Zátony
Ülök az ágyon, s tördelem kezem.
Nem hallom, mit mondasz nekem,
azt hittem, hogy elfogadtad,
hogy a szerelmünk rég kettészakadt.
A tegnap faképnél hagyott,
már nincsenek holnapok,
a magasból zuhanok a mélységbe,
aminek soha nem lesz vége!
Belefulladok a saját lelkembe,
elmerülök a sötétségbe,
a felhőkkel is hiába szárnyalok,
a nap sugara rám már nem ragyog.
A szívem jégtömbbe ágyazódott,
úgy érzem, bele is fagyott…
A testem már nem érez vágyat,
a kéj mámora nálam már nem vet ágyat…
Jéghegyek akarják átkarolni testem,
mintha egy hajón utaznék, a jeges tengeren,
próbálok mellette elsiklani,
de a hajó… zátonyra fog futni…
