopott, penészes valójában, már amennyire meg tudta állapítani Will a gyenge látási viszonyok mellett. Kilépett a fürdőből, aztán a vele szemben lévő ajtóval próbálkozott. Bizony csak próbálkozni tudott, mert nem nyílt. Valószínűleg nem szokta bezárni éjszakára az ajtót. Persze ki aludna olyan házban, ahol rajta kívül még egy idegen is van. Ráadásul az az idegen egy hulla. Simán ki tudná nyitni újdonsült bal kezével, de minek vesződjön vele. Meg aztán lehet, hogy nem is itt van a doki, hanem egy másik szobában az igazak álmát alussza, miközben a vendége feltör egy ajtót. Bár hogy is mondta Samson? Nem vagyok szent. Miért gondolná akkor vendégéről, hogy ő talán az? Főleg úgy, hogy eddig sem hitt semmiféle istenben, ezek után pedig végképp nem fog. Ami vele történt, az az élet megcsúfolása. Amin semmilyen isten nem tud változtatni, és ha ez megtörténhetett, no, nem azért, mert vele történt, akkor eddig sem létezett semmilyen felsőbbrendű hatalom. Vajon eddig hány emberen végeztek ilyen fajta kísérleteket? Lehet, hogy ezrek bolyonganak a világban eltorzult szörnyszülöttekként, istentelenül, elhagyva. Arra ítélve, hogy valaki talán lesz olyan bátor és kitartó, hogy megküzdjön velük és véget vessen kínlódásaiknak.

Elhessegette a gondolatot, most fontosabb dolgokon kell elmélkednie és beszélnie kell a dokival. Tovább ment a baloldalt második ajtóhoz, lenyomta a kilincset. Érdekes látvány tárult a szeme elé. Egy dolgozó szoba volt perzsaszőnyeggel a padlón. Az ajtóval szemben egy hatalmas tölgyfa asztal. Rajta pergamenek, tollak, feljegyzések. Könyvek halomban. Az asztal mögött csaknem az egész falat betöltő panoráma ablak. De az ablak most sötétbe borult, mivel a Hold a ház másik felén ontotta hideg fényét. Csak halvány derengés honolt a szobában. A falak mellett plafonig érő polcok, mind tele könyvekkel, kifőzött csontokkal. Orvosi műszerekkel, tégelyekkel, fiolákkal, bennük érdekes és színes folyadékokkal. A legmeglepőbb azt volt, hogy milyen rend uralkodik a dolgozó szobában. Bámulatos, hogy egy ilyen rendetlen ember, miként tudja rendben tartani a munkaterületét. De nem azért jött, hogy bámészkodjon, újra csak figyelmeztetni tudta magát.

Becsukta maga után az ajtót és tovább ment a legutolsóhoz. Mielőtt benyitott volna, elgondolkozott rajta, hogy vajon miért van egy másik szoba zárva, ha a dolgozószobája nyitva. Mit rejtegethet az öreg? Fura érzése támadt még az előtt, hogy akár lenyomhatta volna a kilincset. Mindazonáltal gyors cselekvésre késztette ez az érzés. Berontott a szobába, nem tudta teljesen, hogy mi okból tett így. Hamar felmérte a helyzetet. Az üres ágy, a nyitott ablak és az a fura szag.

Az ablakhoz rohant és látta, hogy egy nagydarab alak vonszol egy viszonylag kisebb alakot a tetőn.

– Az istenit! – kiáltott Will.

Harris megfordította hóna alatt a fejét és szembenézett egykori munkatársával. Undorító látvány volt. Kopasz feje tekegolyóként csillogott a fényben. Willre vicsorgott, majd tovább vonszolta Samsont. Aztán a vállára kapta és leugrott vele a tetőről. Will nem habozott sokat, utána mászott az ablakon át és nekifutásból leugrott a tetőről. Üldözöttje már az úton rohant. Will, mielőtt még földet ért volna, arra gondolt, milyen fájdalmasan is érne le, ha egyáltalán érezne fizikai fájdalmat. De nem érzett, viszont hallott. És tisztán hallotta, hogy eltörik az egyik szárkapocs csontja. Iszonyatos roppanás, mint amikor eltörnek egy száraz gallyat. Ez biztos fájna. De nem ebben a helyzetben.

Sérülése ellenére még tudott mozogni és Harris után vetette magát, hogy visszahozhassa Samsont. Érthetetlen volt számára, miért rabolta el Harris a dokit és egyáltalán mit akar vele kezdeni.

Öles fákkal szegélyezett utakon rohantak végig, néha árnyékba vonta őket egy lombkorona, néha megvilágította őket a félhold. Willnek egyre jobban nehezére esett a futás, nem azért, mert fájdalmai voltak, csak kezdett egyre használhatatlanabbá válni sérült végtagja. Sürgősen ki kell találnia valamit, ha el akarja kapni Harrist. Iszonyatos sebességgel tudott még úgy is rohanni, hogy plusz teher volt a vállán, mellesleg a feje sem volt a helyén. Ez az. Ez sikerülhet.

Will futtában felkapott egy nagyobb fajta követ az út porából, megállt, célzott és Harris felé hajította. Nem vétette el, egyenesen tarkón találta egykori cimboráját. Az ütéstől Harris feje kicsúszott a hóna alól és elgurult az út melletti harmatos fűben. Will ismét futásnak eredt és a fej felé iramodott. Harris megállt, majd gyors mozdulattal a feje felé fordult. Will érte el előbb. Felkapta és maga elé tartotta, megállásra késztetve üldözöttjét. Egymással szemben állva vártak, hogy mire, azt még ők sem tudták.

– Ha vissza akarod kapni a fejed, add át nekem a dokit!

Will meglepetésére nem Harris teste felől, hanem a kezében tartott fejből jött a hang. Nem volt ebben semmi meglepő, hiszem ott volt a szája.

– Nem. Előbb a fejem add vissza!
– Nem bízok benned. Hogy lehetsz itt egyáltalán? És mit akarsz Samsonnal?

Harris letette az orvost a fűbe és Will felé indult.

– Úgy, akkor azt hiszem, nekem kell visszavennem.

Elindult Will felé, érdekesen nézett ki egy fejetlen holttest, amint egy csontkarú férfihoz közeledett, hogy visszavegye a fejét. Will nem hátrált meg, nyugodt hangon szólalt meg.

– Ha közelebb jössz, szétverem azt a ronda pofádat az utcakövön.

Harris megállíthatatlanul közeledett felé, ő azonban nem mozdult, a fejet még mindig a kezében tartotta. Tényleg ezt akarja? Akkor meg is kapja. Egy ugrással az út mellett termett és minden erejét összeszedve földhöz sújtotta a fejet. Az arcon teljesen felrepedt a bőr, eltört az orr és az alsó állkapocs is erősen instabillá vált. Harris nagyobb sebességre kapcsolt, mikor megérezte vesztét. Will elrúgta a koponyát egy rúgással leterítette Harrist. Aztán tovább ostromolta az amúgy is megcsonkított fejet. Bal öklével sújtott le rá. Az iszonyatos erejű ütéstől teljesen betört a koponya. Ami az agyból megmaradt, most szánalmasan terült szét az út mocskában. Ezzel több gond nem is volt. Harris teste azonban nem adta föl, föltápászkodott a fűből és Will felé indult, bár nem látott és nem hallott, fizikai ereje ugyanúgy megmaradt és irdatlan erő lehetett a karjaiban. Will a szétzúzott koponyával foglalkozott, azt hitte, hogy így elhárította a veszélyt. Nem volt tisztában azzal a dologgal, hogy egy élőholtat így nem tud elpusztítani.

Harris szempillantás alatt mögötte termett, megragadta a torkát és felemelte a földről, gyászos kinézetű feje mellől múltbéli cimboráját. Will lába a levegőt kaszálta, megfulladni nem fog, azonban ő is végezheti ilyen állapotban, akár csak Harris kobakja. Baljával megragadta Harris nyakából kiálló gerinc csonkot és csavart rajta egyet. Rögtön engedett a szorítás, de még nem engedte el. Will nyakában már recsegtek a porcok. Minden erejét összeszedve satuként szorította össze a fejetlen hulla csuklóját. Inak pattantak és porcok roppantak. Pár pillanat múlva már a földön landolt és elrúgta magát Harris testétől, majd hasra fordult és felugrott. Harrist megkerülve Samsonhoz futott. Az orvos elájult az ütés miatt, de sok gondja ezen kívül nem volt. Egy hatalmas lila púp nőtt a homlokára, ennyi az egész, ha csak ezt nem számíthatjuk problémának. Will megfordult, hogy újra felvegye a harcot a fejetlen élőholttal, de az már nem volt sehol. Visszament, újra összerakatni magát, akárhol is volt az az ott, és akárki is volt az, aki életre keltette.

Will a vállán visszavitte az orvost a házához. A bejárati ajtó zárva volt, így fel kellett mászni az ablakhoz, a tetőre és bentről kinyitni az ajtót. Felkapaszkodott az ereszen és visszamászott oda, ahonnan a hajsza indult. Remélte, hogy amíg leér és beviszi Samsont, addig Harris nem bukkan fel és viszi el ismét. Amilyen állapotban volt azonban, nem valószínű, hogy a mesteréhez is visszajut egyben. Főleg, hogy az előtt sem volt már egyben. Will sem panaszkodhatott, az este eredménye: egy törött láb, és egy épphogy el nem tört nyak. A láb cserélhető, de gerinccel problémák adódhatnak.

Végigsietett a folyosón, le a lépcsőn az ajtóhoz, szerencsére a zárban volt a kulcs. Kiment Samsonért és bevitte a házba, most legalább törlesztette az adósságát és ő is megmentette az orvos életét. Illetve Samson Will halálát mentette meg, de ez ebből a szempontból mellékes. Fent visszafektette az ágyba az idős férfit és bekötözte a fején lévő sebet. A konyhából vitt fel egy üveg whiskyt fájdalomcsillapító gyanánt, mivel nem tudta, melyik gyógyszer melyik.

Egész éjjel az orvos hálószobájában őrködött, nem akarta megkockáztatni, hogy még egyszer elvigyék. Most már mindenképp fényt akart deríteni arra, mi is folyik a városban valójában. Egykori barátja, Harris is visszatért halottaiból és nem is akárhogyan, külön életet élő testrésszel. Valamiféle sajnálatot is érzett Harris iránt, de nem túl sokat. Már nem önmaga volt, amikor eljött ide. Valahogy torzult a személyisége is. Régen nem ilyen volt, szerencsétlen, agyatlan, de nem rosszindulatú és gonosz. Nem csak a fizikumát kapta vissza abnormális formában, de a gondolkodását is megváltoztatták.

Reggel ezt is meg kell kérdeznie Samsontól, hogy ismer-e még egy másik orvost a városban vagy a közelben. Lehet, hogy nem csak ő az egyetlen kuruzsló a környéken. Rengeteg minden kell még megtudnia tőle, hogy egyáltalán miért keltette életre Crandallt annak idején, ha egyáltalán ő volt. Harrist sem ő változtatta át, nem lett volna rá ideje. Meg egyáltalán miért engedte volna szabadon? Az egész elég ködös.

***

Samson már pirkadat előtt kezdett ébredezni. Az első, amit látott, az Will borostás arca volt, amint az ágya mellett őrködve figyelte ébredését. A második az üveg az éjjeliszekrényén.

– A fenébe, ez rosszabb, mint a másnap – épphogy felemelte a fejét, vissza is hanyatlott a párnára. – Ki volt ez az őrült az éjjel?
– Igyál egyet, doki, attól remélhetőleg csillapodik a fájdalma – nyújtotta felé az üveget Will. – Harris volt az, valaki életre keltette őt is.
– Micsoda? – kérdezte Samson, majd nagyot húzott az üvegből. – Harris volt itt éjjel?
– Lenne egy-két igen érdekes kérdésem, amire őszinte válaszokat várok…

Előző oldal DrSamson